Page 9 - magazin-október
P. 9

7

légi járműnek. A pilóta az ilyenkor szokásos                                                                         Mert balesetek                                            KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. október
protokoll szerint vészfékezésbe kezdett, így még
a földön tudta tartani a már majdnem elemelke-                                                                       nem csak
dő gépet, és a forgalmi előtérre kormányozta azt.
                                                                                                                     a földön történnek…
   „Mikor riasztottak bennünket, nagy bajra
gondoltunk. Az esethez a létesítményi tűzoltók                                                                       Október hetedikén a bajbajutott légi járművek
mellett nyolc település – Debrecen, Hajdúnánás,                                                                            megsegítéséről és a velük kapcsolatos speciális
Püspökladány, Berettyóújfalu, Nyíradony,                                                                             beavatkozás során elvégzendő feladatokról tartott
Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény és Nyíregy-                                                                          továbbképzést a Heves Megyei Katasztrófavédelmi
háza tűzoltói indultak el. Amikor a helyszínre                                                                       Igazgatóság a tűzoltóparancsnokoknak, a tűzoltásve-
értünk, lángok már nem égtek, és a létesítményi                                                                      zetőknek, a műveletirányító ügyeleteseknek, vala-
tűzoltók már el is kezdték az utasokat leszállíta-                                                                   mint az egri és a füzesabonyi vonulós tűzoltóknak.
ni a gépről. Az esetet azonnal vissza is minősí-                                                                     Arról, hogy milyen teendők adódnak egy légi baleset
                                                                                                                     esetén és mire kell figyelni a tűzoltóknak a beavatko-
                                                                                     Fotók: Barta Gyula, Hajdú KMSZ  zás során, Mérai Péter tűzoltó alezredes, Heves
                                                                                                                     megyei tűzoltósági főfelügyelő beszélt.
tettük kettes kiemeltre, így rajtunk és a debrece-
ni egységeken kívül mindenki visszafordult.” –                                                                          Az elméleti és gyakorlati részből álló képzésnek
emlékezett vissza a történtekre Barta Gyula tű.                                                                      különös aktualitást ad az, hogy Magyarországon az
őrnagy, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat                                                                      elmúlt időszakban több súlyos légi baleset is volt,
aznapi parancsnoka.                                                                                                  hasonló bármikor megtörténhet Heves megyében is,
                                                                                                                     ahol több sportrepülőtér is van, valamint Gyöngyös
   „Szerencsére a gépen nem gyulladt ki semmi.                                                                       környékén is számos légi sportnak hódolhatnak az
Az erőteljes és hirtelen fékezés következtében                                                                       odalátogatók. Nem ritka, hogy a megye tűzoltóit
azonban a futómű túlmelegedett és a repülő                                                                           ilyen balesethez riasztják, gyakoriak a sárkányrepü-
egyik kereke ki is durrant, valószínűleg emiatt                                                                      lős, siklóernyős és kisrepülőgépes esetek, éppen ezért
füstölt. Ezeknél a járműveknél azonban a legna-                                                                      különös figyelmet kell szentelni a tűzoltók felkészíté-
gyobb veszélyforrás a kényszerleszállás és a                                                                         sének. A tréning elméleti részében a repüléssel kap-
nagy mennyiségű üzemanyag jelenléte. A futó-                                                                         csolatos főbb tudnivalókról esett szó, egyebek mellett
művet négy vízsugárral, több mint háromszáz                                                                          a Heves megyei repterek elhelyezkedéséről, főbb
Celsius-fokról kellett visszahűtenünk úgy, hogy                                                                      paramétereiről, az elmúlt évtized légi baleseteiről,
közben a hőkamerán és a repülőgép eszközein                                                                          valamint azok kiváltó okairól. Fontos, hogy az állo-
keresztül is folyamatosan figyeltük a hőmérsék-                                                                      mány megismerje a balesetek lehetséges kiváltó okait
letét. Könnyen tűz keletkezhetett volna, bele sem                                                                    és a beavatkozás során rájuk leselkedő veszélyeket.
merek gondolni, mi történt volna, ha a kilenc                                                                        Kiemelt figyelmet kaptak azok az előírások, amelyek
tonnánál is több üzemanyag lángra kap. Így                                                                           a beavatkozásról, a felderítésről, az életmentésről és a
mind a százhatvankilenc utas, köztük négy cse-                                                                       tűz oltásáról szólnak. Légi jármű baleseténél nem ele-
csemő és a gép hatfős személyzete is épségben el                                                                     gendő a jól bevált és megszokott protokollt alkal-
tudta hagyni a járművet.” – idézte fel emlékeit az                                                                   mazni, sok-sok dologra kell figyelnie a tűzoltásveze-
őrnagy.                                                                                                              tőnek éppúgy, mint a beosztottaknak. Egy ilyen ese-
                                                                                                                     mény bekövetkeztekor tisztában kell lenni azzal,
                                                     Rácz Máté                                                       hogy a gép fajtájától függően sok lehet a sérült, így
                                                                                                                     mentési csoportok létrehozására lehet szükség, ők a
                                                                                                                     beavatkozás során csak az életmentéssel foglalkoz-
                                                                                                                     nak. Amennyiben tűz is keletkezik a gépen, úgy az
                                                                                                                     életmentés és az oltás párhuzamosan zajlik, miköz-
                                                                                                                     ben a járművet rögzíteni kell és figyelemmel kell
                                                                                                                     lenni arra is, hogy van-e tűz- vagy robbanásveszélyes
                                                                                                                     anyag a fedélzeten. Ha a jármű összeroncsolódott és
                                                                                                                     még emberek tartózkodnak benne, akkor előkerül a
                                                                                                                     feszítővágó is, fontos tudni, hogy a repülőgépeken a
                                                                                                                     megfelelő vágási pontokat külön jelzik. Légi jármű-
                                                                                                                     vel kapcsolatos havária-helyzetben nagy segítséget
                                                                                                                     nyújt a tűzoltóknak az Országos Légi Kutató-mentő
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14