Page 9 - magazin-február
P. 9

7


            – Összevonáskor, új szervezet alakításakor   – Egységes szervezetként új elem az ipar-  kívül bírságot is kiszabunk. Támaszkodunk
          a munkaerővel való gazdálkodás is komoly ki-  biztonság az igazgatóságok életében. Ha csak   azokra a kollégákra, a polgári védelmi parancs-
          hívást jelent. Hogyan alakul ez az ország legna-  az utóbbi idők történéseit vesszük fi gyelembe,   nokság munkatársaira, akik eddig is napi rutin-
          gyobb igazgatóságánál?            a szakterületen dolgozók aligha unatkoznak   ban végezték az ADR-ellenőrzéseket. És ter-
            – Komoly szakmai tapasztalat, úgymond   majd…                     mészetesen nem feledkezhetünk meg a tűzol-
          szakmai tőke halmozódott fel mindhárom szer-  – Tény, hogy bővében vagyunk veszélyes   tóságokon tűzmegelőzési szakterületen dolgo-
          vezetnél, hiszen egy-egy speciális szakterületet   üzemeknek (ez 26 ún. küszöbös üzemet jelent),   zókról sem, hiszen ők tulajdonképpen ugyan-
          képviselnek. Ezt a szakmai tapasztalatot jó   és nincs hiány a fővárost közúton, vasúton, ví-  ezeknek az üzemeknek az ellenőrzését végez- KATASZTRÓFAVÉDELEM 2012. február
          lenne megőrizni, ehhez persze az is kell, hogy   zen keresztül-kasul átszelő veszélyesáru-szál-  ték eddig is, illetve közreműködtek az ADR-
          minél több értékes szakembert tudjunk meg-  lítmányokból sem, különlegesek vagyunk az   ellenőrzéseknél. Ezért azt gondolom, hogy a
          nyerni az új szervezet számára. Az nem titok,   ilyen szállítmányok légi fuvarozásának ellenőr-  feladat nem teljesen új, csak egy új szakterü-
          hogy az április elsejétől érvényes új szervezeti   zése terén. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy   letté alakult, ami komplex módon egyesíti ezeket
          felállásban kevesebb státusz lesz, mint az előd-  nincs az országban még egy olyan város, ame-  a tevékenységeket.
          szervezeteknél összesen, ami logikusan lét-  lyik akár csak a nyomába is léphetne Budapest-  – Mi volt az a feladat, amit fővárosi igazga-
          számcsökkenést jelent. Ugyanakkor az is lát-  nek a kritikus infrastruktúrák vonatkozásában.   tóként először szabott ki?
          szik, hogy a megyei igazgatóságokon, az újon-  Éppen ezért az iparbiztonságot hatalmas kihí-  – …Ezen elég sokat kell gondolkodnom,
          nan megalakuló kirendeltségeken nagy az igény   vásnak tekintem. A munka az átmeneti időszak   hiszen már az első nap is igen sok teendőt ho-
          tapasztalt szakemberek iránt. Több olyan mun-  alatt is folyik, hivatalosan áprilistól iparbiztonsá-  zott. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a munka-
          katársunkat is megkeresték már ajánlatokkal,   gi főfelügyelőnk Cséplő Zoltán alezredes, aki a   társaim meglátják a feladatot, és motiváltak
          akikre mi is számítanánk. Ha úgy tetszik, bizony   főigazgatóság Iparbiztonsági Főosztályáról   abban, hogy azt el is végezzék. Nem akarom
          verseny indult, hogy ki tud jobbat, de főleg biz-  érkezett, és nagy tapasztalattal rendelkező   azt mondani, hogy minden teendőt fejben tartok,
          tosabbat ajánlani. Én úgy gondolom, hogy a   szakember. Persze nem várja meg a tavaszt,   mert ez nem igaz, ráadásul az én dolgom nem
          Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság nem   hanem máris munkához látott. Beszélgetésünk   is ez, hanem kézben tartani, koordinálni a szer-
          áll rosszul ebben a versenyben, sőt, igazából az   előtti napon is tartottunk RID-ellenőrzést, kol-  vezet munkáját. A mostani átmeneti időszakra
          az érdekünk, hogy az itt felszabaduló emberek   légáim a Ferencváros pályaudvaron jártak.   egyébként is az a jellemző, hogy a többszörösét
          megtalálják a helyüket az országos rendszer-  Komoly hiányosságokat tártak fel: a fuvarokmá-  végezzük annak, amit egyébként „békeidőszak-
          ben. Ez az egyik oka, amiért támogatom, hogy   nyokat szabálytalanul töltötték ki, nem volt   ban” tennénk. És itt az idézőjelet nagyon képle-
          a munkatársaim akár még április előtt átigazol-  megfelelő a vasúti tartálykocsik bárcázása, a   tesen értem. Összességében azt mondhatom,
          janak máshova. A másik, hogy többen kedve-  mozdonyvezetőnél nem voltak megtalálhatóak   hogy az előttünk álló feladatok egy irányba
          zőbb helyzetbe kerülnének a váltással, hiszen   a RID által előírt felszerelések. Mindezeken felül   mutatnak, de két részre lehet osztani. Az egyik
          a főváros állományának nagyjából a fele vidék-  találtak egy sérült, horpadt, lúggal töltött tartály-  a szervezetalakítás, a másik pedig emellett a
          ről jár be, sokan végre lakóhelyükhöz közel   kocsit, amelyet visszatartottak, elkerülendő a   szakmai munka kifogástalan elvégzése. Nálunk
          dolgozhatnának, ami nagyban egyszerűsítené   környezetszennyezést, netán a személyi sérü-  most 25 óra egy munkanap.
          az életüket.                      lést. A tartálykocsi forgalomból való kiemelésén       Galántai Judit
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14