Page 32 - katved-július-auguszttus
P. 32

30
    30
           katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszí-tasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszí-
                                             tásban, valamint az őrzésben és a forgalomirányí-
           ka                                tásban, valamint az őrzésben és a forgalomirányí-  K
      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
                                                                                    Kitereléses ellenõrzés az M7-esenitereléses ellenõrzés az M7-esen
                                             tásban segíti a hivatásos szerveket.
           nen tartózkodott. Az eset súlyosságát jelzi a felvo-
           nen tartózkodott. Az eset súlyosságát jelzi a felvo-  tásban segíti a hivatásos szerveket.
                                                                                T
           nultatott eszközállomány is: kilenc gépjárműfecs-                    Többhatóságos  supervisori  ADR-ellenőrzést öbbhatóságos  supervisori  ADR-ellenőrzést
           nultatott eszközállomány is: kilenc gépjárműfecs-
           kendővel, két vízszállítóval és három különleges                     szervezett a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi
           kendővel, két vízszállítóval és három különleges
                                                                                szervezett a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi
                                                              S
                                                                                Igazgatóság július huszonharmadikán az M7-es
           szerrel vették fel a harcot a lángok ellen.
           szerrel vették fel a harcot a lángok ellen.        Somogyomogy       Igazgatóság július huszonharmadikán az M7-es
                                                                                autópályán. Az akció során valamennyi résztvevő
                                                                                autópályán. Az akció során valamennyi résztvevő
                Két új önkéntes mentõcsoport ét új önkéntes mentõcsoport
                K                               É Égett a szivacsgyár Balatonkeresztúrongett a szivacsgyár Balatonkeresztúron  hatóság  ellenőrizte  a  hatáskörébe  tartozó  sza-
                                                                                hatóság  ellenőrizte  a  hatáskörébe  tartozó  sza-
                                             K
           Ünnepélyes esküt tettek Sülysápon július 20-án nnepélyes esküt tettek Sülysápon július 20-án   Kigyulladt  egy  körülbelül  ezer  négyzetméteres, igyulladt  egy  körülbelül  ezer  négyzetméteres,   bályok érvényesülését. A katasztrófavédelmi ki- ki-
           Ü
                                                                                bályok érvényesülését. A katasztrófavédelmi
           az újonnan alakult Tápió és Gerje mentőcsoport   könnyűszerkezetes üzemcsarnok Balatonkeresz-  rendeltségek iparbiztonsági felügyelői a kataszt-
           az újonnan alakult Tápió és Gerje mentőcsoport
                                             könnyűszerkezetes üzemcsarnok Balatonkeresz-
                                                                                rendeltségek iparbiztonsági felügyelői a kataszt-
                                                                                rófavédelmi  mobil  labor  bevonásával  kivezették
           tagjai. E csapatok célja megelőzni a katasztrófá-  túron július tizedikén. Az automata tűzjelző beren-  rófavédelmi  mobil  labor  bevonásával  kivezették
           tagjai. E csapatok célja megelőzni a katasztrófá-
                                             túron július tizedikén. Az automata tűzjelző beren-
           kat,  illetve  segíteni  felszámolásukat,  együttmű-  dezés  működésbe  lépett,  a  katasztrófavédelem   és ellenőrzés alá vonták a sztrádán közlekedő
           kat,  illetve  segíteni  felszámolásukat,  együttmű-
                                             dezés  működésbe  lépett,  a  katasztrófavédelem
                                                                                és ellenőrzés alá vonták a sztrádán közlekedő
           ködve  az  illetékességük  szerinti  járás  hivatásos
           ködve  az  illetékességük  szerinti  járás  hivatásos   egységei nagy erőkkel vonultak a helyszínre.  valamennyi, veszélyes árut szállító járművet az
                                                                                valamennyi, veszélyes árut szállító járművet az
                                             egységei nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
                                                A  tűzoltók  kiérkezésekor  a  könnyűszerkeze-
                                                                                M7-es teljes Somogy megyei szakaszán, mindkét
           katasztrófavédelemmel és más rendvédelmi szer-
           katasztrófavédelemmel és más rendvédelmi szer-  A  tűzoltók  kiérkezésekor  a  könnyűszerkeze-  M7-es teljes Somogy megyei szakaszán, mindkét
           vezetekkel.
