Page 23 - magazin-május
P. 23

21


         oltóegység  a  helyszínre.  Elmondása  Nyilvánvaló volt, hogy először az em-  mert nem akarta otthagyni a nemrégiben
         szerint  az  első  jelzésből  nem  lehetett  beréleteket kell menteni, ezért amilyen  vásárolt bútorát. Időközben újabb egysé-
         eldönteni,  milyen  a  tűz,  ráadásul  ko-  gyorsan csak lehetett, létrákkal lehoz-  gek érkeztek Ceglédről, Mezőtúrról, Jász-
         rábban  többször  is  előfordult,  hogy  a  ták az embereket.        berényből,  Kecskemétről,  illetve  abonyi
         homlokzaton lévő zárlatos reklámtábla   A csapatot Györe Imre, Tóth Pál, Tóth  és törökszentmiklósi önkéntes tűzoltók is
         miatt  riasztották  őket.  Ezért  először  Imre, Farkas István, Rákóczi József, Gigor  segítettek. Alig egy óra alatt befejeződött a
         csak  két  fecskendővel  indultak  a  hely-  István,  Németh  József,  Sánta  Frigyes,  lakók kimenekítése, reggel hét órára pedig
         színre, ám már az SZTK épületénél jár-  Ecsédi Gyula, Molnár István és Bódi Ba-  a tüzet is lokalizálták.  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. május
         va  látták,  hogy  sokkal  nagyobb  a  baj,  lázs alkotta. Az említett hároméves kisfiút   Az emléktáblát Szabó Ferenc nyugál-
         így  azonnal  megemelték  a  riasztást.  egyébként  Györe  Imre  hozta  le,  ő  sincs  lományú tűzoltó alezredes és Varga Béla
         Úgy festett a környék, mintha egy óriá-  már az élők sorában. Összesen huszonöt  tű.  ezredes  leplezte  le.  A  megjelentek
         si 424-es mozdony okádta volna a füs-  embert, köztük hat gyermeket mentettek  egy perces néma főhajtással emlékeztek
         töt. Alig három perccel a riasztás után,  ki a lángokból a tűzoltók. Akadt, aki azt si-  meg azokról, akik már a „minden élők
         4 óra 20 perckor értek a házhoz, ahol  koltozta, hogy leugrik az utcára, volt, aki a  útjára” léptek.
         a  két  felső  emeleten  rekedt  lakók  már  szemüvegéért szeretett volna visszafordul-
         kétségbeesetten  kiáltoztak  segítségért.  ni, más meg el sem akarta hagyni a lakását,   S. Tóth Anikó  tű. hadnagy





        A tûzoltóparancsnok újabb ötlete is


        sikerre van ítélve



              olt egyszer egy erdei tornapálya Du-
              naújvárosban,  a  Dózsa  György  út
              mellett.  Az  elmúlt  évek,  évtizedek
        Vés  vélhetően  a  vandalizmus  együtt
        gyakorlatilag eltüntették a tornaelemeket. A
        folyton  nyughatatlan  dunaújvárosi  tűzoltó-
        parancsnok, Orosz Csaba tűzoltó alezredes
        ismét gondolt egy merészet és elhatározta,
        hogy felújítják a csaknem másfél kilométeres
        kört, ezáltal újra megtelik szabadidős sporto-
        lókkal a kiserdő. Bármennyire is nemes egy
        kezdeményezés,  az  élére  minden  esetben
        kell egy határozott elképzelésekkel rendelke-
        ző, jó értelemben véve megállíthatatlan em-
        ber, aki összetoborozza a segítőket és nem
        utolsó  sorban  meggyőzi  a  gazdasági  élet
        szereplőit arról, hogy anyagilag is álljanak a
        jó ügy mellé. A dunaújvárosi tűzoltóparancs-
        nok  éppen  ilyen  ember.  A  segítők  jelentős
        része középiskolai diákokból kerül ki, akik az
        itt végzett munkájukkal szaporítják az érett-
        ségi vizsga előtt szükséges közösségi szol-
        gálatuk óraszámát.  A kezdeményezés mellé
        állt a város több középiskolája, a kézilabda-
        akadémia  és  nem  utolsó  sorban  számos   napálya, a szükséges tornaelemek, a rázkó-  tornaórákat  és  ifjúsági  versenyeket  is  lehet
        gazdasági  társaság  is.  A  szervezőmunka   dásmentes aljzatok és a tájékoztató táblák az   majd tartani. Szintén fontos szempont a kö-
        végeztével,  április  12-én  sor  került  az  első   anyagi  támogatásokból,  építőanyag-felaján-  zösségben és a közösség érdekében végzett
        kapavágásokra.  Reggel  majdnem  hatvanan   lásokból valósulnak meg. Az ötlet és az első   önzetlen munka. Ennek eredményeként azok
        gyülekeztek a regisztrációnál. A fő feladatuk   lépésekig vezető út mindenféle szempontból   a fiatalok, akik részt vesznek az újjáépítés-
        a terület megtisztítása volt, hiszen a termé-  figyelmet érdemlő vállalkozás. A parancsnok   ben, biztos, hogy vigyázni fognak a környe-
        szet  könyörtelenül  visszafoglalta  az  emberi   nem söpörte félre az első gondolatokat, ha-  zetükre  és  ezt  a  szellemiséget  adják  át  a
        gondoskodást nélkülöző területeket. A mun-  nem  közösséget  szervezett  és  meggyőzte   másoknak is.
        kálatokból  a  mezőfalvi  önkéntes  tűzoltók  is   a lehetséges támogatókat. Legfőbb érve az
        kivették a részüket, az erdészet munkatársai   volt, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott
        által kijelölt fákat vágták ki. A tervek szerint   élet  nélkülözhetetlen  része  a  rendszeres   Kép és szöveg:  Farkas-Bozsik Gábor
        szombatonként, fokozatosan újul meg a tor-  testmozgás.  A  tornapályán  akár  kihelyezett   tű. százados, szóvivő
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28