Page 30 - katved-március
P. 30

28

      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
                   Tarolt a szén-monoxid     az állomány több magasan képzett, jelentős   egyben teljesítette az ATOM100 futóverseny
                                             szakmai  gyakorlattal  rendelkező  tagja  kér-  első állomását.
           Öt  szén-monoxid-mérgezésgyanús  esetet  je-  te  hivatásos  állományba  vételét,  azokat  a
           lentettek  a  Pest  Megyei  Katasztrófavédelmi   tiszthelyettesként  már  bizonyított  kollégákat   Póhn Gabriella tű. fhdgy.
           Igazgatóság  műveletirányítási  központjának   pedig,  akik  megszerezték  felsőfokú  végzett-  Veszélyes anyag szivárgott egy vasúti
           három  nap  alatt,  összesen  tíz  embert  kellett   ségüket, tiszti beosztásba lehetett kinevezni.  tartálykocsiból
           kórházba szállítani a gáz miatt. Február 15-én   Az  új  tisztek  Pfeifer  Péter  tű.  százados,
           késő  este  Kistarcsán  egy  idős  házaspár  lett   tűzoltósági  főfelügyelő  vezényszavára  tették   Február  19-én  egy  Horvátország  felé  tartó
           rosszul otthonában, majd később Sződön egy   le az esküt, amelyet Tompos Gábor olvasott   vasúti szerelvény egyik tartálykocsijából szi-
           négytagú családon mutatkoztak a szén-mon-  elő. A fogadalomtétel után Dr. Horváth Jenő   várgott  a  benne  szállított  veszélyes  anyag.
           oxid  –mérgezés  tünetei.  A  kistarcsai  épület-  tű.  ezredes,  igazgató  arról  beszélt,  hogy  ez   A  csurgói  önkormányzati  tűzoltóság  egysé-
           ben cserépkályhát, míg a sződiben kombinált   az eskü egy olyan erkölcsi nyilatkozat, amely   gét riasztották a gyékényesi vasútállomásra,
           gázcirkót használtak. A mentőszolgálat a mér-  a  hivatás  vállalásának  szimbóluma.  Becsü-  ahol megkezdték a kármentést, így veszélyes
           gezésben  érintett  embereket  megfi gyelésre   letre és lelkiismeretre épül, hűségre alapoz.   anyag nem került a környezetbe. Az eset ki-
           kórházba  szállította,  tűzoltóink  azonban  sem
           Kistarcsán,  sem  pedig  Sződön  nem  tudtak
           szén-monoxid-koncentrációt  kimutatni,  mivel
           a helyiségeket kiérkezésükig kiszellőztették a
           további veszély elkerülése érdekében.
             Másnap hajnalban Gödön egy családi ház-
           ban jelzett be a szén-monoxidmérő-készülék.
           A  kiérkező  váci  tűzoltók  egészségügyi  érték-
           határ  alatti  gázkoncentrációt  mutattak  ki,  de
           azért a lakókat – bár panaszmentesek voltak
           –  a  mentőszolgálat  megfi gyelésre  kórházba
           szállította.
             A  következő  reggelen  Pomázon  lett  rosz-
           szul  két  ember,  kórházba  szállították  őket.  A
           pomázi tűzoltók és a Pest megyei katasztrófa-
           védelmi műveleti szolgálat méréseket végzett
           az épületben, de a gáz veszélyes koncentrá-
           cióját nem tudták kimutatni. A mentőszolgálat
           és a kórházi tájékoztatás szerint valamennyien
           különböző  mértékű  szén-monoxid-mérgezést
           szenvedtek.                       Az ezredes hozzátette, az eskü azon szavai,   vizsgálásához  a  barcsi  katasztrófavédelmi
                                             amelyek  szerint  a  tisztek  feladataikat  akár   kirendeltség  iparbiztonsági  felügyelője  és  a
                                             életük  kockáztatásával  is  elvégzik,  teljesen   megyei  iparbiztonsági  főfelügyelő  vonult  ki.
                           Somogy            komolyak  és  bármikor  valósággá  válhatnak.   Az ellenőrzés során megállapították, hogy a
                                             A katasztrófavédelem dolgozói bármikor szol-  tartálykocsi nem alkalmas a veszélyes anyag
           Ünnepélyes esküt tettek a tûzoltó tiszti kar   gálatba  rendelhetők.  Elvezényelhetők  oda,   (motorbenzin)  további  szállítására,  intézked-
                        új tagjai            ahol embertársaik vagy vagyonuk biztonsága   tek  annak  átfejtésére.  Az  átfejtést  a  MÁV
           Február 1-jei hatállyal Magyarország belügy-  veszélybe kerül. Dr. Horváth Jenő útravalóul   Vegyi Elhárító Szolgálata végezte az iparbiz-
           minisztere  tűzoltó  hadnaggyá  nevezte  ki  a   azt mondta az új tiszteknek: tetteikkel mindig   tonsági szakemberek és a rendőrség felügye-
           Somogy  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazga-  egy magasztos célt, a magyar nemzet javát   lete mellett. A helyszínt mindvégig a csurgói
           tóság négy munkatársát, akik első tiszti kine-  szolgálják.          tűzoltók biztosították.
           vezésüket február 22-én vehették át. Péterné                            A  szabályszegőkkel  szemben  a  Somogy
           Törőcsik Rita a siófoki katasztrófavédelmi ki-  Török Sándor tű. hadnagy,   Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság köz-
           rendeltség főelőadója, Fülöp Péter a marcali               hivatalvezető  igazgatási eljárást indított, valamint az eljárás
           katasztrófavédelmi  kirendeltség  iparbizton-  Tûzoltó „jelmezben” a Farsangi   lezárásáig mindkét tartálykocsit visszatartot-
           sági  felügyelője,  Tompos  Gábor a Somogy   Félmaratonon            ták.
           Megyei   Katasztrófavédelmi   Igazgatóság
           főelőadója elöljáróik és a személyi állomány   A  Kaposvári  Dorottya  és  Farsangi  Napok   Török Sándor tű. hadnagy,
           előtt tettek ünnepélyes esküt az igazgatóság   rendezvénysorozatán  február  3-án  11  óra-  hivatalvezető
           tanácstermében.  Varga  Kitti,  a  siófoki  ka-  kor rajtolt el a 3. Kaposvár Dombjai Farsangi

           tasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi   Félmaraton mezőnye. A város központjában,             Szabolcs-Szatmár-Bereg
           felügyelője  szolgálati  kötelezettségei  miatt   a Kossuth téren felállított rajtkapunál több mint   Szabolcsban is munkába álltak az új
           nem tudott részt venni az eskütételen.  négyszáz egyéni induló és negyvenöt csapat   tûzoltók
             A  ceremónia  a  Himnusszal  kezdődött,   sorakozott fel, hogy teljesítse az öt dombbal
           majd Török Sándor tű. hadnagy mondott be-  nehezített 21,1 kilométeres félmaratoni távot.   Ünnepélyes keretek között fogadta Dányi
           szédet, amelyben elmondta, hogy a kataszt-  Holán Krisztián tűzoltó főtörzsőrmester a jel-  Béla  tű.  ezredes,  megyei  igazgatóhelyettes
           rófavédelem  rendszere  jelentős  változáson   mezesek sokaságát gazdagítva – valójában a   február 20-án azt a négy, frissen végzett tűz-
           ment  keresztül  a  múlt  évben.  A  szervezet   szakmát népszerűsítve – bevetési védőruhá-  oltót, akik a moduláris képzést záró vizsgájuk
           folyamatosan  erősítette  rendvédelmi  jellegét   ban 2 óra 16 perc alatt haladt át a célvonalon.   után a kisvárdai és a fehérgyarmati tűzoltók
           és  szakmai  színvonalát.  Ennek  része,  hogy   Az  egyedi  tervezésű  emlékérem  átvételével   állományát erősítik majd. A fogadási ünnep-
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35