Page 11 - magazin-február
P. 11

9


          Berthlinnek, hogy a Kutyákkal az Életért Köz-  során kell különös fi gyelmet fordítani, mert ez   Jackovics Péter arra kérte az érintetteket, hogy
          hasznú Alapítványt Mentőkutyás Szolgálata   több különálló csapatból, alegységből áll majd   segítsék a HUNOR és HUSZÁR mentőszervezet
          által kiképzett négylábúak romok alatt rekedt   össze. A mentori látogatás negyedik munkanap-  bemutatkozójának – ún. portfoliójának – az elké-
          emberek, sérültek felkutatásában, vagy eltűnt   ját záró összefoglaló után Per-Anders Berthlin   szítését, a minősítő gyakorlat forgatókönyvének
          személyek felkutatásában végeznek pótolhatat-  Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornokkal, a BM   elkészítését, a hazai, nemzetközi kiképzők kivá-
          lan munkát. Számos nemzetközi, hazai verse-  OKF országos polgári védelmi főfelügyelőjével,   lasztását, az új INSARAG Irányelv és Módszertan
          nyen elért sikerekkel dicsekedhetnek, és három   Dr. Nyikos Attila tű. ezredessel, a Nemzetközi   magyar fordítását.
          világbajnoki dobogós helyezéssel is rendelkez-  Főosztály vezetőjével, Jackovics Péter tű. alez-         KATASZTRÓFAVÉDELEM 2012. február
          nek. A tájékoztató után – az alapítvány jászbe-  redessel, a Műveleti Osztály vezetőjével átte-  A HUSZÁR sem marad le
          rényi telephelyén – Ádám Zsófi a Happy névre   kintette az INSARAG minősítési ütemtervet és
          hallgató német juhászával és Dánffy Brigitta Kira   megvitatta a további feladatokat.  A második – január 25-i értekezleten – zömmel
          nevű labrador keverékével ún. fegyelmezési                          a HUSZÁR speciális mentőcsapat szervezésé-
          gyakorlatokat mutatott be, majd egy kisebb gya-  A feladatok részletezése, szétosztása  ben, felkészítésében, minősítésében érintett
          korlat keretében esti, éjszakai romkutatást vé-                     szakemberek vettek részt. E rendezvény aktu-
          geztek a jászberényi kutyás mentők.  A mentor elutazását követően, január végén két   alitását az adta, hogy megkezdődött a területi
                                            értekezletet is szervezett a BM OKF Polgári Vé-  (megyei) rendeltetésű polgári védelmi szerve-
          Mentori javaslatok a nemzetközi   delmi Főfelügyelősége, amelyen a minősítéssel   zetek és az önkéntes mentőszervezetek Nem-
          minősítéshez                      kapcsolatos feladatokat részletezték, aktualizál-  zeti Minősítési Rendszerének kialakítása. Az
                                            ták és osztották szét. A január 24-i megbeszélé-  önkéntesek képviselői kifejtették: rajtra készek,
          A mentori látogatás során tapasztaltakat január   sen Jackovics Péter emlékeztetett arra, hogy az   napi kapcsolatban vannak a területi hivatásos
          13-án foglalta össze értékelésében Per-Anders   ENSZ OCHA tanácsadója nagyon jó véleménnyel   katasztrófavédelemi szervekkel, készítik szak-
          Berthlin. A svéd szakértő megköszönte azt a   volt a már meglévő technikai eszközökről, beren-  mai ismertető anyagukat. Ez utóbbiak tematiká-
          tartalmas szakmai programot, amelynek itteni   dezésekről, de felhívta a fi gyelmet arra, hogy az   ját, tartalmi, formai követelményeit részletesen
          tartózkodása idején részese le-
          hetett. Mint mondta, három nap
          alatt reális áttekintést kapott több,
          Magyarországon működő men-
          tőosztag felszereltségéről, ké-
          pességeiről, tevékenységéről,
          bevetéseiről. A magyarországi
          mentőosztagok előtt álló tízhóna-
