Page 33 - magazin-augusztus
P. 33
erdélyi község tűzoltó egyesületének ugyan-
is nem kevesebb, mint hét tűzoltószere van,
amelyek egy raktárban várták, hogy kezelés-
be vegyék őket. Az első azóta már el is
készült a szalacsiak nagy megelégedésére, a
többi pedig folyamatosan érkezik majd a
műhelybe.
A szakmai munka irányításáért felelős
Balázs Antal azt hangsúlyozza: nem újjáépí-
tik a berendezéseket, hanem felújítják azo-
kat. Az eredetiségre törekednek, amit csak
lehet, megmentenek a fa és fém alkatrészek-
ből. Speciális anyagok használatával restau-
rálják akár a százhúsz éves, fából készült
eszközöket is. A csapattagok már vannak
annyira rutinosak, hogy négyszáz óra alatt
befejeznek egy munkát, de a kezdetekkor
kétszer ennyi időt is rá kellett szánni egy
szerre.
Kevés szakirodalom áll a rendelkezésük-
re, ezért manapság csak abban bízhatnak,
hogy maradt akár csak egy körömnyi méretű
terület, ahol eredeti még a fényezés, vagy
találnak egy olyan régi prospektust, amely-
ben újkori pompájában látható a felújításra
szoruló tárgy.
A restaurátorok nem kiállítási tárgyként
kezelik ezeket a berendezéseket. Úgy újítják
fel őket, hogy működőképesek legyenek, így Fotók: Balázs Antal
egy-egy szabadtéri rendezvényen bárki meg-
nézheti, hogyan oltották a lángokat száz
évvel ezelőtt.
A rákóczifalvaiak elhatározása tehát
komoly, ezt pedig mi sem mutatja jobban,
mint az, hogy létrehozták a Szent Flórián
Tűzoltóság Múltjáért Alapítványt. A tervek
szerint az alapítvány a jövőben együttműkö-
dik a Katasztrófavédelem Központi
Múzeumával, a hivatásos katasztrófavédel-
mi szervezetekkel, az országos és a megyei
tűzoltó szövetséggel, a tűzoltó egyesületek-
kel, önkormányzatokkal, egyházakkal, civil
szervezetekkel és vállalkozásokkal.
2018. JÚLIUS-AUGUSZTUS 31