                                                                                irányban.
                                             tes  csarnok  tetőszerkezete  teljes  terjedelmében
           vezetekkel.                       tes  csarnok  tetőszerkezete  teljes  terjedelmében   irányban.
                                                                                   A  táskai  pihenőhelyen  a  rendőrség  és
                                             égett és a közvetlen közelében álló, hasonló mé-
             A Nagykátai és Ceglédi járásban, a két új cso-  égett és a közvetlen közelében álló, hasonló mé-  A  táskai  pihenőhelyen  a  rendőrség  és  a  a
             A Nagykátai és Ceglédi járásban, a két új cso-
                                             retű csarnoképület tetejére is átterjedtek a lángok.
           port működési területén elsősorban viharkárokkal,
           port működési területén elsősorban viharkárokkal,   retű csarnoképület tetejére is átterjedtek a lángok.   Somogy  Megyei  Kormányhivatal  Közlekedési
                                                                                Somogy  Megyei  Kormányhivatal  Közlekedési
           belvizekkel, valamint vegetációs tüzekkel kell szá-
                                                                                Felügyelősége  közösen  ellenőrizte  a  veszélyes
           belvizekkel, valamint vegetációs tüzekkel kell szá-  Az épületben szivacsokat dolgoztak fel. A nagy   Felügyelősége  közösen  ellenőrizte  a  veszélyes
                                             Az épületben szivacsokat dolgoztak fel. A nagy
           molni. A mentőcsoportok a megyei szervezetek-  hő hatására az egyik épület fém vázszerkezete   áruk közúti szállítását, valamint a vezetési és pi-
                                                                                áruk közúti szállítását, valamint a vezetési és pi-
           molni. A mentőcsoportok a megyei szervezetek-
                                             hő hatására az egyik épület fém vázszerkezete
           nél már megszokott tagolás szerint épülnek fel:
           nél már megszokott tagolás szerint épülnek fel:   beomlott, ezért az egységek csak kívülről tudták   henőidők betartását. Eközben a Nemzeti Adó- és
                                             beomlott, ezért az egységek csak kívülről tudták
                                                                                henőidők betartását. Eközben a Nemzeti Adó- és
                                                                                Vámhivatal  Somogy  Megyei  Igazgatóságának
                                             oltani a lángokat. A szomszédos raktárépület is  is
           vezetési, kutatás-mentési, műszaki kárelhárítási,
           vezetési, kutatás-mentési, műszaki kárelhárítási,   oltani a lángokat. A szomszédos raktárépület   Vámhivatal  Somogy  Megyei  Igazgatóságának
                                             hőterhelést kapott, viszont a gyors beavatkozás-
                                                                                szakemberei két ellenőrzési ponton vonták revízió
           egészségügyi és logisztikai egységekből állnak. A   hőterhelést kapott, viszont a gyors beavatkozás-  szakemberei két ellenőrzési ponton vonták revízió
           egészségügyi és logisztikai egységekből állnak. A
           Nagykátai járást védeni hivatott Tápió Mentőcso-  nak köszönhetően ezt vízsugarakkal sikerült meg-  alá a közlekedőket.
           Nagykátai járást védeni hivatott Tápió Mentőcso-
                                                                                alá a közlekedőket.
                                             nak köszönhetően ezt vízsugarakkal sikerült meg-
                                             védeni. A felszálló sűrű füst miatt a Somogy Me-
                                                                                   A  hatórás  ellenőrzés  alatt  tizenhárom  olyan
           port  kilencvenöt  tagot  számlál,  főként  önkéntes
           port  kilencvenöt  tagot  számlál,  főként  önkéntes   védeni. A felszálló sűrű füst miatt a Somogy Me-  A  hatórás  ellenőrzés  alatt  tizenhárom  olyan
                                             gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mobil labor
           tűzoltók,  polgárőrök,  nyugdíjas  tűzoltók,  mentő-  gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mobil labor   járművet  vettek  kontroll  alá  a  katasztrófavéde-
                                                                                járművet  vettek  kontroll  alá  a  katasztrófavéde-
           tűzoltók,  polgárőrök,  nyugdíjas  tűzoltók,  mentő-
                                                                                lem szakemberei, amelyek az ADR hatálya alá
                                             szolgálatát is a helyszínre rendelték, az egység
           s
           sök álltak csatasorba. A csapat vezetője Németh ök álltak csatasorba. A csapat vezetője Németh   szolgálatát is a helyszínre rendelték, az egység   lem szakemberei, amelyek az ADR hatálya alá
           J J J                             mérte  a  levegőben  lévő  gázok  koncentrációját.   tartoztak,  két  esetben  találtak  szabálytalansá-
                                                                                tartoztak,  két  esetben  találtak  szabálytalansá-
                                             mérte  a  levegőben  lévő  gázok  koncentrációját.
