Page 28 - magazin-május
P. 28

26

           gű  csapadék  következtében  a  Tisza  vízszintje   ugyanez volt a helyzet a Sajón is. A Tokajnál mért   veszélyes anyag került a környezetbe, valamint a
      AZ IgAZgATóSágoK ÉLETÉbŐL
           hirtelen és nagymértékben megemelkedett, meg   legnagyobb vízállás alapján a védekezést el kellett   rakodás során festékes vizet tartalmazó folyékony,
           kellett  kezdeni  a  védekezési  munkálatokat.  A   kezdeni. A mentőcsoport huszonhét fővel oldotta   környezetre veszélyes anyag is a szabadba került.
           felkészítést kapott negyvenhat önkéntes homok-  meg a feladatokat, valamint öt, közösségi szolgá-  A gyakorlat alapvető célja az volt, hogy meg-
           zsákpakolással, töltésmagasítással és buzgárel-  latot teljesítő diák is segítségükre volt.   akadályozzák a veszélyes anyagok üzemi terü-
                                                                                letről történő ki-, illetve a kommunális csatorna-
                                                                                hálózatba  történő  bejutását,  valamint  az,  hogy
                                                                                semlegesítsék az anyagot és elvégezzék a men-
                                                                                tesítést.
                                                                                  A helyszínen ellenőrzést végző iparbizton-
                                                                                sági szakemberek a végrehajtást megfelelőre
                                                                                értékelték. Ezzel a gyakorlatsorozat még nem
                                                                                ért véget, hiszen Heves megyében összesen
                                                                                huszonegy veszélyes üzemet tartanak nyilván,
                                                                                így  hasonló  jellegű  megmozdulásokra  folya-
                                                                                matosan számítani lehet.
                                                                               Fotó: Püspökladány KvK  Ammónia-szivárgás és tûz a nagyrédei

