Page 17 - magazin-november
P. 17
15
Állami felügyelet alatt indult újra a MAL Zrt.
Állami felügyelet alatt indult újra a MAL Zrt.
Az Országgyûlés október 11-én sürgõsséggel elfogadta azt a 2004-es honvé- elõirányzattal, amely egy felül nyitott alapot
delmi törvényt módosító jogszabályt, amely alapján állami felügyelet alá jelent a védekezési, mentesítési munkála-
vonhatóak azok a cégek, amelyek tevékenysége összefüggésbe hozható egyes tokhoz. Ebbõl az önkormányzatok, a beavat-
katasztrófákkal. A hatályba lépett törvény értelmében a magyar állam nevé- kozó erõk védekezési költségeit lehet fedez-
ni, de akár a lakhatási feltételek megterem-
ben kormánybiztos jár el, a MAL Zrt.-t biztosként Dr. Bakondi György tû. ve- tésére is juthat belõle. KATASZTRÓFAVÉDELEM 2010. november
zérõrnagy, az OKF fõigazgatója felügyeli. A kormánybiztos elmondta, a törvény el-
fogadását követõ napon megkezdõdött a fel-
Kinevezését követõ sajtótájékoztatóján Dr. az idei költségvetés belügyminisztériumi fe- ügyeleti tevékenység a vörösiszap-kataszt-
Bakondi György részletesen ismertette a jezete kiegészül a katasztrófa-elhárítási cél- rófáért valószínûleg felelõssé tehetõ MAL
jogszabályi változtatásokat, azok hangsúlya-
it. Elmondta, hogy kormánybiztosként – az
errõl rendelkezõ kormányrendelet értelmé-
ben – egyebek mellett betekinthet a gazdál-
kodó szervezet könyveibe, annak eszközeit,
kötelezettségeit, szerzõdéseit, pénzforgalmi
számláit megvizsgálhatja, a vállalat vezetõi-
tõl, a legfõbb szervtõl, a felügyelõbizottsági
tagoktól, a könyvvizsgálótól – a gazdasági
társaságokról szóló törvény szerinti elismert
vállalatcsoport esetén az uralkodó tagtól –
felvilágosítást kérhet, amit õk kötelesek
megadni, részt vesz a gazdálkodó szervezet
vagyoni jellegû kötelezettségvállalásait elõ-
készítõ, a gazdálkodó szervezet és hitelezõi
közötti tárgyalásokon. A kormánybiztos te-
vékenységét a miniszterelnök irányítja.
Dr. Bakondi György beszélt arról is, hogy
Október 25. Újraindulhat a vasúti for-
galom a vörösiszap-katasztrófa sújtotta te-
rületen, ugyanis mintegy 500 millió forintos nedves tárolását ma már nem alkalmazzák, megkezdõdött a technológiai folyamatok új-
ráfordítással elkészült a vasútvonal – közöl- ezért száraz tárolásra kellene átállni. raindítása, azaz az erõmû megkezdte a gõz-
te Dr. Bakondi György tû. altábornagy parla- A vállalatnál folyó vizsgálatokról a kor- szolgáltatást. Ez azután történhetett meg,
menti sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt mánybiztos azt mondta: "külön kiemelten hogy a környezetvédelmi hatóság a 2006-
kormánybiztosi tevékenysége eddigi ered- vizsgáljuk a privatizációs szerzõdést és az ban kiadott egységes környezethasználati
ményeirõl. Itt jelentette be azt is, hogy októ- akkori tulajdonosi kötelezettségek, vállalá- engedélyre alapozva a katasztrófa bekövet-
ber 26-ra befejezõdhet a lakott területek sok teljesülését". A Mal Zrt. állami felügye- kezte után kiadott tiltást korlátozásra módosí-
iszapmentesítése. Hozzátette, a héten vala- let alatt tartása kapcsán kijelentette: nem totta. A termelés során keletkezett vörösisza-
mennyi helybéli nyilatkozhat lakhatási igé- egy-két hétrõl van szó. pot a X/a. kazettában helyezik el. A MAL ter-
nyérõl. A kormánybiztos tájékoztatott arról Október 23. Dr. Bakondi György tû altá- melésének beindítása érdekében a Bakonyi
is, hogy elkészültek az új építésû házak ter- bornagy kormánybiztos méltányossági ala- Erõmû megkezdte a termeléshez szükséges
vei, valamint átadták az érintett önkormány- pon kérte az E.ON Zrt.-t, hogy az elektro- gõz szolgáltatását, és október 17-én 12:50-
zatoknak azt a több mint 700 üres lakást tar- mos- és gázszolgáltatás fogyasztói díjak be- kor megindult az üzemszerû gõzszolgáltatás.
talmazó listát, amelybõl azok választhatnak, szedését a kihirdetett veszélyhelyzet idejére Dr. Bakondi György kormánybiztos a helyszí-
akik nem kívánnak visszaköltözni korábbi la- szüneteltesse a kárt szenvedett lakosság nen tartózkodó két felügyelõ társaságában el-
kóhelyükre. A héten megkezdõdik a tervezé- terheinek könnyítése érdekében. lenõrzést hajtott végre az üzemben, amely-
se a Devecserben illetve Kolontáron készülõ Október 20. A MAL Zrt. vezetõivel a nek általános állapotát néhány egységet le-
emlékhelynek, amelyeket a lebontott házak gyár telephelyén október 13-án délután a cég számítva korszerûtlennek, esetenként kifeje-
helyén hoz létre a kormány. állami felügyeletét ellátó kormánybiztos, illet- zetten elhanyagolt technológiai egységekbõl
Az állam a védekezés, az újjáépítés so- ve a munkáját segítõ felügyelõk felvették a állónak minõsítette. Két felügyelõ szemrevé-
rán nagyon sok mindent kifizet, megelõle- kapcsolatot. Ezt követõen azonnali hatállyal telezte a vörösiszap befogadásra kijelölt X/a
gez, ezeket a közpénzeket azonban szeret- megkezdték a felügyelõk a gyártás lehetsé- tárolót, és a termelés beindításával egyidejû-
nék, ha a károkozók visszatérítenék – közöl- ges újraindítási körülményeinek feltárását. A leg elrendelték a tározó falazatának kémiai és
te Dr. Bakondi György, aki azt is kijelentette: szükséges információk tisztázása során a fizikai vizsgálatát. Annak célja: teljes bizo-
gyártási és tárolási technológiai átalakításra kormánybiztos a cégvezetést hiánypótlásra nyosságot szerezni arra nézve, hogy a X/a ka-
lesz szükség a gyárban. Rámutatott ugyan- szólította fel. Az elõkészítõ munka eredmé- zetta valóban alkalmas tíz hónapnyi termelés
is, hogy Nyugat-Európában a vörösiszap nyeként október 15-én délután a gyárban során keletkezõ vörösiszap befogadására.