Page 14 - katved-december
P. 14

A jászladányi lépfenefertôzés ügye

           titokzatos állatelhullásokkal kezdôdött



           Az előzmények                      vatal szakigazgatási szervei saját területükön   terjed, a lépfene spórájával való érintkezés vi-
           A megyei főállatorvos szeptember 14-én este   igyekeztek  az  eseményeket  felgöngyölíteni,   szont veszélyes, akár belégzés útján is. Ember
           tájékoztatta  a  Jász-Nagykun-Szolnok  megyei   elsősorban a pontos információk begyűjtésén   közvetlen fertőzött állati termékkel történő kon-
           katasztrófavédelmi  igazgatót,  Varga  Béla  tű.   dolgoztak,  de  a  károk  felszámolását  célzó   taktus útján, seben keresztül tud megfertőződ-
           ezredest arról, hogy anthrax miatt pusztulnak   konkrét lépések mihamarabbi megtételét sem   ni, emberről emberre nem terjed a betegség.
           egy jászladányi gazda juhai. Az állatok pusz-  lehetett halogatni.   Az  állategészségügyi  hatóság  megyei  veze-
           tulását már augusztus közepén észlelte a te-  Ennek a kulcsa pedig az volt, hogy képes-e   tője, dr. Péter István pedig arról tájékoztatott,
           nyésztő,  de  az,  hogy  komoly  probléma  van,   több, egymástól függetlenül intézkedő, vizsgá-  hogy  a  megfertőződött  állatállomány  szept-
           csak  akkor  derült  ki,  amikor  egy,  a  kézfején   lódó hatóság egyetlen cselekvési sort képvisel-  ember 13-án védőoltást kapott és helyi zárlat
           lévő  sérülését  kórházban  is  kezelni  kellett.   ni, minden információt megszerezni, és ennek   alá  került.  Amennyiben  az  állatok  az  utolsó
           Az  események  lavináját  ezek  a  jellegzetes,   birtokában egy egész – igencsak megrettent,   jelentett megbetegedést követően húsz napig
           lépfenére  jellemző  fekete  sebek  indították   szóbeszédektől,  rémhírektől  hangos  –  falu   tünetmentesek, akkor a zárlat megszüntethető.
           el.  A  csúnya,  terjedő,  sötét,  levedző  sebeket   biztonságáról  gondoskodni.  Képes-e  a  bajt   A NÉBIH és a népegészségügyi szakigaz-
           antibiotikummal kezelték ugyan, de azt, hogy   lokalizálni, a munkát összehangolni és van-e   gatási  szerv  tájékoztatása  szerint,  ha  az  el-
           mi okozta, nem kutatták. Az ügybe a Nemzeti   elég embere ahhoz, hogy ezt ne csak papíron   hullott  fertőzött  állatról  a  baktérium  levegőbe
           Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is bekapcso-  tegye meg?           kerül, akkor spórásodik és ilyen formában akár
           lódott, hiszen a hivatalos adatok szerint öt-hat   Nyilvánvaló  volt,  hogy  ilyen  szintű  erő  és   több évtizeden át is fertőzőképes. Esetünkben
           hét leforgása alatt már huszonhárom juh pusz-  eszköz  megmozgatására  csakis  a  katasztró-  a bomló állati tetemek jelentettek kockázatot,
           tult el, s nem csak hogy elhullottak, de pon-  favédelem  koordinálásával  van  lehetőség,  a   mivel  a  spórák  már  a  talajba  is  bekerültek,
           tosan azt sem lehetett tudni, hogy a tetemek   szakmai alapvetéseket viszont a szakigazga-  ezért azt is mentesíteni kellett.
           hová kerültek. A gazda azt állította, hogy né-  tási szerveknek kellett lefektetniük. Mindenek   Veszélyt jelentett továbbá, hogy egy esetle-
           hány állatot elföldelt, párat pedig feldolgozott   előtt  meg  kellett  vizsgálni:  veszélyben  van-  ges ár- vagy a belvíz el tudja szállítani a spó-
           és a mélyhűtőjében tárolt. Jelenleg rendőrségi   nak-e  a  falubeliek.  Dönteni  kellett  arról,  mi   rákat a fertőzött területről. A tetemeket lakott
           eljárás is folyik az ügyben, a falubeliek közül   legyen az elföldelt birkákkal, ki kellett deríteni,   területen belül, nagy területen földelték el, nem
           többen is azt mondták, hogy kaptak és ettek is   honnan érkezhetett a fertőzés. Bizonyosságot   tudni, hogy a víz mozgásával mekkora területre
           a beteg juhokból. A képet árnyalja az is, hogy –   kellett szerezni arról, van-e még a faluban el-  terjedhet ki a fertőzés. Mivel a dögöket mind-
           ugyancsak elmondások szerint – több kutya el   rejtett, elásott dög és a legfontosabb: hogyan   össze fél méter mélyen temette el a gazda, azt
           is pusztult, miután evett a tetemekből.   lehet megakadályozni az érintett állomány to-  is ki kellett zárni, hogy állatok kikaparhassák,
             Mindezekről az előzményekről azon a bizo-  vábbfertőződését.       vagy esővíz mossa ki azokat. A veszélyeztetett
           nyos szeptember 14-i napon, amikor a kataszt-  A  megyei  tisztifőorvos,  dr.  Sinkó-Káli  Ró-  terület ráadásul a települési körtöltéssel hatá-
           rófavédelem  is  értesült  a  történtekről,  vajmi   bert tájékoztatása alapján világossá vált, hogy   ros, ami a Tisza esetleges elöntésétől védi a
           kevés információnk volt. A megyei kormányhi-  a  betegség  állatról  állatra  nem,  vagy  ritkán   falut.
                                                                                   A gépezet már a bejelentés éjszakáján meg-
                                                                                mozdult.  Másnapra  (szombati  nap  volt)  vala-
                                                                                mennyi  érintett  társhatóság  (népegészségügy,
                                                                                vízügy,  környezetvédelem,  állategészségügy,
                                                                                élelmiszerbiztonság,  rendőrség)  részvételével,
                                                                                illetve a BM Országos Katasztrófavédelmi Fő-
                                                                                igazgatóság  megerősítésével,  Kossa  György
                                                                                dandártábornok,  iparbiztonsági  főfelügyelő
                                                                                részvételével felállt a megyei katasztrófavédelmi
                                                                                igazgatóság részleges operatív törzse, valamint
                                                                                ülést tartott a helyi védelmi bizottság. Az ope-
                                                                                ratív törzs meghatározta egyebek között, hogy
                                                                                ki kell jelölni a tulajdonos egyéb ingatlanjait, fel
                                                                                kell  mérni  a  falu  állatállományát,  ásott  kútjait,
                                                                                továbbá azt, hogy az elmúlt két hónapban vá-
                                                                                sároltak-e vagy kaptak-e ajándékba a falubeliek
                                                                                az érintett nagygazdálkodótól birkahúst. Mind-
                                                                                ezeken túl ki kellett jelölni a lépfenével fertőzött
                                                                                területet,  a  veszélyeztetett  terület  elzárása  és
                                                                                folyamatos  őrzése  is  a  feladatok  közé  került.
                                                                                Sürgető feladat volt a további lehetséges fertő-
                                                                                zött területek felderítése és a későbbi mentesí-
                                                                                téshez szükséges eszközök, védőruhák leltárba
                                                                                vétele is, hiszen az már az első napon körvo-
                                                                                nalazódott,  hogy  égetéssel,  elszállítással  nem
                                                                                oldható  meg  a  baj.  A  helyi  védelmi  bizottság
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19