                                                                                            hûtôházban
           fogással gyakorolhatta, miként lehet a települést   A sort a Sárrét Mentőcsoport zárta április 26-  Veszélyes  anyag  semlegesítése,  gépház-
           veszélyeztető  hatások  ellen  védekezni.  A  felké-  án. A csapadékos tavaszi időjárás következtében   ban keletkezett tűz oltása, valamint életmen-
           szülés végén Takács Gábor tű. alezredes, a haj-  a Püspökladány külterületén található „víztározó”   tés voltak a megoldandó feladatok között
           dúnánási katasztrófavédelmi kirendeltség vezető-  vízszintje emelkedett meg kritikus szinten. A fo-  azon  a  megyei  ellenőrző
           je megfelelőre értékelte a látottakat.   lyamatos esőzés következtében a tározóban lévő
             A tavaly megalakult Herpály Mentőcsoport a   víz a viharos erejű szél következtében ki is öntött.
           járásban  kialakuló,  nagyobb  horderejű  esemé-  A vízügyi igazgatóság szakmai irányítása mellett,
           nyek kezeléséhez nyújthat segítséget. A Berety-  több helyszínen kellett védekezést folytatni. Nehe-
           tyóújfaluban megtartott rendszerbeállító gyakorla-  zítette a helyzetet, hogy a közelben található gabo-
           tukon, április 12-én a hajnali riasztást követően a   natároló oldalfala kidőlt. A szemtanúk elmondása
           mentőszervezet tagjait a megyei polgári védelmi   szerint  többen  is  tartózkodhattak  az  épületben,
           főfelügyelő, Szabó Imre tű. őrnagy, az önkéntes-  ezért a mentőcsoport kutatási és egészségügyi
           ség fontosságát kiemelve köszöntötte. A mester-  komponense is elindult a sérült felkutatására. Vé-
           ségesen teremtett veszélyhelyzet szerint a csapa-  gül kiszabadították a törmelék alól, elsősegélyben
           dékos tavaszi időjárás következtében a Berettyó   részesítették és a mentőszolgálat munkatársainak
           folyón az eddigi legnagyobb vízállást meghaladó   átadták, akik a legközelebbi kórházba szállították.
           árhullám  vonult  le,  emiatt  a  környező  települé-  A mentőcsoport huszonhat tagja itt is jól oldotta
           seken  árvízi  védekezésre  volt  szükség.  A  folyó   meg a feladatait, így most már négy járási mentő-
           kritikus szakaszai mentén a vízügyi igazgatóság   csoport is harcra fogható a megyében.
           szakmai  irányítása  mellett  több  helyszínen  kel-
           lett védműveket magasítani, nyúlgátat és bordás   Madai Petra tű. hadnagy, megyei szóvivő
           megtámasztást  építeni.  Néhány  helyen  a  gátak
           víz felöli oldalát fóliázták, így téve a védművet el-                gyakorlaton,  amelyet  április  15-én  tar-
           lenállóbbá. A munkálatok támogatása érdekében        Heves           tottak  Nagyrédén.  A  fő  cél  az  volt,  hogy  a
           Berettyóújfalu  települési  köteles  polgári  védelmi   Ökotoxikus veszélyes anyag jelenlétében   tűzoltók veszélyes anyag jelenlétében gyako-
           szervezetének  műszaki  egységét  is  bevonták.   avatkoztak be      rolhassák a tűzoltást és a műszaki mentést.
           Mindeközben  a  helyszíni  operatív  törzsnek  egy                     A feltételezés szerint a nagyrédei hűtőházban
           eltűnt személyről tettek bejelentést, ezért a men-  A  Stanley  Electric  Hungary  Kft.  üzemeltetője   éppen a szezon előtti javítási munkálatok zajlot-
           tőcsoport kutatási komponensét is elindították. A   felkészítést szervezett a cég dolgozói számára,   tak, így a hűtőrendszerben ekkor pótolták az am-
           gyakorlat során fontos szempont volt az önkén-  ezt a gyöngyösi telephelyen április 14-én bonyolí-  móniát. A karbantartás ideje alatt az alsó gépház
           tesekből álló mentőcsoport, a köteles polgári vé-  tották le. Az autóalkatrészek, elsősorban fényszó-  és az alsó hűtőház között szabálytalanul tároltak
           delmi szervezet és a hivatásos katasztrófavédelmi   rók gyártásával foglalkozó üzem tavaly kapta meg   fémkalodákat, ráadásul a targoncavezető is figyel-
           szervek, valamint a társszervek együttműködésé-  a  veszélyes  tevékenység  folytatásához  szüksé-  metlen volt, így a fémkalodákat a tartályokra borí-
           nek gördülékenyebbé tétele. A gyakorlat sikeresen   ges engedélyt. A katasztrófavédelmi törvény értel-  totta. A megbillent fémrekeszek a tartály csonkjá-
           zárult, Lövei Csaba tű. alezredes, a püspökladányi   mében a küszöbérték alatti veszélyes üzemekben   ra dőltek, amiből ömleni kezdett az ammónia. A
           katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője megfele-  az  üzemeltetőnek  évente  olyan  gyakorlatot  kell   gyár területén kiépített gázkoncentráció-érzékelő
           lőre értékelte.                   tartania, amelyen az engedélyezési eljárás során   érzékelte a kiáramló gázt és megszólalt. A nagy
             Április 25-én tovább folytatódott a felkészíté-  jóváhagyott súlyoskáresemény-elhárítási tervben   dózisban jelenlévő mérgező anyagtól a targoncás
           sek sorozata, ez alkalommal Hajdúnánás járás-  megjelölt  szervezetek  valamely  részét,  három-  rosszul lett, kiesett a vezetőülésből és eszméletét
           ban  bizonyíthattak  a  mentőcsoport  tagjai.  Itt  is   évente  pedig  olyan  gyakorlatot,  ahol  a  tervben   vesztette. Az időjárási viszonyok is kedvezőtlenek
           hasonló volt a helyzet a korábbi gyakorlatokhoz:   megjelölt valamennyi szervezetet gyakoroltatja.  voltak, az erős szél az ammóniafelhőt a község
           a  több  napig  tartó  nagy  mennyiségű  csapadék   A  forgatókönyv  szerint  két  veszélyhelyzetre   felé sodorta. A helyzetet súlyosbította, hogy a gáz
           következtében a Tisza vízszintje nagymértékben   készülhettek fel a gyár dolgozói. Egy nem meg-  kiszabadulásának  pillanatában  az  alsó  gépház
           megemelkedett,  a  helyzetet  nehezítette,  hogy   felelően  ellenőrzött,  sérült  tartályból  ökotoxikus   kijelölt dohányzó helyiségénél egy gépész éppen
   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33