Page 24 - magazin-augusztus
P. 24
Portré
Pár éve a Komlói Biomassza Erőműnél kidőlt hogy az egységével Keszübe kellett vonulniuk
egy körülbelül harminc méter magas fa, eltörve egy gázrobbanáshoz. Ott találtak egy gázpalac-
egy meleg vizes csövet, a növény a villanyveze- kot, amelynek a nyaka meg volt sérülve, úgy
tékre is ráesett. István elmeséli, mennyire óva- égett, mint egy fáklya. Egy fiatal kollégájával az
tosnak kellett lennie, hiszen ha megsérült volna ő feladatuk volt, hogy kivigyék az épületből.
az elektromos vezeték, három napra maradt Félő volt, hogy a kezükben robban fel, de sze-
volna áram nélkül a város. Nem volt egyszerű rencsére nem így történt.
feladat, de végül
sikerült megoldania.
Ezután a legemlé-
kezetesebb kárese-
ményekről beszélt,
ilyenből persze több
is volt. Ott volt pél-
dául a FEMA tüzek-
nél (Pécs első bevásár-
lóközpontja volt, a
szerk.), az utolsó
alkalommal körülbe-
lül ezer négyzetmé-
teren égett az épület.
De beszélt arról a
2007-es esetről is,
amikor kigyulladt a
pécsi malom, és
sorra robbantak fel a
gázpalackok. A bea-
vatkozók szerencsé-
jére az amúgy is bon- Fotók: Szöllősi Attila
tás alatt álló épület
födémje néhol be volt szakadva, így el tudott
azon távozni a nyomás. Egy gyükési tűzesetnél Csaknem huszonöt év szolgálat után adódik a
is volt egy emlékezetes pillanat, amikor felrob- kérdés, hogy mivel tartja karban magát. Mint
bant egy gázpalack, és pár méterrel István előtt mondja, a sport gyerekkora óta része az éle-
repült el egy mosógép. Ott, akkor öt másodper- tének, de manapság csak hobbi szinten űzi.
cen múlt, hogy nem találta el az a nehéz gép. Kispályás foci, konditerem, futás. De hozzáteszi,
Bár azt tartják róla, hogy vonzza a veszélyt, a veszélyes fák kivágása is jó erőben tartja.
eddig elég jól megúszta… , bár jócskán voltak
meleg helyzetek. Még újonc korában történt,
22 KATASZTRÓFAVÉDELEM