Page 18 - katved-december
P. 18

16
    16
      PORTRÉ  „Azt hittem, megvadult állatok fogadnak


           majd a helyszínen…”



           A fél útpályát elfoglalta az a kamion, amely november harmadikán délután Barcs határában, a körforgalomból kihajtva megbillent és
           szállítmányával, élő állatokkal együtt az oldalára borult. A sertések három szinten, egymás hegyén-hátán összezsúfolódva várták a
           barcsi tűzoltók segítségét. A szakszerű mentésnek köszönhetően száztizenegy disznó ép bőrrel úszta meg a balesetet. A történtek
           kronológiáját Vidák Balázs tű. főhadnagy, barcsi tűzoltóparancsnok vázolta fel.

           15:18 A 105-öt tárcsázta egy nő és elmondta a   előbb ki kellett szabadí­
           megyei műveletirányítási központ ügyeletesének,   tani a zárt térből. Az ál­
           hogy a barcsi körforgalomban oldalára borult egy   latorvossal közösen sze­
           sertéseket szállító, horvát rendszámú kamion.   reztünk  villanypásztort
           15:22  Riasztották  a  barcsi  hivatásos  tűzol­  és az út melletti mezőn
           tókat, akik egy rajjal elindultak a káresethez.   egy harminc méter suga­
           A helyszínre  érve  szembesültek  a  ténnyel,   rú  körben  mesterséges
           hogy  a  nyerges  vontató  a  körforgalomból  ki­  karámot „építettünk ki”.
           hajtva billent az oldalára, ám az állatok nem   16:37  A sofőr  megpró­
           szabadultak  ki.  Azonnal  állatorvost  kértek  a   bálta  kinyitni  a  pótkocsi
           helyszínre. A járművön százharminchárom ál­  ajtaját,  sikertelenül.  Ne­
           latot szállítottak, így a teljes szerelvény súlya   künk  kellett  feszítővágó­
           mintegy  negyven  tonna  volt.  A teherautóból   val  megnyitni  az  utat  a
           az  üzemanyag  nem  folyt,  a  tűzoltók  azonnal   disznók  előtt.  Ekkor  ért
           áramtalanítottak.                 bennünket  a  második

                                                                meglepetés.   Arra   félő volt, hogy sok elpusztul, ráadásul vészesen
                                                                számítottunk,  hogy   sötétedett.  Majd  megérkeztek  a  szállítmányozó
                                                                amikor  kinyitjuk  a   cég munkatársai, akik paskolták őket, tapsoltak a
                                                                nyerges  ajtaját,  a   disznóknak, de azok meg se mozdultak. Így ma­
                                                                szerencsétlenek   radtunk az eredeti elképzelésnél, húztuk a több
                                                                megvadultan,  egy­  mázsás állatokat, ahányan és ahogy értük. De
                                                                mást  összetaposva   tudtuk, így időigényes lesz…
                                                                menekülnek  majd  ki   17:14 A vízszállítót is a helyszínre kértem, a nagy
                                                                a  raktérből,  de  nem   terület  megvilágításához  ugyanis  már  nem  volt
                                                                így  történt.  Egyesé­  elegendő  a  fecskendő.  Közben  a  vontatmány
                                                                                tetejét is kivágtuk, hogy a többi állatot is ki tudjuk
                                                                vel  kellett  kihúzni  a
                                                               Fotó: Vidák Balázs tű. főhadnagy  jószágokat.  Sőt,  azt   emelni. Harminc perc alatt harminc sertést sikerült
                                                                mondták
                                                                                kiterelnünk a raktérből a szabad ég alá. Oda a civil
                                                                         először,
                                                                hogy  várjuk  meg  a
                                                                                segítők itatót is telepítettek. Kicsivel több mint egy
                                                                       kollégákat,
                                                                horvát
                                                                                út menti füves területen falatozott. A felborult jár­
                                                                akik  majd  kitere­  órával később az összes életben maradt disznó az
           15:37  Megérkezett  az  állatorvos.  Felmerült,   lik őket, ne húzzuk orrfékkel az állatokat. Így is   művet addig nem állítottuk kerekeire – magyarázta
           hogy szerezzünk mobil karámot a szomszédos   tettünk,  vártunk.  Közben  kinyitottunk  minden   döntését a tűzoltóparancsnok, amíg a másik szál­
           település állattelepéről, ám ezt az ötletet gyor­  szellőzőt  a  vontatmányon,  mert  az  állatok  már   lítóeszköz meg nem érkezett. Az ideiglenes karám
           san elvetettük, sokkal egyszerűbb volt kihúzni   túlhevültek,  egyre  jobban  nyomták  egymást,   egyik oldalát ugyanis a kamion képezte.
           egy villanypásztort – eleveníti fel a történteket                    19:21  megkezdődött  az  elhullott  huszonkét
           Vidák  Balázs  tűzoltó  főhadnagy.  A barcsi  tűz­                   állat elszállítása, s közben a másik jármű is be­
           oltóparancsnok nem sokkal az állatorvos után                         futott, amelyre felhajtották az egészséges ser­
           érkezett meg a helyszínre és átvette a mentés                        téseket. Ezt követően terveztük meg két daru
           irányítását. – Hallgattam a rádión a forgalma­                       és a vízszállító segítségével a felborult kamion
           zást. Eddig ilyet csak tévében láttam, úgyhogy                       kerekeire  állítását.  Maga  a  művelet  néhány
           volt bennem némi izgalom a helyszínre tartva.                        percet vett csak igénybe, végül a jármű saját
           Útközben  azon  gondolkodtam,  hogyan  is  old­                      kerekein hagyta el a helyszínt. Ezután a köz­
           juk meg ezt a helyzetet. Híradóban láttam ilyet,                     útkezelőé volt a főszerep, az úttestet ugyanis
           hogy  a  kiszabadult  állatokat  terelgették  össze                  törmelék és olajsár borította be. A fiúk tíz órá­
           a kollégák, de itt nem ez a kép fogadott; itt a                      ra értek vissza a laktanyába. A Dráva partján
           disznók nem szabadultak ki – folytatta az alig fél                   nem igazán gyakori, hogy felborult kamiont kell
           éve parancsnoki beosztásban szolgáló tűzoltó                         menteni, ebben a siófoki kollégák a jártasak,
           főhadnagy. A jármű sofőrje eközben értesítette                       de mi kilencen most újabb élményekkel és ta­
           a munkaadóját és intézkedtek, hogy három órán                        pasztalattal lettünk gazdagabbak…
           belül egy másik teherautót küldenek, amivel to­
           vább tudják szállítani az állatokat. Azokat viszont                        Bázelné Mihályka Szabina tű. hadnagy
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23