Page 25 - magazin-augusztus
P. 25
Ruskáné Takács Anita tűzoltó százados
NEM CSAK AZ EMBEREKEN,
A MADARAKON IS SEGÍT
Érdekes hobbija van Király László tűzoltó
főtörzsőrmesternek. A csornai hivatásos
tűzoltó korábban a Magyar Madártani
Egyesület tagjaként, ma önkéntes segítő-
ként költőládákat készít és helyez ki
gyöngybaglyoknak, hogy azok biztonság-
ban költhessék ki fiókáikat.
Rábaközi, csornai gyerekként mindig is közel
érezte magához a természetet, de a madarakkal
először Fehértón, egy ornitológiai táborban
ismerkedett meg igazán. Egy kifeszített háló
segítségével befogták, majd meggyűrűzték, és
megvizsgálták az állatokat. Tizennégy évesen
olyan ritka, vagy addig nem látott
fajokkal találkozott, mint például az
üstökös gém, a búbos banka vagy a
sárgarigó.
A csornai Díszmadár Egyesület
alapító tagja, de a Magyar Madártani
Egyesület kisalföldi csoportjában is
végzett különféle megfigyeléseket,
gyűjtött adatokat. Az egyesület
néhány tagja a baglyok életét is
tanulmányozni kezdte, ekkor döntöt-
tek úgy, hogy segítséget nyújtanak
ezeknek a szép és hasznos madarak-
nak a költőhely megtalálásában. A
gyöngybaglyok általában a maga-
2018. JÚLIUS-AUGUSZTUS 23