Page 27 - magazin-augusztus
P. 27
Magazin
Ruskáné Takács Anita tűzoltó százados
A NYÁR A GYEREKEKÉ
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a
katasztrófavédelmi kirendeltségek, a hivatásos tűzoltó-parancsnoksá-
gok, valamint a megyében működő önkéntes tűzoltó egyesületek mun-
kájának egyik fontos része az ifjúságnevelés, és ez nyáron, az iskolai
szünetben hatványozottabban igaz.
Az ifjúságnevelés a nyári szünetben főként a tűzoltó egyesületek (ÖTE) általános iskolai kor-
táborok szervezésében és azok sikerességében osztályát várták. A gyerekek az idén is nagyon
nyilvánul meg. Győr-Moson-Sopron megyében lelkesek voltak, hiszen az első héten hatvan, a
szinte az egész szünidő alatt van olyan program, második héten pedig hatvanöt iskolás, egyben
amelyen a gyerekek hasznosan tölthetik napjai- ÖTE tag töltötte hasznosan az idejét
kat, megismerkedhetnek a tűzoltói munka, a fel- Sáráspusztán, a tűzoltók kiképzőbázisán. Az
szerelések és a tűzvédelem fontosságával, első és második hét programjai hasonlóak vol-
vagyis néhány napra ők is tűzoltók lehetnek. tak, de az ifjú egyesületi tagok az előző turnus-
A tűzoltó és polgári védelmi táborok szerve- nál azért valamivel több szakmai ismeretet, sze-
zése már több mint húsz éves múltra tekint visz- relési, gyakorlási lehetőséget kaptak, amelyeket
sza a megyében. A nagy érdeklődés miatt a későbbiekben természetesen jól alkalmazhat-
néhány éve a tűzoltótábort már eleve két turnus- nak a különböző tűzoltóversenyeken. Ők a tábor
ra szervezik. Idén az első hétre bárki jelentkez- utolsó napján nemcsak a szüleiknek mutatták be
hetett, a második turnusban viszont az önkéntes tudásukat, hanem egy kisebb vizsgát is tettek. A
2018. JÚLIUS-AUGUSZTUS 25