Page 29 - katved-március
P. 29

27

           A  bejelentést,  valamint  a  megyei  katasztró-  jedt át a szomszédos épületekre. A detonáció
        favédelmi  műveleti  szolgálat  szemléjét  követően   következtében a ház homlokzati fala megdőlt,   Fogságban a síelõk
        Berecz  György  tű.  alezredes,  a  Nógrád  Megyei   ami további balesetveszélyt jelentett. Az épület   Február 10-én este nyolc autó és tizenhat utas
        Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  igazgatója  az   a lángok martalékává vált és a falak is nagymér-  rekedt  a  visegrádi  sípályához  vezető  úton.  A
        eset részletes kivizsgálását rendelte el a telephely   tékben rongálódtak. Az esemény körülményei-  Mogyoróhegyi úton a nagy hó miatt több sze-
        ellenőrzésében  hatáskörrel  rendelkező  társható-  vel kapcsolatban a Pest Megyei Katasztrófavé-  mélygépjármű árokba csúszott, vagy elakadt. A
        ságok bevonásával.                 delmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárást indított,   helyszínt a szentendrei tűzoltók gépjárművükkel
           A  supervisori  ellenőrzésben  résztvevő  ható-  a  lakók  elhelyezéséről  a  helyi  önkormányzat   nem  tudták  megközelíteni,  mert  az  esemény
        ságok – a Nógrád Megyei Kormányhivatal Mun-  gondoskodott.            egy természetvédelmi terület takarítatlan hegyi
        kavédelmi  Felügyelősége,  a  Nemzeti  Adó-  és   Tûz a sülysápi üzemben  útszakaszán történt. A kollégák ezért gyalogo- KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. március
        Vámhivatal Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri                           san indultak segíteni.
        Igazgatósága,  továbbá  a  salgótarjáni  katasztró-  Megyei ellenőrző gyakorlatot tartott a Pest Me-  Kiérkezésükkor három autót találtak az út
        favédelmi  kirendeltség  és  a  Közép-Duna-Völgyi   gyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  február   menti árokban, szerencsére senki nem sérült
        Környezetvédelmi,  Természetvédelmi  és  Vízügyi   huszadikán.  A  feltételezett  helyzet  szerint  egy   meg.  A  felderítés  ideje  alatt  a  sípályáról  ha-
        Felügyelőség – megvizsgálta az érintett fémdaráló   veszélyes  anyagokkal  dolgozó  üzem  telephe-  zafelé induló autósok közül még öt gépjármű
        és -aprító berendezést. A szemle során megállapí-  lyén  tűz  keletkezett.  A  dolgozók  megkísérelték   vezetője döntött úgy, hogy a takarítatlan rövi-
        tást nyert, hogy a nagy hanghatással járó techno-  az oltást, azonban nem jártak sikerrel. A káreset   debb úton kísérli meg a lejutást, ez azonban
                                           során a csarnok füsttel telítődött, és a tűz átter-  egyiküknek sem sikerült. Az elakadt járművek
                                           jedt  a  csarnokba  is,  ahol  veszélyes  anyagokat   száma így rövid idő alatt nyolcra emelkedett.
                                           tároltak.  Miután  megérkezett  a  segélykérés  a   Hogy további baleset ne történjen, a kint lévő
                                           telephely portásától a megyei ügyeletre, a jelzést   egységek a rendőrségen keresztül intézkedtek
                                           továbbították a nagykátai és a monori tűzoltóság   a veszélyes útszakasz mindkét irányból történő
                                           ügyeletére, egy-egy fecskendő indult útnak. Az   lezárásáról.
                                           egységek  helyszínre  érkezéséig  a  telephelyen   A  járművek  kiszabadítása  érdekében  a
                                           dolgozók elhagyták a területet, ketten azonban   Pest  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság
                                           megsebesültek  és  bennrekedtek.  A  kiérkező   felvette  a  kapcsolatot  a  visegrádi  közbizton-
                                           nagykátai és monori tűzoltók légzésvédelmi fel-  sági referenssel, aki a helyszínre irányított egy
                                           szerelésben megkezdték a felderítést és kimen-  téli úttisztításra felkészített Multicar kisteherau-
                                           tették a sérülteket. A gyakorlat során „meghibá-  tót.  Ezt  követően  az  igazgatóság  intézkedett
                                           sodott” a monori fecskendő szivattyúja, valamint   a  Szalamandra  Mentőcsapat  lánctalpas  gép-
                                           „két tűzoltó is megsérült”, ami nehezítette a kár-  járművének  készenlétbe  helyezéséről,  ami-
                                           eset felszámolását.                nek a riasztására végül nem volt szükség. A
                                             A gyakorlat végén a tűzoltósági főfelügyelő,   járműveket a Multicar kisteherautó és kézi erő
                                           a kirendeltségek tűzoltósági felügyelői és a ka-  segítségével kivontatták tűzoltóink. A művelet
                                           tasztrófavédelmi műveleti szolgálat értékelte a   késő estig tartott.
                                           beavatkozó állomány munkáját, amit megfeleltre
                                           minősítettek.                                     Nagy Gábor tű. alezredes











        lógiai folyamat során veszélyes anyag nem került
        a környezetbe, az esemény nem veszélyeztette a
        több mint száz méterre lévő szomszédos épülete-
        ket, illetve az ott lakókat. A lakosság megnyugtatá-
        sa érdekében az ellenőrzést végző hatóságok az
        alkalmazott  technológiáról  további  dokumentáció
        benyújtására kötelezték az üzemeltetőt.

                                   Pest
                Robbanás Dunakeszin

        Február  9-én  este  Dunakeszin  a  Napraforgó
        téren  robbanás  történt  egy  földszintes  családi
        házban. A ház lakói nem tartózkodtak otthon,
        így  szerencsére  senki  nem  sérült  meg.  Anya
        és lánya éppen hazafelé tartottak, amikor be-
        következett  robbanás,  majd  lángba  borult  az
        egész épület. A tüzet a fővárosi és Pest megyei
        tűzoltók közös erővel fékezték meg, az nem ter-
   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34