Page 20 - magazin-augusztus
P. 20
Portré
Boros Brigitta tűzoltó főhadnagy
AKI BETŰ SZERINT
BETARTJA FOGADALMÁT
Szekszárd önkormányzata június huszonegyediki ülésén a
„Szekszárd Év Tűzoltója” elismerő címet adományozta
Csele Gyulának, a szekszárdi hivatásos tűzoltó-parancsnok-
ság különlegesszer-kezelőjének.
Csele Gyulát már egész kiskorá-
tól vonzotta ez a hivatás. 1996.
szeptember elsején szerelt fel a
szekszárdi tűzoltóságra, és
azóta is ott teljesít szolgálatot.
Valamennyi készenléti szer
kezeléséhez rendelkezik megfe-
lelő végzettséggel, elöljárói és
kollégái szerint a felszereléseket
nagy magabiztossággal működ-
teti. Akár különleges szerről,
akár fecskendőről van szó,
mindegyikkel a legnagyobb
gondossággal és odafigyeléssel
bánik. Elméleti tudását és gya-
korlati ismereteit folyamatosan
fejleszti, a kötelező mértéken Fotók: Steiner Viktor, kadarka.net
felül is. Fiatalabb kollégáit és az
újonnan állományba került tűzoltókat a munka- Gyula az elmúlt huszonkét év során számos
végzés és az oktatások során is segíti, a közössé- káresetnél jelen volt. Mint mondja, mindegyik
gi szolgálaton résztvevő diákok felkészítésében beavatkozás emlékezetes valamiért. Majd hozzá-
aktív szerepet vállal. Kollégái szerint a szolgála- teszi, az emberéletet követelő káresetek persze
ti csoport életében, a közös programok szervezé- benne is mély nyomot hagynak. A beszélgetések,
sében és lebonyolításában is számíthatnak rá. valamint hobbija, a horgászat segíti belső egyen-
Csendes, szerény, de mindig megmutatkozik súlya megtartásában.
segítőkészsége és szakmai tudása. Az évek során Elöljárói és bajtársai szerint Gyula az az
nemcsak saját szolgálati csoportjában, hanem a ember, aki a tűzoltóesküben tett fogadalmát
többi tűzoltó között is elismerést szerzett hiva- nem csupán betű szerint, hanem szellemiségé-
tástudatával, és azzal, hogy szívén viseli a bajba ben is követi.
került emberek sorsát.
18 KATASZTRÓFAVÉDELEM