Page 27 - katved-március
P. 27

25

        egyik fontos eleme, hogy a BM OKF által kiírt   négy gyermeket. A behatoláskor a földszinti lakás-  törökszentmiklósi tűzoltók kivonultak a helyszínre, a
        pályázatokon  különféle  felszerelésekhez  jut-  ban még lángolt az egyik szoba berendezése, azon-  megadott címet, majd egész utcát átvizsgálták, de
        hatnak hozzá a katasztrófavédelem szerveivel   nal eloltották a tüzet, nem sokkal ezután tisztult ki   nem találtak tüzet. A tűzoltóságnak a kivonulással
        együttműködő mentőcsoportok.       annyira a levegő, hogy megláthatták az ágyon fekvő   összesen húszezer forintos kára keletkezett.
           A gyakorlatot a Heves Megyei Katasztró-  sérültet. Az egyébként mozgásképtelen idős embert   A bíróság az eljárás során azt is fi gyelembe vet-
        favédelem Igazgatója megfelelőnek értékelte   már nem tudták megmenteni. A lángok viszont nem   te, hogy az utóbbi időben helyi és országos szinten
        és megköszönte a Kékes Kutató Mentő Ala-  terjedtek át a többi helyiségre és az épület más ré-  is elszaporodtak a hasonló esetek, ezt súlyosbító
        pítvány tagjainak az áldozatos munkát, mely-  szére, a lakók mintegy fél óra múlva visszatérhettek   körülményként értékelte. Az ítélet nem jogerős.
        lyel segítik a hivatásos szervezetek feladatai-  otthonukba. Tűzeseti helyszíni szemle kezdődött, a   Örökre elment Brandon, a mentõkutya
        nak végrehajtását.                 tűz okát vizsgálják.                                                     KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. március
         Felszámolták a környezetszennyezõ telepet   Tûz egy kunszentmártoni üzemben  Elpusztult a szolnoki Életjel Mentőcsoport egyik
                                                                              „tagja”, Brandon, a fekete labrador. Turi László, a
                  a volt kõbányában
                                           50-60 köbméteres földalatti üzemanyagtartályokat   mentőcsoport vezetőjének tájékoztatása szerint a
        Lakossági bejelentés alapján még 2012-ben in-  daraboltak, amikor az ezekben lévő kőolajszárma-  hároméves kutya egyik pillanatról a másikra hunyt
        dított vizsgálatot a Heves Megyei Katasztrófa-  zék (pakura) begyulladt. A kunszentmártoni tűzoltók   el, játék után a helyére vonult és elaludt. Az Élet-
        védelmi Igazgatóság a Pálosvörösmart melletti   vonultak a helyszínre, eloltották a tüzet, a tartályo-  jelben, a Tisza Mentőcsoportban és az országos
        volt  kőbányában  folyó  környezetszennyezés   kat  folyamatosan  hűtötték.  A  pakurával  és  vízzel   HUSZÁR Mentőszervezetben is tevékenyen részt
        ügyében. Supervisori ellenőrzés keretében az   keveredett anyag viszont jócskán szétfolyt, ezért a   vállaló, képzett kutató-mentő kutya szinte pótol-
        illetékes  hatóságok  (katasztrófavédelem,  mé-
        résügyi és műszaki biztonsági hivatal, bánya-
        kapitányság,  környezetvédelmi  felügyelőség)
        helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálták meg
        a  bejelentésben  foglaltakat.  Megállapították,
        hogy  a  helyszínen  többféle  veszélyes  anyag
        található, amelyek nemcsak a környezetet ká-
        rosítják, hanem tűz- és robbanásveszélyesek
        is. Az illetékes hatóság kötelezte az üzemel-
        tetőt, hogy a környezetszennyezést szüntesse
        meg,  a  veszélyeztető  hatásokat  számolja  fel
        és  a  területet  az  eredetivel  megegyező  álla-
        potba  állítsa  vissza.  A  hatóságok  munkáját
        főhatóságként koordináló megyei iparbiztonsá-
        gi főfelügyelő a kötelezésben foglaltak teljesí-
        tésének ellenőrzése céljából a társhatóságok
        bevonásával  utóellenőrzést  tartott  az  érintett
        területen,  a  megállapítás  szerint  az  üzemel-
        tető  csak  részben  teljesítette  az  előírásokat.
        A  környezetvédelmi  hatóság  az  üzemeltetőt
        szankció alkalmazása mellett újra kötelezte a
        szükséges intézkedések megtételére.
           Az  illetékes  hatóságok  együttműködő  és
        határozott fellépésének köszönhetően az idei
        év  első  hónapjára  a  veszélyeztető  hatásokat
        felszámolták,  a  veszélyes  anyagokat  a  hely-
        színről elszállították. Mintegy tíz évvel ezelőtt
        keletkezett ügyet sikerült eredményesen lezár-
        ni,  ezzel  a  környéken  élők  biztonságérzetét,
        valamint  a  Mátra  turisztikai  értékét  egyaránt
        növelve.

                                 Heves MKI
                                           tűzoltásvezető a környezetvédelmi hatóság értesíté-  hatatlan  veszteséget  jelent.  Egy  ilyen  összetett
                   Jász-Nagykun-Szolnok    sét is kérte.                      feladatra alkalmas, fegyelmezett, megbízható állat

              Halálos lakástûz Szolnokon     Elmarasztalt a szolnoki járásbíróság egy   kiképzése, felkészítése, begyakoroltatása évekbe
                                                                              telik. Brandon, most lett volna „kész”, vagyis telje-
                                                      telefonbetyárt
        Egy társasházhoz riasztották február 13-án a szol-                    sen felkészült a rá váró feladatokra. Társa, Amper,
        noki tűzoltókat. Az egyik legnagyobb lakótelepen, a   Szabálysértési eljárásban harminc óra közmunkára,   a német juhászkutya, az Életjel másik keresőku-
        Széchenyin, az Orosz György utcában észlelték a   ezen felül húszezer forintos pénzbírságra büntettek   tyája is gyászol, és Smile a tacskó sem találja az-
        lakók, hogy valahonnan dől a füst. A kiérkező tűz-  egy telefonbetyárt. Valótlan bejelentést tett, és ezzel   óta a helyét. Turi László elmondása szerint Amper
        oltóknak  először  azt  a  lakást  kellett megtalálniuk,   kárt okozott a bíróság szerint az a törökszentmiklósi   folyamatosan  ébresztgette  halott  párját,  szinte
        amelyikből a füst jött. Ezt nehezítette, hogy szinte   betelefonáló,  aki  egy  villanyóraszekrényhez  riasz-  szétverte a kutyaházat. Az életjelesek családtag-
        alig lehetett tájékozódni a homályban. Végül az egyik   totta a tűzoltókat. A szabálysértő mobiltelefonjáról   jukként szerették Brandont, a veszteséget viszont
        földszinti lakás ajtaját törték be, miközben az épület   még 2012 májusában érkezett hívás, a bejelentő   hamar ki kell heverni, hiszen Ampernak „dolgoz-
        többi részéből kiterelték a lakókat, 16 felnőttet és   azt állította, hogy lángol egy villanyóraszekrény. A   nia”  kell,  és  a  feladatokat  ketten  pontosabban,
   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32