           József,  a  nagykátai  tűzoltó-parancsnokság  volt ózsef,  a  nagykátai  tűzoltó-parancsnokság  volt ózsef,  a  nagykátai  tűzoltó-parancsnokság  volt ózsef
                                                                                got.  Hiányosságok  mutatkoztak  a  fuvarokmá-
           szerparancsnoka lett. A beavatkozáshoz szüksé-  A tűzoltás irányításában részt vett a katasztrófa-  got.  Hiányosságok  mutatkoztak  a  fuvarokmá-
           szerparancsnoka lett. A beavatkozáshoz szüksé-
                                             A tűzoltás irányításában részt vett a katasztrófa-
                                                                                nyok  adattartalmában,  illetve  egy  teherautó
           ges  eszközöket  alapvetően  az  önkéntes  tűzoltó   védelmi műveleti szolgálat is. A tűzoltás vezetője   nyok  adattartalmában,  illetve  egy  teherautó
           ges  eszközöket  alapvetően  az  önkéntes  tűzoltó
                                             védelmi műveleti szolgálat is. A tűzoltás vezetője
           egyesületek biztosítják, ezeket egészítik ki a pol-  a település polgármesterén keresztül intézkedett   esetében előfordult, hogy az előírtnál kevesebb
           egyesületek biztosítják, ezeket egészítik ki a pol-
                                                                                esetében előfordult, hogy az előírtnál kevesebb
                                             a település polgármesterén keresztül intézkedett
           gárőrök gépjárművei, valamint a mezőgazdasági
           gárőrök gépjárművei, valamint a mezőgazdasági   a  lakosság  tájékoztatásáról,  valamint  biztonsági   tűzoltókészüléket tartottak készenlétben a jármű-
                                                                                tűzoltókészüléket tartottak készenlétben a jármű-
                                             a  lakosság  tájékoztatásáról,  valamint  biztonsági
           vállalkozók erő- és munkagépei.   okokból elzárkózást is elrendeltek a közeli lakó-  vön. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igaz-
                                             okokból elzárkózást is elrendeltek a közeli lakó-
           vállalkozók erő- és munkagépei.
                                                                                vön. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igaz-
             A Ceglédi járás mentőcsoportja, a Gerje, hat-
             A Ceglédi járás mentőcsoportja, a Gerje, hat-  épületekre vonatkozóan. Az üzem területén tizen-  gatóság  mindkét  szabálytalanságot  elkövetővel
                                                                                gatóság  mindkét  szabálytalanságot  elkövetővel
                                             épületekre vonatkozóan. Az üzem területén tizen-
           vannégy fővel alakult meg, főként a ceglédi járás   négyen dolgoztak, a tűz keletkezésekor senki sem   szemben közigazgatási eljárást indított.
           vannégy fővel alakult meg, főként a ceglédi járás
                                             négyen dolgoztak, a tűz keletkezésekor senki sem
                                                                                szemben közigazgatási eljárást indított.
