Page 23 - katved-július-auguszttus
P. 23

21

        versenyszám volt az, amiről úgy gondolták a csapattal, hogy esélyük   emberek kerültek össze, akik tele vannak tettvággyal és akarással. A
        van egy szép nemzetközi eredmény elérésére. A megérzés végül igaz-  verseny alatt erős, összetartó csapattá kovácsolódtak, igazi bajtársak
        nak bizonyult, hiszen ebben a számban a negyedik helyet szerezték   lettek.
        meg. Azt azért elismerték, hogy az egyéni számokban van lemaradá-  Azt mondják, nincs annál nagyszerűbb dolog, mint amikor a pá-
        sa a magyaroknak a többi ország versenyzőihez képest. Hozzátették,   lyáról hallják, hogy „Hajrá magyarok!”, de az is jó érzés volt, amikor
        fontos tudni, hogy a külföldiek legtöbbje tűzoltó színekben induló hiva-  a lelátón ülve ők szurkoltak a többi magyarnak. Ahogy fogalmaznak,
        tásos sportoló, őket legyőzni nagy kihívás, egyben cél is. A versenyen   ezeknek a pillanatoknak olyan hangulata van, amit csak akkor érez az
        egyébként százméteres akadályfutásban, négyszer százméteres vál-  ember, ha indul egy versenyen.
        tófutásban és horoglétra-mászásban is indult a csapat.   Ha egy kezdő tűzoltó kedvet kapna a tűzoltósporthoz, a fi úk nem
           Miklós és Tamás nem igazán emlékszik arra, hogy izgultak volna,   adnának  neki  tanácsot,  inkább  megmutatnák,  ők  hogyan  készülnek
        mivel szinte extázisban várták azokat a számokat, amelyekben indul-  egy versenyre. Ahogy fogalmaznak, ezt a sportot mindenkinek ki kell   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. július-augusztus
        tak. Ezt az érzést maga a rendezvény is fokozta, mert ez mégis egy   próbálnia, mert éppen az benne a nagyszerű, hogy olyan, mint minden
                                olimpia  volt,  ahol  Európa  legjobb   más sportág. Miklós és Tamás szerint az a fontos, hogy együtt le-
                                      tűzoltósportolóival  verse-  gyenek a bajtársakkal és úgy töltsék az időt, hogy közben fejlődjenek
                                          nyeztek  együtt!  A  ma-  és kikapcsolódjanak. A legfontosabb az egészben a mozgás öröme,
                                            gyar  válogatottba   maga a sport szeretete. A tűzoltósport olyan akadályok elé állítja a
                                               nagyon  tehet-  tűzoltót, ami kapcsolódik a munkájához, így az itt szerzett tudás fel-
                                                    sé ges   használható a mindennapi munkában is.
                                                               Miklós és Tamás a versenyen szerzett élmények és az elért eredmé-
                                                             nyek mellett egyfajta nyaralásnak is felfogta a Mulhouse-ban eltöltött
                                                              napokat. Tréfásan megjegyzik, hogy amennyiben rajtuk múlna, már
                                                               nem mennének máshová nyaralni az idén, azonban mindketten pár-
                                                                kapcsolatban élnek, így ebben a kérdésben nem ők döntenek...

                                                                                         Dr. Hudák Andrea tű. hadnagy



        A vértessomlóiak is kitettek magukért a nemzetközi versenyen
        A                                                    letesen be tudtak gyakorolni a versenyre. A megmérettetés négy napig
             júliusban megrendezett CTIF XV. Nemzetközi Tűzoltóversenyen a Vér-
             tessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapatai is kimagasló eredmé-
                                                             tartott és mint fogalmaztak, ez az idő nagyon gyorsan telt el.
                                                               A csapat legemlékezetesebbnek egyhangúan a megnyitót és a zá-
             nyeket értek el. A férfi  csapat arany, míg a női ezüst fokozatot szerzett.
           Vértessomlónak 2000 óta van női csapata és azóta versenyeznek is,   róünnepséget  emlegeti.  Számukra  is  katartikus  pillanat  volt,  amikor
        bár nem a jelenlegi felállással, hiszen időközben új tagokkal bővültek. A   a magyarok együtt vonultak fel a versenypályára, még akkor is, ha a
        mostani kombinációban négy éve versenyeznek és indulnak rendszere-  gyepen később ellenfelekké váltak. A vértessomlóiak nagy élményként
        sen baráti versenyeken a hölgyek. Az országos megmérettetés először   élték meg a versenyzést, az utazást, és hogy megismerkedhettek más
        négy éve jött el a csapat életében, majd az eredményen felbuzdulva két   magyar csapatokkal.
        éve is rajthoz álltak. Ahhoz, hogy az idei tűzoltó olimpiára kijutottak, az is
        kellett, hogy ezeket a versenyeket megnyerjék. Mivel az egyesület siker-      Stolczenberger Klára tű. hadnagy
        rel vette az akadályokat, az idén janu-
        ártól gőzerővel dolgoztak azon, hogy
        minél jobb teljesítményt nyújtsanak a
        franciaországi seregszemlén.
           A  szép  eredmények  önmagukért
        beszélnek, de a teljesítmény mögött na-
        gyon kemény munka, feszes edzésprog-
        ram  áll.  Ahogy  a  lányok  fogalmaztak,
        amióta tudták, hogy az olimpiára men-
        nek, úgy edzettek mint a félőrültek. Az
        országos verseny előtt heti kétszer tar-
        tottak  edzést,  majd  amikor  megtudták,
        hogy kijutottak, már heti három edzés-
        napot  tartottak.  Akadt  olyan  napjuk,
        hogy hatszor-hétszer is végigcsinálták a
        versenyelemeket, mindezt az esti órák-
        ban, hiszen a csapattagok napközbeni
        elfoglaltsága miatt csak akkor volt rá idő.
           Mulhouse-ban az első két napot a
        női és a férfi  csapat is gyakorlással töl-
        tötte. Többször végigmentek a pályán
        a  bírák  segítségével,  akik  fi gyelmez-
        tették őket a hibákra, így mindent töké-
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28