Page 21 - magazin-május
P. 21

19


        fél órás keresés után sem akadtak egy eltűnt   A legerõsebb tûzoltók
        lány nyomára. A németjuhásznak tizenöt perc
        kellett,  hogy  megtalálja  az  eszméletlen  gye-  világjátékáról álmodik
        reket.  Napokkal  később,  amikor  a  főtörzsőr-
        mester  a  szolgálatba  állás  előtt  reggelit  vett,
        egyszer csak megállt mellette egy autó, kiszállt   abcsány Tamás, a balassagyarmati hi-  a magyarországi TFA versenyek mindössze öt
        belőle egy férfi és megkérdezte, hogy ő-e a ku-  vatásos tűzoltó-parancsnokság különle-  és fél percesek – sok másodpercbe kerülhet,
        tyás mentő. Bukó János válaszolt, nem értve   Bgesszer-kezelője nem hétköznapi álmo-  azzal pedig oda a jó eredmény reménye.  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. május
        a  helyzetet,  majd  megdöbbenve  tapasztalta,   kat dédelget: a legerősebb tűzoltók világjátékán   A tűzoltó zászlós a szakmai versenyekről is
        hogy a férfi könnyek között köszönte meg neki,   képviselné hazánkat a magyar válogatott tagja-  mesélt: a Nógrád megyei 2013-as selejtezőn
        hogy megtalálta a húgát, mert ha ő nincs, akkor   ként. A heti három edzés, a szigorú felkészülés   egyéniben második helyezést ért el, a csapat-
        a kislány már nem élne. Mint mondja, a mai   és a kiváló hazai szereplés végre meghozhatja a   versenyt pedig megnyerték a balassagyarmati
        napig kirázza a hideg az élménytől, miközben   várva várt eredményt.    tűzoltókkal. A Zsámbékon megrendezett regio-
        melegséggel  tölti  el  az  emlék,  hiszen  meg-  A harmincesztendős tűzoltó zászlós izgága,   nális versenyen azonban „csak” harmadikként
        mentette egy gyermek életét.          kíváncsi gyermek volt. A mozgás és a sportolás   végeztek, így az országos szakmai versenyen
          Maci tavaly nyugdíjba vonult, az idén pedig   szeretete, valamint az ehhez szükséges aka-  nem vehettek részt. A cél azonban idén is ott
        az  örök  vadászmezőkre  távozott.  Felváltotta   raterő máig a legjellemzőbb tulajdonságai közé   lebeg a szemük előtt...
        őt Negro, aki szintén németjuhász. Negronak   tartozik. Már az általános isko-
        még van mit tanulnia, Bukó János folyamato-  lában is atletizált: a távolugrást,
        san  szoktatja  őt  épületekhez,  zárt  terekhez,   a  kislabdadobást  és  a  futást
        az  olyan  mesterséges  felületekhez,  mint  a   kedvelte  leginkább.  Utóbbiban
        járólapok, parketták, folyamatosan fejleszti az   olyannyira  jól  szerepelt,  hogy
        állat  képességeit.  Az  utánpótlás-nevelésből   már egészen fiatalon országos,
        Maci az utolsó napig kivette a részét, hiszen   később,  a  középiskolai  évek
        ahogy az újoncok is az „öreg” tűzoltóktól ta-  alatt  pedig  több  nemzetközi
        nulnak, Negro is Macitól tudta a legjobban el-  futóversenyen  is  részt  vett.
        sajátítani a mentés és keresés technikáit.  Kissé elkeserítette, hogy rend-
          Bukó  János  az  élet  minden  területén   re  „csak”  a  dobogó  második
        mások  megmentését  tűzte  ki  célul,  civilek   vagy harmadik fokára állhatott
        mellett  saját  kollégái  is  sokat  köszönhet-  fel,  a  legfényesebben  csillogó
        nek  neki,  hiszen  egy  komolyabb  tűznél  ő   érem valamiért mindig elkerül-
        vette  észre,  a  ház  tetőszerkezete  össze  fog   te.  Az  atlétika  után  kipróbálta
        omlani, így társai még az előtt ki tudtak me-  az  ökölvívást,  az  erőemelést,
        nekülni,  hogy  rájuk  szakadt  volna  a  tető.   a  fekvenyomást  és  háromfo-
                                              gásos  versenyszámokat  is.
