Page 20 - magazin-julius-augusztus
P. 20

18

      riporT  hamumező szélén heverő vízsugarakat. Összesen hét volt.
           Egyik ház sem sérült meg, csak a gaz égett le néhány
           telken.  Igaz,  volt  olyan  ház,  ahol  csupán  néhány
           méteren múlt, hogy bekövetkezzen a baj …
                  Visszafelé, úton a laktanyába, EDR rádión
           keresztül  riasztottak  minket  a  VIII.  kerületi
           laktanyában   dolgozó   műveletirányítók.
           A  XI.  kerületbe  kellett  mennünk,  ahol  a
           Fehérvári úti vasúti felüljárón elfüstölt az egyik
           teherszerelvény  mozdonya.  Fél  négy  körül
           értünk ki a helyszínre. Ritka élmény volt tűzoltó
           ruhában felmászni a mozdonyba, de „csak” az
           akkumulátorok  csatlakozói  füstöltek.  A  vonatot
           végül bevontatták a ferencvárosi állomásra.
                Harminc fok körül volt, én pedig bevetési
           kabátban  és  nadrágban,  csizmában,  kesztyűben
           és  sisakban  álltam  a  tűző  napon.  Szinte  megfő  az
           ember ilyenkor, és még csak nem is volt tűz a közelben...
           A KMSZ parancsnoka nem vette át a helyszínen az irányítást,
           újabb  riasztást  nem  kaptunk,  így  „hazafelé”  menet  megálltunk  az
           Andrássy úton. Ekkor már jó pár napja leégett a Kodály köröndi épület
           tetőszerkezete  és  felső  szintje,  de  még  mindig  tucatjával  emelték  a   Megnéztük, mi is láttuk a füstöt az udvarról, ezért a tűzoltók betörték
           magasba a fényképezőgépeket az utcán mászkáló katasztrófaturisták.  az  ajtót  és  bementünk.  Egy  terrárium
                Jó háromnegyed órát időztünk a körbekerített épületnél, amit a   trafója  gyulladt  ki,  semmi  egyéb.
           nap huszonnégy órájában négy tűzoltó állandó felügyelet mellett őrzött.   A  helyszínt  átvette  a
           Bementem a többiekkel a romok közé. Az épület belső udvarán mindent   rendőrség,  a  mentők
           ezerféle  fa-,  vas-,  üveg-  és  betontörmelék  borított,  méteres  lezuhant   b e v o nu lt ak ,
           kőtömbök  és  hosszú  gerendák  hevertek  mindenütt.  Siralmas  látvány   én   pedig
           volt, egy teljes emelet maradványai.
                 Fél  hét  körül  jutottunk  a  zuglói  tűzoltóság  épületéhez  egy
           szúrópróbaszerű  ellenőrzést  végezni.  A  parancsnok  „összriasztást”
           rendelt  el  a  laktanyában,  ami  alatt  azt  ellenőrizte,  hogy  a  riasztástól
           számítva mennyi idő alatt érnek ki a szerek az épületből. Bőven százhúsz
           másodperc alatt teljesített mindegyik jármű.
                 Háromnegyed  nyolc  körül  járt.  Körülbelül  négy  és  fél  órán  át
           izzadtam  a  tűzoltóruhában,  amikor  mindenki  más  strandpapucsban
           sétálgatott  az  utcán.  Ideje  volt  beállnom  a  zuhany  alá.  Nyitottam  a
           csapot,  kiélveztem  a  jéghideg  zuhany  minden  cseppjét.  És  akkor:
           „Figyelem, riasztás! Figyelem, riasztás! Tűzesethez. KMSZ!” – szólt
           hozzám az égből. Százhúsz másodpercem volt teljesen felöltözni és
           az autónkhoz érni, rutin nélkül, a zuhany alól. Eme emlékezetes két
           percem apró részleteit a vizuális típusú olvasókra bízom...
                 Egy  VIII.  kerületi  lakóépülethez  riasztottak  minket,  ahol  a
           harmadik  emelet  egyik  erkélyéről  füstöt  láttak  szivárogni  a  lakók.
















                                                               k iél v e z t e m
                                                               odalent, hogy a villogó
                                                               kék  lámpák  láttán  sorra
                                                               jöttek oda hozzám a kíváncsiskodó
                                                               emberek.  Kedvesen  elmeséltem  nekik  a
                                                               dolgot, ami után már távolról sem voltak olyan kíváncsiak.
                                                                     Vacsora  után  jutottam  el  odáig,  hogy  benézhettem  a
                                                               műveletirányítókhoz,  ahova  a  105-ös  segélyhívó  szám  is  befut,  és
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25