Page 28 - katved-július-auguszttus
P. 28

26

           jelöltek ki, ahol a katasztrófavédelem munka-  kezdték  meg,  az  esemény  fokozatát,  a  szerek   kozatú riasztáskor segíteni érkeznének. Ekkor a
      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
           társai regisztrálták az érkezőket. A kitelepítés   felállítási helyét, a teendőket a szolgálatparancs-  tízszer tízméteres égetőgödröt töltötték meg az
           egy szociális otthont is érintett, ahonnan több   nok  határozta  meg.  A  forgatókönyvet  azonban   adóhatóság által lefoglalt, megsemmisítésre ítélt
           mint száz idős embert kellett ideiglenesen el-  az ellenőrzést végző elöljáró írta, Jambrik Rudolf   kőolajszármazékkal, majd meggyújtották azt. A
           helyezni. Miután a tűzszerészek hatástalanítot-  tű. ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igaz-  több tonnányi, ellenben ismeretlen összetételű
           ták a robbanószerkezetet, a lakók visszatérhet-  gatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendelt-  keverék emeletnyi lánggal égett. A tűzoltók egy
           tek otthonukba.                    ségének vezetője bőven tartogatott meglepeté-  oldalról,  két  „C”  sugárral,  sugaranként  három-
                                              seket. Akadt, amikor az első futómű hidraulikája   három emberrel támadtak. Az oltást kizárólag
                    Szabó-Bisztricz Anett tű. hadnagy  engedte el a nyomást, a gép összecsuklott és   vízzel hajtották végre, hosszú, szórt sugarat al-
                                              a  szárnyon  biztosítás  nélkül  dolgozó  tűzoltók   kalmazva. Minden jelenlévő tűzoltónak többször
                                      Fôváros  lezuhantak, megsérültek, őket is menteni kellett.   is  lehetősége  nyílt  gyakorolni,  megtapasztalni,
                                              Másik  alkalommal  robbanás  történt  az  utastér-  mekkora  hőterhelés  jelentkezik  egy-egy  ilyen
                    „Gyakorlatos” nyár        ben, az éppen a gépen lévő tűzoltók is bajba ke-  tűznél. Taktikai tanácsokat a repülőtér parancs-
           Július első három napjában a repülőtéri tűzoltó-  rültek. A jelenlévő kirendeltségvezető, tűzoltósági   nokától  és  a  dél-pesti  kirendeltségvezetőtől
           parancsnokság egy-egy szolgálati csoportja szá-  felügyelő egyebek mellett azt is fi gyelte, hogyan   kaptak. A légikikötő repülési szünetére időzített
           mára tartottak parancsnoki ellenőrző gyakorlatot.   és milyen gyorsan reagálnak a tűzoltók a várat-  „égetésnél” a gödör minden oldalán fecskendők
           Ezen nemcsak a reptéri tűzoltók vettek részt, ha-  lan  eseményekre,  megfelelően  használják-e  a   biztosították a helyszínt, az éppen gyakorlókat
           nem a főváros XVII., XIX., XX. kerületének rajai is,   szakfelszereléseket, az egyéni védőeszközöket,   pedig időről-időre a biztonsági vízfüggöny mögé
           vagyis azok, amelyek egy valódi kényszerhelyzet   milyen az együttműködés a reptéri és a kintről ér-  irányították. A keletkező hőre jellemző, hogy a
           esetén vonulnának a repülőtérre. Az alapfeltétele-  kező fővárosi állomány között. A gyakorlatok utáni   bevetési védőruha felülete a hőkamera adatai
           zés mindhárom napon ugyanaz volt, egy Fokker   értékelésen az elöljárók általános tapasztalatként   szerint  átlagosan  kétszáz  Celsius-fokosra  he-
           70-es baloldali futóműve kigyulladt, a tűz átterjedt   egyebek mellett elmondták, az események lehet-  vült fel. A tüzet végül a reptéri speciális habbal
           a gép törzsére is. Az utasok a vészcsúszdákon   tek volna dinamikusabbak és hasznos megoldás-  oltó  tűzoltó  gépjármű  oltotta  el  habtakaróval.
           keresztül  elhagyták  a  repülőt,  ketten  azonban   nak tűnik, ha az érkező külső budapesti egységek   (Galántai)
           odafenn maradtak. Mentés közben az egyik tűz-  mellé egy-egy reptéri tűzoltó társul, ő ugyanis jól
           oltó rosszul lett, ráadásul a raktérben ismeretlen   ismeri a helyi specialitásokat. A műveleti szolgálat         Gyôr-Moson-Sopron
           veszélyes anyag is volt. A gyakorlat során – ame-  mindhárom gyakorlatot megfeleltre értékelte.
                                                                                 Rendvédelmi zarándoklat Horvátzsidányban
                                                                                A  korábbi  évek  hagyományaihoz  hasonlóan  a
                                                                                Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi
                                                                                Igazgatóság idén is képviseltette magát a július
                                                                                7-én  megrendezett  „Tűzoltó,  hagyományőrző,
                                                                                rendvédelmi és fegyveres szervek” zarándokla-
                                                                                tán Horvátzsidányban.
                                                                                   A községi római katolikus egyházközség által
                                                                                szervezett  zarándoklat  szentmisével  kezdődött
                                                                                a Peruska Mária Kápolna és Emlékhelyen, ahol
                                                                                a rendvédelmi és fegyveres szervek, illetve civil
                                                                                szervezetek megemlékeztek saját védőszentjük-
                                                                                ről. A magyar, német és horvát nyelven is celeb-
                                                                                rált szertartás keretében a jelenlévő szervezetek
                                                                                vezetői,  képviselői  babérkoszorút  helyeztek  el
                                                                                védőszentjük  szobránál.  A  szentmise  végén  a
                                                                                zarándoklaton részt vett szervezetek és egyesü-
                                                                                letek vezetői rövid emlékbeszédet mondtak.
                                                                                   Kéklámpás Nap Mosonmagyaróváron

                                                                                Második alkalommal rendezték meg július 20-án
                                                                                a mosonmagyaróvári Kéklámpás Napot a moso-
                                                                                ni szabad strandnál.
                                                                                   Az egyenruhások különleges napját a városi
                                                                                rendőrkapitányság, a katasztrófavédelmi kirendelt-
                                                                                ség és a mentőállomás szervezte, gazdag progra-
                                                                                mot kínálva a kilátogatóknak. Délelőttől egészen
                                                                                estig  különböző  bemutatókkal,  ügyességi  verse-
                                                                                nyekkel,  játszóházzal,  kézműves  foglalkozással,
                                                                                gyermekelőadással, táncházzal, légvárral, sétaha-
                                                                                józással, íjászattal várták az érdeklődőket.
           lyet a fővárosi katasztrófavédelmi műveleti szol-  Július  tizenkettedikén,  valamint  augusztus   A Kéklámpás Nap célja, hogy kötetlen mó-
           gálat is ellenőrzött – csak annyi erőt és eszközt   másodikán és tizenhatodikán ugyancsak a re-  don ismerkedjenek, beszélgessenek egymással
           vettek igénybe, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi   pülőtéren tűzoltási, hőterhelési gyakorlatot tar-  mindazok,  akik  egyébként  csak  egy-egy  ve-
           Repülőtér ICAO 9-es biztonsági kategóriája ne   tottak. Ezen szintén részt vettek azok a fővárosi   szélyhelyzet vagy tragédia alkalmával találkoz-
           sérüljön.  A  beavatkozást  a  reptéri  egységek   erők, amelyek hármas, illetve négyes kiemelt fo-  nak és segítenek a bajbajutottakon.
   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33