Page 29 - katved-július-auguszttus
P. 29

27

                                           ros kapcsolat a két megye között. A találkozó vé-  A  megmérettetés  hatalmas  igénybevétel-
                                      Hajdú-Bihar  gén közös határszemlét tartottak az egyeztetésen   nek  teszi  ki  a  szervezetet,  az  ember  a  saját
            A határ menti együttmûködésrõl   résztvevők.                      határait feszegeti. Egy  ilyen táv  megtételével
                                                                              körülbelül  tízezer  kalóriányi  energiát  égetnek
                    egyeztettek                „Az út maga a cél”- Két vasembert is   el a versenyzők. A frissítőállomásokon ötezer
                                                magáénak tudhat Hajdú-Bihar
        A berettyóújfalui hivatásos tűzoltó-parancs-                          liter  izotóniás  italt,  hétezer  energiaszeletet,
        nokságon  találkoztak  a  Romániai  Bihor   Joggal  lehetünk  büszkék  megyénk  tűzoltó-  majdnem  hétmázsányi  banánt  és  ugyaneny-
        Megyei  Sürgősségi  Felügyelőség  vezetői,   ira, akik amellett, hogy magas szinten mű-  nyi dinnyét fogyasztottak el. A sportolók ennyi
        valamint  a  Hajdú-  Bihar  Megyei  Katasztró-  velik  a  hivatásukat,  kitartásban  és  küzdeni   úszás alatt hétezer karcsapást tesznek meg,
        favédelmi Igazgatóság hivatásos állományá-  tudásban is aranyérmet szereztek.  a bicikli kereke húszezerszer fordul és a futás
        nak tagjai július kilencedikén.      Minden idők legnagyobb mezőnye állt rajt-  során százezer lépést tesznek meg!   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. július-augusztus
           Mivel  a  két  megye  szomszédos  egymással,   hoz július 27-én a csaknem negyedszázados
        így a határ közelében bekövetkező tűzesetek és   Extreme Man Nagyatád versenyén az Ironman   Madai Petra tű. hadnagy
        műszaki  mentések  kapcsán  a  két  fél  hathatós   távon (3,8 km úszás – 180 km kerékpár – 42,195   megyei katasztrófavédelmi szóvivő
        együttműködésére is szükség lehet. Az egyeztetés   km futás). A Somogy megyei viadalon a Hajdú-
        elején a román tűzoltóparancsnok-helyettes, Maior   Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
                                                                                                       Heves
        Caba Sorin és Pintér Tamás tű. alezredes, Hajdú-  állományát Pintér Tamás tű. alezredes, igazga-
        Bihar megyei igazgatóhelyettes a dunai árvízi vé-  tóhelyettes  és  Keller  Elek  tű.  főtörzszázslós,   Aktívak a közösségi szolgálaton lévõk
        dekezés tapasztalatairól beszéltek. Ezután Bihor   Püspökladány lánglovagja képviselte.
        megyei partnereink sorolták fel azokat a feladato-  Immár 24. alkalommal dördült el a rajtágyú,   A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
        kat, amelyek fontosak a hatékony együttműködés   így nem csoda, ha a verseny az évek alatt nagy   több megyei iskolával kötött már együttműködési
        során. Elmondták, hogy egy káresemény bekövet-  nemzetközi  érdeklődésre  tett  szert.  Tizenegy   megállapodást a közösségi szolgálatról. Az egri
        kezténél elsődleges szempont a minél gyorsabb   országból (Németország, Ausztria, Japán, Nagy-  katasztrófavédelmi kirendeltség folyamatosan fo-
        értesítés, ezt a kapcsolattartók személyén kívül a   Britannia, Lengyelország, Bosznia-Hercegovina,   gadja a szolgálatra jelentkezőket, akiknek ötven
        kétnyelvű formanyomtatványok is segítik. Mivel a   Horvátország,  Szlovénia,  Románia,  Szlovákia,   órában tartanak szakmai foglalkozásokat. A diá-
        határ menti települések megközelíthetőségének és   Szerbia)  érkeztek  magukat  megméretni  vágyó   kok kötelezettségük egy részét a tanévben, egy
        lakói számának pontos ismeretére mindkét félnek   triatlonisták.      részét pedig a szünidőben teljesítik.
        szüksége van, ezért a jövőben egy közös gyakorlat
        során tudják megismerni az együttműködő partner
        területi sajátosságait. Ezt követően Varga Gábor
        tű. hadnagy, helyi tűzoltóparancsnok-helyettes tar-
        tott rövid előadást a határon átnyúló tűzesetekről.
        Elmondta, hogy a határőrség is segíti munkájukat,
        így a legtöbbször idejében meg tudják fékezni a
        tüzeket. (Tavaly kilenc esetből mindössze egyszer
        terjedtek át a lángok a határ romániai oldalára.) A
        másik sarkalatos pontja a közös munkának a közúti
        baleseteknél történő együttműködés. Lövei Csaba
        tű. alezredes, a püspökladányi katasztrófavédelmi
        kirendeltség  vezetője  kiemelte,  hogy  sajnálatos
        módon a 42-es számú főútvonalon bekövetkezett
        balesetek kilencven százalékában érintett román
        állampolgár, így ezen a területen is fontos a szo-










                                              567 egyéni induló és 760, váltóban rajthoz   Az előképzési formában a tanulók a tűzvé-
                                            álló sportoló kapta meg a papi áldást a Gyéké-  delmi, a polgári védelmi, valamint az iparbiz-
                                            nyesi tónál és indult útnak a „nagy álom” meg-  tonsági  szakterület  alapjait  ismerhették  meg,
                                            valósításáért.  A  nevezők  egyharmada  élete   a  választott  témakörből  általános  elméleti
                                            első ironmanjén vett részt, így Pintér Tamás   alapképzést  is  kaptak.  A  közösségi  szolgálat
                                            alezredes is, aki két év megfeszített munkájá-  keretében  a  diákok  a  gyakorlati  munkába  is
                                            val érdemelte ki a célba érőknek járó medált,   bekapcsolódhattak.  A  gyakorlati  képzések
                                            a korántsem könnyű távot 13 óra 44 perces   teljesítésére  kiválasztott  szakterületen  sokfé-
                                            idővel  teljesítette.  A  mezőnyben  csaknem   le feladatot kaptak a tanulók, elsajátíthatták a
                                            félszázan  nem  először  vettek  részt  ironman   szakfelszerelések fajtáit, valamint azok tűzol-
                                            versenyen, a püspökladányi Keller Elek immár   tásban  betöltött  funkcióit,  a  szerelési  szabá-
                                            dupla vasember és a több száz egyéni induló   lyokat, valamint a vonulós állomány ellenőrző
                                            közül  11  óra  07  perces  eredménnyel  az  52.   gyakorlatain  „sérültként,  bajbajutottként”  is
                                            helyen végzett.                   részt vehettek.
   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34