Page 27 - magazin-november
P. 27
25
Fejér
A harmadik feladatban a robbanás kö- hogy rendelkeznek a szükséges ismeretek-
vetkeztében az „A” és „E” tömb közötti átjá- ADR-oktatás kel, és alkalmasak a technikák kezelésére.
ró megsérült, romossá vált. Az egyik helyi- Szeptember 30-án a Fejér Megyei Katasztró- Világnapi rendezvények
ségben tárolt sósav és hypo a szabadba ju- favédelmi Igazgatóságon belsõ szakmai to-
tott, egymással keveredett és nagy mennyi- vábbképzést tartottunk az ADR-ellenõrzést A Természeti Katasztrófák Csökkentésének
ségû klórgáz keletkezett. A helyiséget csak végzõ állomány részére. A képzés érdekében Világnapja alkalmából rövid megemlékezést
az átjáró „A” blokk felõli falán keresztül lehe- két jármûben gyakorlati helyszínt rendeztünk tartottunk igazgatóságunkon október 13-án.
tett megközelíteni, vagyis azt át kellett törni. be, szándékos szabálytalanságokat „elkövet- A rendezvényen az állomány tagjai mellett
Valószínûsíthetõ volt, hogy a helyszínen sé- ve”. Az ellenõrök feladata a közúti veszélyes- jelen voltak: a Fejér Megyei Közgyûlés elnö- KATASZTRÓFAVÉDELEM 2010. november
rültek is vannak. Természetes feljárón ke- áru-szállítás komplett ellenõrzése és annak ke, a tûzoltó szövetség elnöke, a polgári vé-
resztül lehetett õket menekíteni, ám azonna- dokumentálása volt. Ezt követõen az ellenõr- delmi egyesület elnöke, valamint a megye
li, szabályos mentesítést és orvosi ellátást párok az egymás által készített ellenõrzési tûzoltóparancsnokai és a sajtó képviselõi is.
igényeltek. A kiérkezett egységeknek és a dokumentációból elkészítették a további ha- A hagyományokhoz híven e napon hir-
mûszaki mentés irányítójának meg kellett tósági eljárások anyagait. A képzés célja a dettük ki az általános iskolások számára kiírt
határozni a felállítási pontokat, a mentesítõ- pontos, szakszerû ellenõrzési jegyzékek és rajzpályázat eredményét. Az 59 pályamun-
sátor helyét, megszervezni a felderítést és a jegyzõkönyvek, bizonyításhoz jól használha- kából kilenc alkotás kapott valamilyen díjat.
védõöltözetben beavatkozók biztosítását. Ki tó fényképfelvételek készítésének gyakorlá- Igazgatóságunk mellett a Fejér Megyei Tûz-
kellett jelölniük a veszélyességi övezeteket, sa volt. Végezetül az elkészült dokumentáci- oltószövetség, a Fejér Megyei Polgári Védel-
azonosítani kellett az anyagot, és gondos- ókat a kollégák közösen kiértékelték, az el- mi Egyesület, valamint ez évben elsõ alka-
kodni a sérült azonnali ellátásáról, majd a se- lenõri hibákat, pontatlanságokat, figyelmet- lommal a Fejér Megyei Közgyûlés is megju-
besült és az õt segítõk mentésérõl. A VFCS lenségeket megvitatták. talmazta a kis pályázókat.
végezte az anyag beazonosítását, a polgári Szabó János tû. õrgy., Többéves tradíció, hogy nyugállományú
védelmi kirendeltség feladata volt megfogal- megelõzési osztályvezetõ kollégáinkat meghívjuk erre a találkozóra. Az
mazni a kimenekítéshez szükséges lakossá-
gi közleményt, valamint kimenekíteni és biz-
tonságba helyezni az esetben érintett mint-
egy ezerfõs lakosságot (befogadó helyek,
szükséges jármûvek, ellátás, stb.).
A negyedik feladat szerint az épület „A”
szárnyának második emeletén több helyi-
ségben tûz ütött ki. A második emeleti és a
felette található helyiségekben rekedtek
megsérültek, saját erõbõl nem tudtak kime-
nekülni. Az épület kiürítése csak az égõ szin-
ten keresztül, a füsttel teli lépcsõházon ke-
resztül történhetett. Fokozott figyelmet kel-
lett fordítani a sérültek hordágyon és revitox
álarcban történõ mentésére, és a beavatko-
zókat, valamint a sérülteket is regisztrálni
kellett.
A káresemények felszámolása során jól
látszott, hogy a parancsnokságok egyes be-
avatkozás-típusokra fokozottabb hangsúlyt
fektetnek aszerint, hogy melyik különleges Szivattyúkezelõi vizsga
szert kell kiváltani egyéb beavatkozási tech- idén is sokan eljöttek, hogy megtudják: mi
nikákkal. Tanulság volt az is, hogy a beavat- Október 8-án vizsgával zárult az igazgatósá- történt az igazgatóságon az elmúlt idõszak-
kozásoknál a kollegák sokkal szabadabban gunk szervezésében lebonyolított szivattyú- ban, felelevenítsék emlékeiket, beszélget-
dolgoztak, mint az ellenõrzésnél. Ez termé- és áramfejlesztõ-kezelõi tanfolyam a Dunaúj- hessenek, megismerhessék az új kollégákat.
szetes is, hiszen a beavatkozók rutinos tûzol- városi Papírgyár Létesítményi Tûzoltóságá- Felköszöntöttük a kerek születésnapot ün-
tókból, jelenleg is aktív szolgálatparancsno- nál. A képzés augusztus 31-én elméleti fel- neplõket, és a hagyományokhoz híven fehér
kokból kerültek ki. Mivel ez egy nagyon jó al- készítéssel vette kezdetét, melyet Fülep Zol- asztal mellett zártuk a találkozót.
kalom volt arra, hogy a vezetõi állomány a tán tû. alezredes tartott a 12 résztvevõ szá- Perger Ágnes Anna tû. õrgy.,
káresemények felszámolásának gyakorlása- mára. Az elméleti felkészítés után a tanfo- koordinációs és személyzeti
kor különbözõ típusú feladatokkal találkozza- lyam résztvevõi a gyakorlatban is megismer- osztályvezetõ
nak, megállapodtunk abban, hogy a követke- ték a Heros Aquadux 2000 típusú gépjármû-
zõ évben ismételten megrendezzük a szak- fecskendõ és a HONDA EC 4000 típusú Fõváros
mai napot. áramfejlesztõ kezelési fortélyait. A vizsgán a
Ördög István tû. õrgy. Katasztrófavédelmi Oktatási Központ vizs- Veszélyhelyzet-értékelési gyakorlat
mentésszervezési osztályvezetõ gáztató kollégái alaposan felmérték az állo- Szeptemberben a Fõvárosi Polgári Védelmi
mány felkészültségét, a megmérettetés so- Igazgatóság négy iránykerületében hajtott
rán mindannyiuknak sikerült bizonyítani, végre a kerületi kirendeltségek állománya