Page 4 - magazin-október
P. 4

HALOTTUNK2

                          „Olyan csend van így nélküled,
                                         hogy szinte hallani,

                  amit még utoljára akartál mondani”

           Hosszú, súlyos betegség következtében szeptember tizenkilencedikén elhunyt
           Czomba Péter tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ általános igaz-
           gatóhelyettese. Az ezredestől szeptember 28-án római katolikus szertartás szerint, tes-
           tületi tiszteletadás mellett vettek végső búcsút Dorogon. Czomba Péter ötvenegy éves
           volt, két gyermek édesapja.

           A dorogi köztemetőben a kataszt-     ta, a gyászolók fejében a fájdalom,                                       ni látunk, azt nem jelent azt, hogy
           rófavédelem jelenlegi és korábbi     a hiányérzet kavarog, hiszen
           vezetői, a társ- és együttműködő     nehéz valakitől végérvényesen                                             vele csak jó dolgok történnek,
           szervezetek képviselői, egykori és   búcsút venni, valakitől, akit sze-
           mostani kollégák, barátok, isme-     rettek, és aki szeretett. Megerősítő                                      hogy az élete könnyebb volt. Ha
           rősök rótták le kegyeletüket.        hitre van ilyenkor szükség, amely
           Czomba Péter tűzoltó ezredes         bizonyossá teszi, hogy a halállal a                                       esetleg nem látszott rajta, hogy
           ravatalánál Kiss-Maly László, a      szeretet nem ér véget. Mint
           dorogi Szent Borbála plébánia        ahogy nem ér véget a Czomba                                               gondok nyomasztják, az nem

           plébánosa mondott beszédet.          Péter iránti szeretet sem, csak ő                                         képmutatás volt, nem szerepját-
           Szent János könyvéből az utolsó      átment az élet útjának másik olda-
           vacsorát leíró részletet emelte ki,  lára. Utalva a néhai ezredes alap-                                        szás, hanem annyit jelentett, hitt
           amikor Jézus azt mondta a tanít-     vetően vidám természetére, Kiss-
           ványoknak: ne nyugtalankodja-        Maly László arról beszélt, hogy ha                                        abban, ha rámosolyog a világra, a
           nak miatta. A plébános azt mond-     valakit leginkább csak mosolyog-
                                                                                                                          világ visszamosolyog rá.

                                                                                                                          A katasztrófavédelem részéről

                                                                                                                          dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőr-

                                                                                                                          nagy, főigazgató-helyettes búcsú-

                                                                                                                          zott Czomba Pétertől. Mint fogal-

                                                                                                                          mazott, e szomorú napon min-

                                                                                                                          denki azért jött, hogy utolsó útjá-

                                                                                                                          ra kísérje az apát, a férjet, a bará-

                                                                                                                          tot, a kollégát, a pályatársat, a

                                                                                                                          gyászolók jelenlétükkel szeretetü-

                                                                                                                          ket, tiszteletüket fejezik ki a néhai

                                                                                                                          ezredes előtt. A tábornok hozzá-

                                                                                                                          tette, Czomba Péter egész élete,

                                                                                                                          munkássága és emberi tulajdon-

                                                                                                                          ságai olyan értékeket hordoztak,

                                                                                                                          amelyekre az itt maradók mindig

                                                                                                                          emlékezni fognak. Felidézte és

                                                                                                                          példaként állította mindenki elé

                                                                                                                          az ezredes pályafutását. Elmond-

                                                                                                                          ta, hogy Czomba Péter 1990 nya-

                                                                                      Fotók: Jóri András és Páros György  rán, a Nyergesújfalui Hivatásos

                                                                                                                          Önkormányzati Tűzoltóságon

                                                                                                                          beosztott tűzoltóként kezdte hiva-

                                                                                                                          tásos szolgálatát, ahol hét éven át

                                                                                                                          dolgozott különböző beosztások-

                                                                                                                          ban. Útja innen 1998-ban a BM

                                                                                                                          Tűzoltóság  Országos

                                                                                                                          Parancsnokságára vezetett. Két év

                                                                                                                          múlva az Országház Tűzoltó-

                                                                                                                          parancsnokság parancsnoki

                                                                                                                          beosztásába került. 2005. február

                                                                                                                          elsejétől a BM Országos

                                                                                                                          Katasztrófavédelmi Főigazgató-
   1   2   3   4   5   6   7   8   9