Page 26 - katved-november
P. 26

24

      MAGAZIN  A Nemzeti Közszolgálati Egyetem önkéntes

           katasztrófavédelmi szolgálatának fél éve




               z év március 1-jén ötven fővel alakult meg   is elviszik a csoportot. Így sikerült eljutnia az ál-  kiemelkedő munkájukért – ekkor az önkéntes ka-
               a  Nemzeti  Közszolgálati  Egyetem  (NKE)   lománynak  egy  tűzoltó  kiképző  bázisra,  ahol  a   tasztrófavédelmi szolgálat két tagja is átvehette
           E önkéntes katasztrófavédelmi szolgálata, a   hallgatók láthatták, hogy milyen eszközökkel kell   az elismerő oklevelet.
           tagok ekkor tettek esküt Magyarország védelmé-  dolgozni a beavatkozóknak, emellett különböző   A HUNOR és a HUSZÁR nemzeti mentőszer-
           re. A szervezet létrejöttét a Fővárosi Katasztrófa-  védőruhákat és felszereléseket próbálhattak fel.  vezetek Hajdúszoboszlón október 18-20. között
           védelmi Igazgatóság és a Nemzeti Közszolgálati   Az  önkéntes  szolgálat  révén  juthattak  el  a   tartott éves gyakorlatán az önkéntes katasztrófa-
           Egyetem  Katasztrófavédelmi  Intézete  segítette.   hallgatók  középiskolásoknak  rendezett  kataszt-  védelmi szolgálat teljes létszámban, negyvenegy
           A  megalakuláskor  Dr.  Bakondi  György  tűzoltó   rófavédelmi versenyekre szervezőként, valamint   hallgatóval  vett  részt.  A  gyakorlat  helyszínén  –
           altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigaz-  a gyakorlatban is kipróbálhatták a tanteremben   ahol egy, a Richter-skála szerinti 9,5-es erősségű
           gató csapatzászlót adott a hallgatói állománynak,   tanultakat, például a veszélyes anyagok felisme-  földrengés  utáni  mentési  helyzetet  szimuláltak
           egyben emlékeztetett a 2010-es borsodi árvíz ta-  rését, avagy a  tűzoltófecskendők szerelését és a   élethű romterülettel – a szolgálat egy csoportja
           nulságaira. Varga Ferenc tűzoltó ezredes, az FKI   védőruhák szabályos használatát.  felderítette a kárterületet. A gyakorlat során há-
           igazgatója felhívta a fi gyelmet a nemzetközi pol-  Júniusban a dunai árvíz elleni védekezésbe   rom egységet nyolcórás váltásos szolgálati rend
           gári szervezetek tevékenységének fontosságára,   is bevonták az önkéntes szolgálat tagjait, június   alapján osztottak be a különféle feladatok ellá-
           Dr. Patyi András, az egyetem rektora pedig büsz-  5-től 13-ig láttak el különböző feladatokat tizenkét   tására.  A  hallgatók  a  háromnapos  gyakorlaton
           keségének  adott  hangot,  amiért  az  egyetemen   órás szolgálatban, napi váltásban. Homokzsáko-  kapott feladatokat megfelelően teljesítették. Meg-
           létrejött a közszolgálatért tenni akaró fi atalokból   kat töltöttek a Margitszigeten, a Római parton, a   ismerkedtek  a  mentőszervezetek  jellemzőivel,
           egy önkéntes katasztrófavédelmi szervezet. Egy-  Bem térnél, segítettek a nyúlgátak építésében és   megtanulták,  hogyan  hajtják  végre  feladataikat,
           ben kifejezte reményét, hogy más szakok és ka-  a kárterületre érkező önkéntesek regisztrációjá-  mely eszközöket használják nappal és melyeket
           rok hallgatói csatlakoznak majd az egyesülethez.  ban. A frissen épült gátak mentén járőrszolgálatot   éjszaka az életmentési, a speciális műszaki men-
             A fi atalok többféle képzést is kaptak a szolgá-  is adtak. A veszélykezelő központban telefonos   tési és a kárelhárítási munkálatok során. Emel-
           lat megalakulása óta eltelt időszakban. Egynapos   lakosságtájékoztatási feladatokat láttak el, illetve   lett elsajátították a mentőcsoportok munkájához
           felkészítést  kaptak  Budapesten,  a  rendvédelmi   a  lakossági  felajánlás  során  érkezett  dolgokat   kötődő  irányítási  és  szervezési  feladatokat  is.
           szervek kiképző bázisán, ahol a polgári védelmi   osztották szét az egyes kárterületeken védeke-  A tagok a gyakorlat során bizonyították, hogy a
           feladatokat  gyakorolhatták.  Részt  vettek  alaki   zők között. Napi nyolcszáz telefonhívást fogadtak   szolgálat képes e mentőszerveztek belföldi beve-
           foglalkozáson, a kitelepítést, a homokzsákolást,   a hallgatók, éjszakai ügyeletet is teljesítettek, to-  tésének támogatására.
                                              vábbá segítették a hivatásos állományú dolgozók
           a buzgárépítést és a sátorállítást is gyakorolták.   elismeréseket adott át az egyetem hallgatóinak
           A tanterv teljes mértékben igazodik a katasztró-  irodai munkáját. Június 28-án az egyetem rektora   Csíkos Zoltán hallgatói parancsnok
           favédelmi feladatok ellátásához, illetve megfelelő
           képzést ad ahhoz, hogy a szolgálat, egyben a   a  rendkívüli  dunai  árvízi  védekezésben  nyújtott
           leendő  katasztrófavédelmi  tiszti  állomány  tagjai
           megfelelően tudják ellátni azokat. A tanárok se-
                       gítik a gyakorlati tudás meg-
                          szerzését,  ezért  órán
                            kívüli  terepgyakorlatra

































                                                                                                                       Fotó: Lakatos Péter
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31