Page 23 - magazin-november
P. 23
21
Felkészülés az EU Tanácsának II. rész
2011. elsõ félévi magyar elnökségére
A belga elnökség prioritásai a A magyar elnökség prioritásai a egyéb témák is, amelyekkel kötelezõen fog-
polgári védelem területén polgári védelem területén lalkozni kell. KATASZTRÓFAVÉDELEM 2010. november
Amint már említettük, az EU Polgári vé-
2010. december 31-ig a belga elnökség ve- Az OKF részérõl a ProCiv program tervezése delmi Mechanizmus és Pénzügyi Eszköz ér-
zeti az EU Tanácsát. A belga elnökség prog- az Európai Bizottsággal, valamint a belga el- tékelésérõl a Bizottság jelentést nyújtott be
ramjának elemei az EU Tanács ProCiv, Polgá- nökséggel történõ egyeztetések alapján a szeptemberben, amelynek tárgyalása a ma-
ri Védelmi Munkacsoportjában a következõk következõk szerint várható. A Bizottság gyar elnökség alatt is folytatódni fog.
szerint alakulnak: tanácsi következtetés elfo- munkaprogramjában szerepel az EU Ka- Az EU Szolidaritási Alapjáról szóló ren-
gadása, katasztrófa-segítségnyújtást fogadó tasztrófa-reagálási képességeinek javításá- deletének módosítására benyújtott bizottsá-
nemzet támogatása és katasztrófa-megelõ- ról szóló közlemény, amely október végén gi tervezet is nagy valószínûséggel a polgári
zés finanszírozásának megoldásai témában. jelent meg. A magyar elnökség felé elvárás, védelmi munkacsoport napirendjére kerül.
Az EU Tanácsa tanácsi következtetése- hogy nyissa meg a dossziét és tanácsi kö- Más tanácsi munkacsoportok által tár-
ket (Council conclusions) fogadhat el, ame- vetkeztetéseket fogadtasson el a közle- gyalt témák azonban ProCiv érintettséggel is
lyek kötelezõ jogi erõvel nem bíró tanácsi ményrõl szoros együttmûködésben a Bizott- bírnak: Humanitárius Önkéntes Szervezetek
aktusok, politikai nyilatkozatok, amelyek a sággal: ez fogja megszabni a jogszabályal- gyûjtése és segélyek elosztása, Szolidaritási
jogfejlõdést segítik elõ. Ezeket a Tanács egy- kotás és uniós polgári védelmi stratégia to- Klauzula, a Stockholm Program Akciótervé-
hangúan fogadja el, így azt a tagállamok és vábbi menetét. nek és az EU Belbiztonsági Stratégiájának
a Bizottság is hivatkozási alapnak tekinti. Magyar elnökségi prioritásként javasolt katasztrófavédelmi vonatkozásai.
A legutóbbi, október 12-13-i ProCiv-ülés benyújtani tanácsi következtetéseket az EU A ProCiv másik nagy területe a kritikus
alkalmával a Katasztrófa Megelõzés Finan- Tanácsa, a ProCiv elé árvízvédelmi témában. infrastruktúra-védelem, amelyet a Bizottság-
szírozásának Megoldásai témában a munka- Ezt indokolja, hogy a víz és vízpolitika átszö- gal való egyeztetések alapján két ülésnap
csoport elfogadta a tanácsi következtetése- vi a központi magyar elnökségi programot, délutánjára tervezünk napirendre venni. E
ket, amely a Bizottság által készített tanul- ez a téma összeköthetõ akár a Duna Régió vonatkozásban nem tervezhetõ jogszabály,
mány alapján készült, melynek középpontjá- Stratégiával is, egyébiránt a téma még so- csak tájékoztató jelleggel lehet foglalkozni a
ban az EU szintû pénzügyi eszközökrõl való sem szerepelt a ProCiv napirendjén. A téma kérdéssel.
tájékoztatás és az azokhoz való hozzáférés aktualitással bír, mivel idén rendkívüli idõjá- A magyar elnökség idejére tervezett
megkönnyítése áll. rás és árvizek sújtották nemcsak hazánkat, ProCiv ülések száma hét, melybõl három
Fogadó Ország Támogatása témában át- hanem a környezõ országokat is. Emellett az ülést kétnaposra tervezünk.
fogó cél az, hogy fejlesszék az országok ké- árvízvédelmi témát a magyar elnökség hite-
pességeit nemzetközi segítség fogadásában lesen felvállalhatja, hiszen évtizedes tapasz- Aktualitások
és szervezésében olyan veszélyhelyzetek talatokkal rendelkezik e téren. A tanácsi kö-
esetén, amelyek meghaladják egy ország re- vetkeztetéseket megelõzõen az OKF árvízvé- Október 26. és 28. között rendezte meg a
agálási kapacitását. delmi szakértõi munkamûhely megszervezé- belga elnökség Az Európai Unió, az Európai
A fenti témákon túl a belga elnökség – a sét tervezi a magyar elnökség ideje alatt. Gazdasági Térség, valamint Horvátország,
polgári védelem területén – tájékoztató jel- Fontos, hogy a célok reálisak és teljesít- Törökország és Macedónia, a volt Jugoszláv
leggel foglalkozik még a konzuli segítség- hetõek legyenek, annak elemeit a Bizottság Köztársaság polgári védelmi fõigazgatóinak
nyújtással, a szakértõi szinten készülõ Koc- támogassa, a javaslatok elõterjesztésében 25. ülését Brüsszelben. Az ülésen az OKF Fõ-
kázatelemzési Iránymutatás címû dokumen- partner legyen, mindemellett olyan aktuális igazgatója elõadást tartott a magyarországi
tummal, valamint nyomon követik a kritikus problémákat vessen fel, amelyekhez a tagál- vörösiszap katasztrófáról.
infrastruktúra-védelmi politikai fejleménye- lamokban is támogató felekre találhat az el- Készítette: Dr. Becze Réka pv. szds.,
ket. nökség. Gerics Orsolya
A belga elnökség számára még egy A fenti két fõ té-
fontos politikai kérdés adódik, ugyanis a Bi- mán túl a
zottság az EU Polgári védelmi Mechaniz- ProCiv napi-
mus és Pénzügyi Eszköz értékelésérõl jelen- rendjére kerül-
tést nyújtott be szeptemberben, ennek po- hetnek tagálla-
litikai továbbvitele a belga elnökségen és a mi, bizottsági
Bizottságon múlik. A Bizottság a két uniós vagy más ta-
tanácsi határozat értékelésére külsõ konzul- nácsi munka-
tációs céget kért fel. Valószínûsíthetõ, hogy csoportok ké-
a jelentés alapján a Bizottság jogszabályja- r é s é r e
vaslatokat kíván benyújtani a Mechaniz-
mus átalakítására, de ez elõreláthatólag
csak 2011 második felében vagy 2012-ben
történik meg.