Page 20 - magazin-november
P. 20
18
KRÓNIKA „Emberek az embertelenségben”
„Emberek az embertelenségben”
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszter-
mében október 25-én bemutatták a Szikla-
kórház által nyert TÁMOP pályázat célját,
eszközrendszerét és feladatait. A Sziklakór-
ház egyedülálló nevezetesség nemcsak az
országban, de Európában és a világon is. A
háborúban mûködtetett kórházat és bunkert
eredeti állapotában állították helyre, rendez-
ték be, és nyitották meg a látogatók számá-
ra. A létesítmény a XX. század viharos, sors-
fordító idõszakainak tanúja, 1944-45-ben és
1956-ban ténylegesen mûködött. A mostani
évezredre is átmentette a hidegháború fa-
gyos leheletét, hiszen egészen 2002-ig „szi-
gorúan titkos” minõsítéssel bírt.
A Terror háza ellenpólusaként itt gyógyí-
tottak és mentették az embereket nemre, val-
lási, társadalmi és nemzetiségi hovatartozásra
tekintet nélkül. Grófnék etették a lábadozó
közkatonákat, egyszerû fiatal önkéntesek eny- tás, valamint az egész életen át tartó tanulás tartanak. Emellett a tanévben tíz, saját szer-
hítették miniszterek szenvedéseit. Zsidó orvo- területén. A programok a Sziklakórház bemu- vezésû szabadegyetemi elõadást hirdetnek.
sok gyógyították a magyar katonákat, magyar tatásán túl történelmi, polgári védelmi és Így az általános iskolásoktól a felnõttekig
orvosok a zsidó munkaszolgálatosokat. A kép- egészségügyi témák köré csoportosulnak. több generáció vehet részt élményszerû mú-
zett orvos, az ápoló és az egyszerû segédmun- A 2010/11-es tanévben 113 részbõl álló zeumpedagógiai foglalkozásokon. Az inte-
kás mutatott mindennapi hõsiességével pél- foglalkozássorozatot (35) tartanak meg kö- raktív programokat saját múzeumpedagógu-
dát az embernek maradásból. Mindezt olyan- rülbelül 1400 fõ részére. saikon kívül külsõ elõadók teszik még szín-
kor, amikor ez volt a legnehezebb. Együttmûködõ szervezetek, intézmé- vonalasabbá, többek között Adamkó Péter
A Sziklakórház év elején kapta meg mu- nyek: Alternatív Közgazdasági Gimnázium, barlangász, Herman Ottó emlékérmes bar-
zeális intézményi mûködési engedélyét. Önál- Baár-Madas Református Gimnázium, Buda- langi mentõ, Dégi Tamás, a Szent János Kór-
ló muzeális gyûjtemény és kiállítóhelyként pesti Egyetemi Katolikus Gimnázium, Buda- ház fõmérnöke, a Sziklakórház történetének
vehetett részt a Társadalmi Megújulás Opera- vári Általános Iskola, Erzsébetvárosi Reform- kutatója, Schieber József, a Magyar Polgári
tív Program keretében a „Múzeumok Minden- pedagógiai Gimnázium, Kosztolányi Dezsõ Védelmi Szövetség alelnöke, Dr. Svéd László
kinek” pályázatban. Az „Emberek az emberte- Gimnázium, Óbudai Nagy László Általános altábornagy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi
lenségben” címû projekt az Európai Unió tá- Iskola, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Veres Egyetem Katona-orvosi tanszékének elnöke,
mogatásával és az Európai Szociális Fejlesz- Péter Gimnázium, Zrínyi Miklós Nemzetvé- Dr. Ungváry Krisztián történész, Budapest
tési Alap társfinanszírozásával 18,8 millió fo- delmi Egyetem, valamint a Magyar Polgári ostromának legjelentõsebb kutatója, Szil-
rint összegû támogatásban részesül. Ez az át- Védelmi Szövetség. ágyi Terézia, elsõsegélynyújtás oktató.
fogó programcsomag a múzeumpedagógiai Partner oktatási intézményeknek múzeu- A TÁMOP program lehetõséget ad arra,
tevékenység fejlesztését célozza a közokta- mi napot, órát, tematikus foglalkozásokat hogy a Sziklakórház és története ismertté vál-
jon az országban, segítségével élõvé varázsol-
Új vezetõk az OKF Hivatalában ható az iskolai tananyag, és az interaktív be-
mutatók során gyakorlatias képzést kaphat-
Az OKF fõigazgatója október 19-én a Hivatal szervezeti egységeinek munkatársai elõtt kine- nak az abban résztvevõk. A Sziklakórház hi-
vezési okmányokat adott át. A belügyminiszter október elsejével Dr. Nyikos Attilát, a Nemzet- ánypótló szerepet tölt be a magyar muzeális
közi és Jogi Fõosztály vezetõjét tûzoltó alezredessé, október 16-val Dobson Tibor tûzoltó ez- intézményi palettán hadiorvoslási és polgári
redest hivatalvezetõvé, az OKF fõigazgatója pedig Bittmann Tibort a Személyügyi Fõosztály védelmi kiállításával, melynek éppen a közel-
vezetõjévé nevezte ki. múlt váratlan katasztrófája is szomorú aktuali-
Dr. Bakondi György tû. vezérõrnagy a beiktatást követõen elmondta, valamennyi vezetõ- tást ad. December 5-én és 6-án a Magyar Pol-
tõl azt várja, hogy az általa többször fontosnak nevezett csapatépítés jegyében végezze mun- gári Védelmi Szövetséggel és hagyományõr-
káját, a munkatársaktól pedig azt, hogy ebben segítsék õket. A fõigazgató ismertette a fris- zõkkel karöltve megelevenítik a Sziklakórház
sen kinevezett vezetõk szakmai múltját, a többi között elmondta, hogy Dobson Tibor több kiállítását. Valódi egyenruhás, beöltözött em-
éven keresztül dolgozott a katasztrófavédelmi fõigazgatóságon, illetve annak jogelõdjénél, berek fognak tevékenykedni a kiállítás része-
mostani visszatérésekor a vörösiszap-katasztrófa helyszíni kommunikációját vitte, elõtte pe- ként, így a látogatók mûködés közben láthat-
dig a Fõvárosi Tûzoltó-parancsnokság helyettes vezetõjeként tevékenykedett. Dr. Nyikos At- ják a létesítményt. Ennek a speciális, igen lát-
tila diplomáciai, ügyvédi pályáról érkezett, míg Bittmann Tibor több rendészeti szervnél vitte ványosnak ígérkezõ programnak a teljes be-
a személyi ügyeket, egyebek mellett a határõrségnél, a rendõrségnél, legutóbb a Repülõtéri vételét az iszapkárosultak javára ajánljuk fel.
Rendõr Igazgatóságon dolgozott. (Ú.K) (Forrás: Sziklakórház)
Schieber József alelnök, MPVSZ