Page 19 - magazin-november
P. 19
17
addig. A tábornok kijelentette, az 1956-
ban megvalósult nemzeti összefogást pél-
dának kell tekinteni, hozzátette, az akkori
törekvéseket most van lehetõség megva-
lósítani. Emlékeztetett arra, hogy a ma-
gyar összefogás megteremtése a jelenle-
gi kormány egyik legfõbb célkitûzése.
Beszédében a fõigazgató megemléke-
zett az október negyedikén Veszprém me- KATASZTRÓFAVÉDELEM 2010. november
gyében bekövetkezett vörösiszap-kataszt-
rófáról is, melyben kilencen meghaltak,
kétszázötvenen megsebesültek. Noha ez
is rettentõ áldozat, a tábornok emlékezte-
tett arra, ha a vörösiszap-tároló gátja éjjel
szakad át, annak sokkal tragikusabb kö-
vetkezményei lettek volna. Az, hogy a
Hõsök régen
nem szedett több áldozatot, annak is kö-
emberek azóta többször is bizonyították, Hõsök régen nagy sebességgel érkezõ, maró áradat
hogy nem tûrik, ha hazudnak nekik, és szönhetõ, hangsúlyozta Dr. Bakondi
nem engedik korlátozni a szabadságukat.” György, hogy az elsõként a helyszínen be-
és ma
Az államtitkári köszöntõt követõen a és ma vetett erõk „megcselekedték, amit meg
Duna Szimfónikus Zenekar Deák András kellett cselekedniük… Azok a fiúk… bele-
karnagy vezényletével elõadta Beethoven Házi ünnepségen emlékezett meg az Or- gázoltak a vörösiszapba, és kihozták az
Egmont-nyitányát. A mûsor után Dr. Pin- szágos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság öreg embereket a házakból a hátukon, ki-
tér Sándor belügyminiszter kinevezése- nemzeti ünnepünkrõl, október 23-ról. A hozták a gyerekeket az iskolából. Azok a
ket, elõléptetéseket, elismeréseket adott rendezvény adott alkalmat arra is, hogy a fiatal tisztek, tiszthelyettesek, akik elsõ-
át, a kitüntetettek sorában huszonegy, a Természeti Katasztrófák Csökkentésének ként ott voltak a helyszínen, és ezt meg-
tûzoltóság vagy a polgári védelem sorai- Világnapja alkalmából odaítélt sajtó nívó- cselekedték, szintén nem készültek hõs-
ban dolgozó kolléga is ott volt. díjakat az arra érdemesek átvegyék. nek… õk a hivatásukat teljesítették. És
Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság el- A Szent-Györgyi Albert Általános Is- hõsök lettek. Nem tudok más szót monda-
nöke – a belügyminiszter elõterjesztésére kola diákjai, mint már ünnepekkor oly sok- ni. Aki egy ilyen helyzetben be mer menni
– nemzeti ünnepünk, október 23-a, az szor, ismét bizonyították, az alkalomhoz a vörösiszapba, saját testi épségét nem
1956. évi forradalom és szabadságharc méltó mûsorral tudnak a felnõttek elé áll- kímélve, és életet ment – ennél neme-
kezdetének 54., valamint a Magyar Köztár- ni. A Patakiné Tóth Irén által felkészített sebb hivatás, ennél nagyobb hõstett a
saság kikiáltásának 21. évfordulója alkal- tanulók elõadását ennek megfelelõen mindennapokban nincs. Köszönet érte a
mából kinevezte tûzoltó altábornaggyá Dr. most is nagy tapssal jutalmazta a hálás tûzoltóságok ott bevetett erõinek. Példa-
Bakondi György tû. vezérõrnagyot, orszá- publikum. A kitüntetésre váró kollégák, értékû, amit tettek, az egész tûzoltóság, a
gos katasztrófavédelmi fõigazgatót, kor- valamint az OKF vezetõi ezt követõen katasztrófavédelem minden egysége elé
mánybiztost. A tábornok a kinevezést a megtekintették az „Egyidõben-jelenidõ- például állítom azokat a tûzoltókat, akik
Sándor-palotában vette át. A köztársasági ben” címet viselõ kisfilmet, mely a vörös- ezt megcselekedték.” A tábornok beszélt
elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdem- iszapár, valamint az árvíz által sújtott tele- arról is, hogy sok még a tennivaló, vissza
kereszt Katonai Tagozatát adományozta pülések hangulatát idézte fel. A film után kell terelni az életet a megszokott medré-
Kiss István pv. alezredesnek, a Borsod- a jelenlévõk egyperces néma tisztelet- be az érintett településeken, de hangsú-
Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédel- adással emlékeztek a vörösiszap-kataszt- lyozta, mindenki segítséget kap, az ország
mi Igazgatóság Sárospataki Polgári Védel- rófában elhunyt kilenc áldozatra. vezetése nem hagyja magára az ott élõ-
mi Kirendeltség vezetõjének, Pásztor Jó- A nemzeti ünnep alkalmából Dr. ket.
zsef pv. õrnagynak, a Pest Megyei Kataszt- Bakondi György tû. altábornagy, országos Beszédét követõen az országos ka-
rófavédelmi Igazgatóság Budaörsi Polgári katasztrófavédelmi fõigazgató mondott tasztrófavédelmi fõigazgató átadta a Sajtó
Védelmi Kirendeltség vezetõjének, mely ünnepi beszédet. Felidézte, hogy 1956- Nívódíjakat az újságíró kollégáknak, illet-
elismeréseket a belügyminiszter nyújtotta ban a magyar nemzet egy olyan helyzet- ve elismeréseket, elõléptetéseket, címe-
át a kollégáknak. Dr. Pintér Sándor többek ben lázadt fel, amikor az ország katonai el- ket a katasztrófavédelemben dolgozó, ar-
között polgári védelmi tanácsosi címet nyomás, diktatúra alatt élt. A forradalom- ra érdemes munkatársaknak, köztük so-
adományozott Ambrusz József pv. ezre- ban résztvevõk vállalták, hogy szembe- ron kívül elõléptette polgári védelmi fõ-
desnek, az OKF Sajtó- és Társadalmi Kap- szegülnek ezzel az erõvel, hogy megment- hadnaggyá Berkes Viktória pv. hadnagyot,
csolatok Fõosztálya vezetõjének. sék az országot. Nem féltek, ezért diákok, a Sajtó- és Társadalmi Kapcsolatok Fõ-
Az elismerések átadását követõen a tanárok, egyszerû munkások váltak hõ- osztály helyettes vezetõjét.
jelenlévõk együtt elénekelték a Szózatot. sökké, pedig nem készültek erre, csak Galántai Judit
Az ünnepséget követõ fogadáson a bel- egy normális élet feltételeit akarták meg-
ügyminiszter mondott pohárköszöntõt. teremteni. Ugyanakkor megmutatták a
Galántai Judit hatalom akkori gyakorlóinak, hogy a dol-
gok többé már nem mehetnek úgy, mint