                          Stolczenberger Klára  Ekkor  már  a  egyes  magyar
                                              bajnokságokon az élen végzett,
                                              legrosszabb eredményei is szinte kivétel nélkül   Tamás  tavaly  részt  vett  a  lengyelországi
                                              második és harmadik helyezések voltak.  Torunban megrendezett nemzetközi TFA- ver-
        háromezren nem is tudták teljesíteni a kitű-  Tamás diákolimpiákon is nem egyszer meg-  senyen  is,  ahol  a  magyar  csapat  tagjaként  a
        zött távot.                           mérette magát ifjúsági és junior kategóriákban,   világ  minden  részéről  induló  száznyolcvankét
           Horváth  Attila  Márk  főhadnagy  tavaly   rendszerint második vagy harmadik helyezett   versenyző közül a negyvenedik helyen végzett
        szeptemberben  került  a  Pest  Megyei  Ka-  lett. A középiskolai évek után sorkatonának állt,   összetettben. A hatfős magyar csapat az össze-
        tasztrófavédelmi  Igazgatóságra,  előtte  a   ekkor a sportot rövid időre szüneteltetnie kellett,   sített eredmény alapján az előkelő tizenötödik
        rendőrségnél  dolgozott.  A  hosszútávfutást   majd három évig a civil életben dolgozott, hu-  helyen zárta a viadalt. De ez sem volt elegendő
        2008  óta  űzi,  önszorgalomból  kezdett  el   szonnégy éves korában pedig hivatásos tűzol-  élete legnagyobb álmához, a világjátékokra való
        sportolni.  Még  abban  az  évben  lefutotta   tónak esküdött fel. Tűzoltói pályája első éveiben   kijutáshoz. Több évvel ezelőtt Tamás a legerő-
        élete  első  félmaratonját.  Azóta  kitartóan   megfigyelőként követte nyomon a hivatásához   sebb tűzoltók világversenyét tűzte ki sportpálya-
        edz  és  évi  négy-öt  félmaratont,  illetve  ma-  kapcsolódó  versenyeket,  mígnem  teljesen  a   futása céljául, s azóta is rendületlenül küzd érte.
        ratoni távot fut le. Az „örök” városban most   Toughest  Firefighter  Alive  (TFA)  elnevezésű   Álmában  már  eljátszott  a  gondolattal,  hogy  a
        először versenyzett, de tavaly például futott   verseny rabjává vált. A versenyekre hónapo-  világjátékokon szerepel, felocsúdva pedig hisz
        félmaratont Monacoban, egy egészet pedig   kon át keményen készült, aminek meg is lett az   benne,  hogy  a  magyarországi  és  az  európai
        a Garda-tónál. Mint mondta, a cél minden-  eredménye: egyhamar hatodik helyezést ért el   TFA-versenyeken nyújtott teljesítménye elegen-
        esetben önmaga legyőzése, valamint egyéni   az országos versenyen, amit azóta is sorozatos   dő lesz ahhoz, hogy hamarosan ő is a magyar
        időeredményei javítása. Ez a kitartás nem-  negyedik helyezések követnek.  válogatott tagja lehessen és az Egyesült Álla-
        csak a sportban mutatkozik meg, hanem a   „Valamiért  mindig  lecsúszom  a  dobogó-  mokban megrendezendő világjátékon hazánkat
        munkája  során  is,  a  kihívásokra  maximális   ról” – meséli Tamás, aki a hazai versenyekkel   képviselhesse. Átlagosan heti háromszor edz, a
        erőbedobással  reagál,  kiváló  sportember-  ellentétben a nemzetközi megmérettetéseken   TFA-ra való felkészülés utolsó két hónapjában
        hez méltóan hajtja végre a feladatait.   általában túlszárnyalja önmagát. Szerinte felké-  pedig  napi  rendszerességgel  fut,  biciklizik  és
                                              szültségével és erőnlétével nincs gond, a ma-  erőnléti edzéseket tart.
                                              gyar  versenyeken  azonban  mindig  becsúszik
                   Csámpai Attila tű. törzszászlós  egy nem várt apró hiba, ami – tekintve, hogy      Kép és szöveg: Angyal Eszter tűzoltó zászlós
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26