          pos felkészülési időszakban kü-
          lönösen a logisztikára, a csapa-
          tokon belüli és kívüli kommuniká-
          cióra, a kiképzés tökéletesítésére
          kell fektetni a hangsúlyt. Az
          ENSZ OCHA szakértője hangsú-
          lyozta, nagyon jó kezdeménye-
          zésnek tartja a Magyarországon
          tervezett nemzeti minősítés be-
          vezetését és azt, hogy az önkén-
          tes mentőszervezetek átesnek
          ezen a megmérettetésen. Per-
          Anders Berthlin kifejtette, hogy
          az időtényező különösen fontos
          egy súlyos katasztrófa idején,
          amikor a szenvedő fél nemzetközi segítségre   INSARAG minősítés szempontjából annak van   megvitatták e tanácskozáson. Ugyancsak napi-
          szorul. Emlékeztetett arra is, hogy egy nagy   igazi jelentősége, hogy a szükséges eszközöket   rendre kerültek a „Városi kutató és mentő, mű-
          rombolással járó katasztrófa – mint például egy   miként tudja a mentőszervezet akár a bolygó   szaki mentő képességek”, az „Árvíz-védekezé-
          erős földrengés – esetén az első 24 órában a   túloldalára eljuttatni, és képes azokat ott használ-  sek és vízi-mentési képességek” irányelveivel,
          helyszínen kell lenni a kutató-mentő alakulatnak,   ni. Külön felhívta Per-Anders Berthlin a fi gyelmet   az Önkéntes Katasztrófavédelmi Mentőszerve-
          attól függetlenül, hogy honnan indult, hiszen   a nemzetközi légi szállítás beléptetési, vámolási   zetek II. Országos Seregszemléjével – április
          ekkor van még komoly esély arra, hogy a romok   nehézségeire. Ezek kapcsán Bujdosó János tű.   20-án lesz Győrben – kapcsolatos teendők. A
          alól viszonylag sok élő embert menekítsenek ki.   ezredes, a Gazdasági Ellátó Központ igazgató-  lebonyolításhoz Jackovics Péter a csapatok
          Szinte kimondhatatlanul fontos a szerepe a   helyettese azt javasolta, hogy már a felkészülés   aktív hozzájárulását kérte. A Nemzeti Minősíté-
          gyors riasztásnak, a mozgósításra fordítandó   idején meg kell kötni a szerződést egy légi árufu-  si Rendszer keretében régiós szinten összevont
          idő minimalizálásának – fi gyelmeztetett. A ki-  varozással foglalkozó vállalattal, mert csak ruti-  terepgyakorlatokon minősítik majd a területi
          képzés kapcsán Per-Anders Berthlin kiemelte,   nos, profi  ügyintézéssel lehet elkerülni a kellemet-  polgári védelmi szervezeteket, a Fővárosi Köz-
          hogy integrált felkészülést kell biztosítani, véle-  lenségeket és időveszteséget. Dr. Demény Ádám   ponti  Rendeltetésű  Mentőszervezetet
          ménye szerint hiába végeznek egyes csapat-  tű. alezredes, a GEK igazgatója fontosnak nevez-  (FKRMSZ), a Körös, a Tisza, a Moson, a So-
          elemek önmagukban egy kárhelyen jó munkát,   te, hogy az anyagi ráfordításokat igénylő kérdé-  mogy, a Mecsek mentőcsoportot és az önkéntes
          ha az egész nem áll össze egy jól szervezett,   sekben – pl. a bevetési ruhák, egyéb felszerelések   mentőszervezeteket: a Zalaegerszegi Különle-
          koordinált csapattá, az eredmény elmarad a   kiválasztása – minél előbb szülessen végleges   ges Mentőket, a Pest Megyei Kutató-Mentő
          lehetőségektől, s ezen akár emberéletek is múl-  döntés, hiszen a késlekedés a most még meglé-  Szolgálatot és a Rescue24 Tűzoltó és Kutató
          hatnak. E szempontra a mentor szerint különö-  vő források elvesztésével járhat. A döntően jelen-  Mentő Nemzetközi Csoportot.
          sen a HUSZÁR Mentőszervezet felkészítése   tős anyagi forrásokat igénylő feladatokon túl   Turányi József
   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16