Page 25 - katved-március
P. 25

23

        ban történt február 12-én délelőtt gázrobbanás.   problémát. A gyakorlat során nem egészen   sőként kiképzett mintegy kétszáz újonc tűzoltó
        A lakásban egy 25 év körüli fi atalember tartóz-  egy  óra  alatt  62  segélyhívás  fogadásával   közül nyolcan kezdik meg pályájukat beosztott
        kodott, akit az Országos Mentőszolgálat súlyos   sikerült tesztelni a megyei műveletirányítási   tűzoltóként  Győr-Moson-Sopron  megyében.
        sérülésekkel  szállított  kórházba.  A  robbanás  a   ügyeletet.      Öten a győri, ketten a mosonmagyaróvári, egy
        szoba két válaszfala közül az egyiket szétvetet-  A gyakorlatot Sallai Péter tű. ezredes, igaz-  ember  pedig  a  soproni  hivatásos  tűzoltó-pa-
        te,  a  másik  pedig  veszélyesen  megrogyott.  A   gató  megfeleltre  értékelte,  majd  elmondta,   rancsnokságon kezdi meg szolgálatát.
        robbanás miatt megsérült egy másik válaszfal is,   nagyon  fontos  az  ügyeletesek  tudásának  fo-  Az újoncokat Sallai Péter tű. ezredes, me-
        így a szomszédos lakás is lakhatatlanná vált. A   lyamatos szinten tartása, mi több, fejlesztése.   gyei  igazgató  köszöntötte,  kiemelve,  hogy  a
        detonáció következtében tűz keletkezett, amely-  Rendhagyó szakmai nap  képzésben  résztvevők  büszkék  lehetnek  arra,
        nek oltásakor a födémszerkezetet is meg kellett                       hogy ott lehettek, hiszen csak a legalkalmasab- KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. március
        bontani. A tűzoltásvezető statikust kért a helyszín-  A  Győr-Moson-Sopron  Megyei  Katasztrófa-  bak,  legrátermettebbek  és  legelhivatottabbak
        re. A mérnök megállapította, hogy az épület többi   védelmi  Igazgatóság  a  kéményseprő-ipari   kerülhettek be a képzésbe. A belügyi alapozó
        lakása nem életveszélyes, a lakásokat nem kell   közszolgáltatás  hatósági  felügyeletével  kap-  modul célja, hogy olyan alapot adjon a hallga-
        elhagyni.  A  gázművek  szakemberei  a  gázköz-  csolatos feladatok egységes végrehajtása ér-  tóknak  elméleti  tudásban,  pszichikai  és  fi zikai
        művet elzárták a két megrongálódott lakásban. A   dekében február 14-én szakmai napot tartott,   felkészültségben,  amellyel  képesek  lesznek  a
        tűzoltói munka után kezdődhetett meg a tűzvizs-  amelyen  a  katasztrófavédelmi  kirendeltségek   szolgálat ellátására. Végül bemutatta az igazga-
        gálati eljárás, amely választ tud majd adni arra a   hatósági osztályvezetői, valamint a Győr-Mo-  tóság vezetőit a jelenlévőknek, tájékoztatta az
        kérdésre, hogy pontosan hogyan következett be   son-Sopron megyében működő kéményseprő-  újoncokat a megyei katasztrófavédelmi igazga-
        a robbanás.                        ipari  közszolgáltatók  vettek  részt.  A  szakmai   tóság  feladatrendszeréről,  valamint  bemutatta
                                           napot Sallai Péter tűzoltó ezredes, a Győr-Mo-  őket a mentoraiknak. A fi atal tűzoltók munkáját
                                           son-Sopron  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igaz-  a mentorok kísérik fi gyelemmel, segítik a beil-
                  Gyôr-Moson-Sopron        gatóság igazgatója nyitotta meg.   leszkedést,  az  iskolai  tanulmányaik  alatt  szer-