                                             tartózkodott a lángokban álló épületben. A dolgo-
           polgárőr  egyesületeinek  (Cegléd,  Tápiószőlős,   tartózkodott a lángokban álló épületben. A dolgo-
           polgárőr  egyesületeinek  (Cegléd,  Tápiószőlős,
                                                                                      T T T
           Abony, Ceglédbercel, Törtel) tagjaiból, továbbá a   zók valamennyien biztonságos helyre vonultak, a   Török Sándor tű. hadnagy, hivatalvezetőörök Sándor tű. hadnagy, hivatalvezetőörök Sándor tű. hadnagy, hivatalvezetőörök Sándor
           Abony, Ceglédbercel, Törtel) tagjaiból, továbbá a
                                             zók valamennyien biztonságos helyre vonultak, a
                                             mobil labor egészségügyi határértéket meghaladó
           járási hivatal munkatársaiból. A csapat a veszé-
           járási hivatal munkatársaiból. A csapat a veszé-  mobil labor egészségügyi határértéket meghaladó
                                             gázkoncentrációt nem mért.
           lyeztetett területen a területlezárásban és -biztosí-  gázkoncentrációt nem mért.
           lyeztetett területen a területlezárásban és -biztosí-
                                                                                        Szabolcs-Szatmár-Bereg  Szabolcs-Szatmár-Bereg  Szabolcs-Szatmár-Bereg

                                                                                     M
                                                                                     Mérk – gázvezeték-rongálásérk – gázvezeték-rongálás
                                                                                J
                                                                                Július tizenhetedikén Mérkre riasztották a má-úlius tizenhetedikén Mérkre riasztották a má-
                                                                                tészalkai  tűzoltókat.  Egy  munkagép  kábelfek-
                                                                                tészalkai  tűzoltókat.  Egy  munkagép  kábelfek-
                                                                                tetési munkálatok közben sérülést okozott egy
                                                                                tetési munkálatok közben sérülést okozott egy
                                                                                lakossági bekötő csonk 20 milliméteres gázve-
                                                                                lakossági bekötő csonk 20 milliméteres gázve-
                                                                                zetékén. A megyei katasztrófavédelmi művele-
                                                                                zetékén. A megyei katasztrófavédelmi művele-
                                                                                ti szolgálat is a helyszínre vonult. A tűzoltók a  a
                                                                                ti szolgálat is a helyszínre vonult. A tűzoltók
                                                                                szolgáltató szakembereinek kiérkezéséig bizto-
                                                                                szolgáltató szakembereinek kiérkezéséig bizto-
                                                                                sították a helyszínt, szórt vízsugár segítségével
                                                                                sították a helyszínt, szórt vízsugár segítségével
                                                                                permetezték  a  kilyukadt  gázvezetéket,  amely
                                                                                permetezték  a  kilyukadt  gázvezetéket,  amely
                                                                                valamelyest szivárgott. A helyszínen a rendőr-
                                                                                valamelyest szivárgott. A helyszínen a rendőr-
                                                                                ség ötven méteres körzetben a forgalmat elte-
                                                                                ség ötven méteres körzetben a forgalmat elte-
                                                                                relte és a területet lezárta. Ez családi házakat
                                                                                relte és a területet lezárta. Ez családi házakat
                                                                                és egy fagylaltozót érintett, összesen hat em-
                                                                                és egy fagylaltozót érintett, összesen hat em-
                                                                                bert kellett ideiglenesen kitelepíteni a beavatko-
                                                                                bert kellett ideiglenesen kitelepíteni a beavatko-
                                                                                zás és a hibaelhárítás ideje alatt. A szolgáltató
                                                                                zás és a hibaelhárítás ideje alatt. A szolgáltató
                                                                                szakemberei percek alatt elszorították a sérült
                                                                                szakemberei percek alatt elszorították a sérült
                                                                                vezetéket, a szivárgást megszüntették.
                                                                                vezetéket, a szivárgást megszüntették.
                                                                                      Nyolcezer bála égett Jándonyolcezer bála égett Jándon
                                                                                      N
                                                                                J Július  huszonnegyedikén  hajnalban  nagy úlius  huszonnegyedikén  hajnalban  nagy
                                                                                erőkkel vonultak a tűzoltók Jándra, ahol egy
                                                                                erőkkel vonultak a tűzoltók Jándra, ahol egy
                                                                                mezőgazdasági  telephelyen  több  ezer  bála
                                                                                mezőgazdasági  telephelyen  több  ezer  bála
                                                                                gyulladt meg. Vásárosnaményból, Mátészal-
                                                                                gyulladt meg. Vásárosnaményból, Mátészal-
                                                                                káról,  Fehérgyarmatról,  Kisvárdáról,  Bak-
                                                                                káról,  Fehérgyarmatról,  Kisvárdáról,  Bak-
   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37