Page 28 - magazin-augusztus
P. 28
Magazin
tizenöt kérdésből álló volt. Július végén nyolc-
teszt kitöltése után szó- vanegy általános iskolás
beli elbeszélgetés, majd töltött el ott egy hetet. A
egy gyakorlati vizsga, fiatalok a tűzoltó, rend-
„iskolaszerelés” követke- őr, honvédségi és mentős
zett. Ez utóbbi során bemutatók, szakmai tájé-
sugarat szereltek, majd koztatók mellett állatker-
különböző szakfelszere- ti kisállatokkal ismer-
léseket kellett megtalál- kedtek, túráztak, közö-
niuk a füsttel telített sen főztek, vagy éppen
sátorban, de a mentőkö- úszkáltak a tábor
tél fűzését, alkalmazását medencéjében.
is be kellett mutatniuk a A szakmai táborok
gyerekeknek. A tábor egy vezetésében és szerve-
hete alatt olyan sok hasz- zésben a hivatásos tűzol-
nos ismeretet, alapot tók mellett önkéntes tűz-
kaptak a szakmáról, oltó egyesületi tagok is
hogy a negyvenórás kép- részt vállaltak. A polgári
zés utáni vizsga előtt már védelmi táborban rajtuk
csak át kell ismételniük a kívül főiskolások és
most tanultakat. A „tábo- közösségi szolgálatukat
ri vizsga” egyébként meglepően jó eredménnyel teljesítő középiskolások is felügyeltek a kicsikre,
zárult. Látszott, hogy valamennyi ifjú önkéntes segítették a táborvezető munkáját, és részük volt
abban, hogy a gyerekek jól érezzék magukat,
vagyis valóban hasznos legyen a táborban eltöl-
tött idő.
Mint három éve minden nyáron, a Hédervári
Önkéntes Tűzoltó Egyesület is szervezett tűzoltó
tábort a helyben élő gyermekek részére. Az
egyesületi tagok gyermekei és a legifjabb önkén-
tesek is jól érezték magukat a családias hangula-
tú táborban, ahol a néhány napban sok tűzoltós
program volt. Az ügyességi feladatok, a mesék,
a rajzolás, színezés, de még a célba lövés is kap-
csolódott természetesen a tűzoltáshoz, a tűzol-
tókhoz. Ebben a csapatban már az egészen kicsik
is kiválóan szerelnek, versenyeznek, és persze
komolyan vette a felkészülést és a gyakorlást, egyelőre mindannyian tűzoltók szeretnének
nagyon sok hasznos dolgot megtanultak a tűzol- lenni.
tók munkájáról. A szakma mellett persze szóra- A nyári táboroknak köszönhetően a megyé-
kozásra is jutott idő. A gyerekek jártak uszodá- ben több mint kétszáz kisdiák ismeretei bővül-
ban, ellátogattak a győri városháza tornyába, tek a tűzoltók munkájáról, a tűz eloltásáról, a
emellett sokat sportoltak és különböző előadáso- tüzek megelőzéséről. A nyáron tanultakat a gye-
kon is részt vettek. rekek biztosan tudják hasznosítani a mindenna-
Hasonlóan sikeres volt a polgári védelmi, pi életben is.
rendvédelmi tábor is, amelynek a helyszíne
Győrújbarát, a dombok közötti gyermektábor Fotók: Horváth Tudós Adrienn, Szür Bernadett - Csorna ÖTE, Ruskáné Takács Anita
26 KATASZTRÓFAVÉDELEM