          Eredményesek az ügyeleten dolgozók        Pályázati támogatás       zett tűzoltói ismeretek, a tűzoltó tevékenységek,
                                                                              tűzoltói szakfelszerelések hatékony alkalmazá-
        A tömegesen érkező jelzések felvételét, ezek   Az önkéntes mentőszervezetek közfeladatai-  sának készségszintre történő fejlesztését.
        Pajzs  alkalmazáson  való  megjelenését  és  a   nak hatékony ellátását segítő pályázatot írt ki
        riasztások kezelését tesztelte az igazgatóság   tavaly november 30-án a BM Országos Ka-  Győr-Moson-Sopron MKI
        február 5-én, a tapasztalatok feldolgozása az   tasztrófavédelmi Főigazgatóság. Megyénkből
        elmúlt időszakban megtörtént. Az ügyeletesek   a  Győri  Speciális  Mentők  nyertek  kétmillió-                             Hajdú-Bihar
        felkészültségét, illetve az informatikai háttér te-  négyszáznegyvenháromezer forintot. A Győr-
                                                                                Maximális létszámmal a tanév végéig
                                                                              Egyre nagyobb az érdeklődés a megye di-
                                                                              ákjainak  körében,  mind  többen  kívánják
                                                                              közösségi  szolgálatukat  a  katasztrófavéde-
                                                                              lemnél  teljesíteni,  így  most  már  november
                                                                              óta  délutánonként  iskolások  nyüzsögnek  a
                                                                              debreceni  katasztrófavédelmi  kirendeltsé-
                                                                              gen. Az Irinyi János és a Tóth Árpád Gim-
                                                                              názium  fiataljai  látogattak  el  elsőként  ide,
                                                                              jövő hónaptól pedig már az Adys diákok is
                                                                              csatlakoznak.
                                                                                Összesen hét középiskolával van együtt-
                                                                              működési megállapodása a kirendeltségnek,
                                                                              és  még  mindig  vannak  érdeklődő  intézmé-
                                                                              nyek.  Eddig  28  középiskolás  vett  részt  az
                                                                              oktatásban, és jövő hónaptól már maximális
                                                                              létszámmal, 16 fővel folytatódnak a képzé-
                                                                              sek  egészen  júniusig,  így  a  tanév  végére
                                                                              száz fölött lesz a száma azoknak, akik a ka-
                                                                              tasztrófavédelmet  választották  a  közösségi
        herbírásának  megfi gyelését  célzó  gyakorlatot   Moson-Sopron  Megyei  Katasztrófavédelmi   szolgálat teljesítésére.
        Csikár  Zsolt  tű.  alezredes,  igazgatóhelyettes   Igazgatóság és a Győri Speciális Mentők ve-  A  diákok  először  elméleti  oktatásban
        ellenőrizte.                       zetősége a pályázat támogatási szerződését   részesülnek, amit a tűzoltósági, polgári vé-
           A  gyakorlatot  vezető  Pákai  László  tű.   a sajtó jelenlétében írták alá február 14-én a   delmi és iparbiztonsági felügyelők tartanak,
        őrnagy  által  meghatározott  helyzet  sze-  katasztrófavédelmi  igazgatóságon.  A  támo-  a  különböző  szakterületeket  bemutatva.  A
        rint  az  Országos  Meteorológiai  Szolgálat   gatás új lehetőséget jelent, hiszen azt a nyer-  gyakorlati képzés során, a tűzoltók minden-
        Győr-Moson-Sopron  megye  egész  terüle-  tesek saját igényeik szerint használhatják fel   napi  életébe  és  tevékenységeibe  nyernek
        tére harmadfokú (piros) riasztást adott ki a   feladataik ellátására, technikai- és védő-esz-  bepillantást a szerelési és karbantartási fel-
        hóátfúvások miatt. A riasztást követően már   közellátásra, azok fenntartására, vagy éppen   adatokon keresztül. Olyan ismereteket is igye-
        fél órával folyamatosan érkeztek a lakossági   a tagok oktatására.    keznek átadni nekik, amelyeket a mindennapi
        bejelentések  a  katasztrófavédelmi  ügyeleti   Nyolc tûzoltó kezdi meg szolgálatát   életben is tudnak hasznosítani, azt például,
        szolgálathoz.  A  hirtelen  nagy  mennyiség-                          hogy mit kell tenni lakástűz esetén, vagy ha
        ben lehullott hó, a hótorlaszok, valamint az   Az egységes rendvédelmi képzés, majd a rá-  kigyullad egy elektromos vezeték. A diákok
        árokba csúszott járművek okozták a legtöbb   épülő szakképzési modulok rendszerében el-  megismerkedhetnek a védőfelszerelésekkel
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30