Page 17 - magazin-május
P. 17

15



        felsőoktatási  intézmények,  tudományos  és  Intézetéhez kell eljuttatni szeptember 15-ig.   retében  kerül  sor  november  első  hetében.
        szakmai  szervezetek,  valamint  gazdálkodó   A pályaművek prezentációját október 1-jén  A díjazottak az MTA által kiállított oklevelet
        és civil szervezetek tehetnek javaslatot. Az  a  Nemzeti  Közszolgálati  Egyetem  Hungária  és a BM Országos Katasztrófavédelmi Fő-
        ajánlásnak  tartalmaznia  kell  a  gyakorlati  körúti  campusában  szervezett  tudományos  igazgatóság által elkészített bronz plakettet
        eredmény leírását, szintén legfeljebb negy-  konferencián három szekcióban kell előadni.  vehetnek  át.  Az  első  kategóriában  induló
        venezer  karakter  (húsz  oldal)  hosszban.  A  A független szakértők által előzetesen érté-  magánszemélyeket ezen kívül a Somos Ala-
        dolgozatot ebben a kategóriában is be kell  kelt pályázatokat a konferencia zsűrije bírálja  pítvány  saját  forrásából  pénzdíjban  része-
        adni  nyomtatott  és  elektronikus  verzióban  el, az elismerések odaítéléséről végül a Ka-  síti, a kapott összeg oktatási intézményben  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. május
        egyaránt.                          tasztrófavédelmi díj kuratóriuma dönt.   folytatott  tanulmányokra,  kutatásra  vagy
          Mindkét kategória pályaműveit a Nemzeti   A  díj  ünnepélyes  átadására  a  Magyar  külföldi tanulmányút költségeinek fedezésé-
        Közszolgálati  Egyetem  Katasztrófavédelmi  Tudomány  Ünnepe  rendezvénysorozat  ke-  re fordítható.



           Árvíz, segítségnyújtás, közös projektek




              gyebek  mellett  ezek  a  témák  kerül-  gyar kollégáját, hogy az országába küldött  mezték.  A  MURA-2015  pályázatról  a
              tek  terítékre  április  harmincadikán  százezer homokzsák időben és pontosan  vendéglátók  képviselője  számolt  be.  A
          E Zágrábban,  ahol  soron  következő,  a szükséges helyszínre érkezett, így hoz-  vegyes  bizottság  részletesen  foglalkozott
          vagyis tizenegyedik ülését tartotta meg a  zájárult az árvíz kezeléséhez.  a határ menti tűzoltási és mentési együtt-
          Magyar-Horvát Állandó Vegyes Bizottság.   Az  ülés  a  továbbiakban  a  napirend  működéssel. A magyar kezdeményezést a
          A  magyar  küldöttséget  dr.  Góra  Zoltán  szerint  zajlott.  Mindkét  ország  képviselői  horvátok üdvözölték, fontosnak nevezték,
          tű.  dandártábornok,  országos  katasztró-  beszámoltak  azokról  az  eseményekről,  az erről szóló kétoldalú együttműködésen
          favédelmi  főigazgató-helyettes  vezette,  a  két  katasztrófavédelmi  szervezetben,  a  még dolgoznak a két ország szakértői.
          kíséretét Egri Gyula tű. ezredes, Zala és  jogszabályi  környezetben  bekövetkezett   Az ülés zárásaként a résztvevők meg-
          Mácsai  Antal  tű.  ezredes,  Baranya  me-  változásokról,  amelyek  a  tavaly  áprilisi  tárgyalták  és  elfogadták  az  idei  munka-
          gyei katasztrófavédelmi igazgató, valamint  budapesti  találkozó  óta  történtek.  Mind-  tervet,  ennek  értelmében  a  következő
          Kiss Tamás tű. alezredes, a BM Országos  ezeken  túl  természetesen  szó  esett  az  találkozóig  az  információcsere  javításán,
          Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság  nem-  elmúlt  egy  esztendő  veszélyhelyzeteiről,  a  kommunikáció  fejlesztésén,  egymás
          zetközi  főosztályának  vezetője  alkotta.  A  katasztrófáiról,  az  azok  kapcsán  tett  in-  értesítésének  bővítésén  dolgoznak  majd
          házigazdák  delegációját  Nikola  Gace,  a  tézkedésekről.  Magyar  részről  Góra  Zol-  a felek, de természetesen nem maradnak
          horvát  katasztrófavédelmi  főigazgató  he-  tán a tavaly júniusi dunai árvíz, illetve az  el  a  közös  gyakorlatok  sem.  Végezetül  a
          lyettese vezette.                 idén  február  eleji  ónos  esővel  kapcsola-  magyar  főigazgató-helyettes  meghívta  a
             A találkozó elején Nikola Gace megra-  tos  teendőkről  beszélt  a  bizottság  előtt.  horvát partnert a vegyes bizottság követ-
          gadta az alkalmat, hogy köszönetet mond-  A  két  ország  küldöttségei  megtárgyalták  kező  ülésére,  amelyet  Magyarországon
          jon azért a segítségért, amelyet Magyaror-  a  magyar-horvát  közös  projekteket  is.  A  tartanak.
          szág nyújtott szomszédjának az év elején,  DRAVIS-3-ról  Mácsai  Antal  értekezett,
          amikor  árvíz  sújtotta  Horvátországot.  A  az  igazgató  prezentációja  után  a  felek  a
          főigazgató-helyettes arról tájékoztatta ma-  projekt  hasznosságát,  eredményeit  ele-  Kiss Tamás tű. alezredes





              ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FÔFELÜGYELÔSÉG
                        Veszélyes Üzemek Fõosztály                  Háttérsugárzás 2014. április  hónapban
                     Nukleárisbaleset-elhárítási Osztály

                   Napi háttér-  Változás   Napi háttér-  Változás
                   sugárzási
             Dátum  átlag (nSv/  az előző   Dátum  sugárzási   az előző
                                             átlag
                           naphoz
                                                    naphoz
                     óra)  képest (%)       (nSv/óra)  képest (%)
           2014.04.01.  93   -1    2014.04.16.  92    1
           2014.04.02.  94   1     2014.04.17.  92    0
           2014.04.03.  94   1     2014.04.18.  93    1
           2014.04.04.  95   1     2014.04.19.  95    2
           2014.04.05.  95   0     2014.04.20.  93    -2
           2014.04.06.  94   -1    2014.04.21.  92    -1
           2014.04.07.  92   -2    2014.04.22.  93    1
           2014.04.08.  94   2     2014.04.23.  92    -1
           2014.04.09.  92   -2    2014.04.24.  93    1
           2014.04.10.  92   0     2014.04.25.  94    1
           2014.04.11.  91   -1    2014.04.26.  92    -2
           2014.04.12.  92   1     2014.04.27.  93    1
           2014.04.13.  93   1     2014.04.28.  94    1           A sugárzási adatok nSv/óra egységben vannak megadva.
           2014.04.14.  96   3     2014.04.29.  94    0            Normál háttérsugárzási tartomány: 40 - 250 nSv/óra.
           2014.04.15.  91   -5    2014.04.30.  94    0
                                                                            Riasztási szint: 500 nSv/óra.
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22