Page 25 - katved-november
P. 25

23
        Belsô tûz a motorja



             olt már autószerelő, aztán lett tűzoltó,   amit teljesen áthat a tűzoltó életérzés. Egy má-  egyetlen túlélője volt. A mintegy 700 méter ma-
             majd  tanár  a  Katasztrófavédelmi  Ok-  sik, szívéhez közel álló szám a ravaszabbak,   gas hegyen viharos szél fújt, mínusz 10 fokban
        V tatási  Központban,  újabban  pedig  egy   csibészebbek mentalitását mutatja be. Egyéb-  a jégből szedték ki a halottakat. Felejthetetlen
        rockzenekar  vendégénekese.  Mindeközben   ként a közönség hangulatától függ, mennyit és   volt számára a tiszai árvizeknél, a vörösiszap-
        elszántsága, csibészsége, teherbírása mit sem   mit énekel egy-egy fellépésen, ha meghívják a   katasztrófánál, vagy épp idén a dunai árvíznél
        változott. Maczek Szilárd tűzoltó őrnagy, a Bé-  zenekar tagjait.     Pilismaróton helyt állni.
        kés  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság   Fontosak a dolgos hétköznapok is, a tűzol-  Amikor  a  családja  kerül  szóba,  Maczek   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. november
        tűzoltósági  főfelügyelője  a  nap  huszonnégy   tás és a tűzoltósport összefonódása, folytatja   Szilárd  elmondja,  igazi  támasza  Ágnes,  aki
        órájába munka után a futballt, a koncerteket és   Maczek  Szilárd  és  ezzel  már  másik  szenve-  tizenöt éve a felesége. Ő pontosan tudja, mire
        három gyermeke gondos nevelését is belesűríti.   délye, a sport kerül szóba. Sokáig a nemzeti   van szüksége férjének ahhoz, hogy családfő-
           Amikor  az  éneklésről  kérdezik,  az  őrnagy   válogatott tagja volt, járt Iránban világbajnok-  ként is megállja a helyét. A család – Ágnessel
        elmondja, hogy az élő zenét mindig is szerette,   ságon,  Ostravában  Európa-bajnokságon.  Je-  az  élen  –  természetesen  „elsősoros”  Tűz’S
        többre tartotta mindennél. A Katasztrófavédel-  lenleg a „Pernyés 12” csapat tagja, amellyel a   Víz  rajongó.  A  koncertekre  már  a  nagylány
        mi Oktatási Központban nemcsak kiváló kollé-  békéscsabai kispályás labdarúgó bajnokságon   is velük tart és büszkén hordja a zenekar pó-
        gák közé csöppent, hanem a találó nevű Tűz’S   is játszik. Az őrnagy érdekes párhuzamot von   lóját.  A  fociedzésekre  Nándi,  az  örökmozgó
        Víz rockzenekarba is. Az első próbán még csak   a koncerten éneklés és egy jó focimeccs közt;   kiskamasz fi úgyermek kíséri el édesapját, a
        egy számot, a másodikon kettőt énekelt, aztán   mindkettő végére teljesen leizzad, kellemesen   másik lány, Blanka pedig vagányságával sok-
        a zenekar tagjai odaadták neki a teljes szöveg-  elfárad. Rúgja a bőrt, vagy kiénekli magából a   szor a fi úkat is maga mögé utasítja. Maczek
        könyvet. Néhány hónap után azon kapta magát,   hétköznapok  sarát.  Ez  a  feltöltődés  számára   Szilárd  arra  tanítja  mindhármukat,  hogy  a
        hogy koncertre készül a zenekarral. Rekedtes   egyfajta kisüléssel ér fel.   saját verítékkel megszerzett gyümölcs a leg-
        hangja állta a sarat, így a gépezet beindult.  Tűzoltóként  persze  voltak  rendkívüli  hely-  édesebb. A jó értelemben vett harc nemesít.
           A  zenekarban  mindannyian  hivatásos  tűz-  zetek  Maczek  Szilárd  életében  is.  Olyan   Az ember végül úgyis azt becsüli meg igazán,
        oltók,  folytatja  Maczek  Szilárd.  Az  együttes   káresetek,  amelyek  beleégnek  még  az  erős   amiért megharcolt.
        tagjait tűz mozgatja, a színpadon ezzel „itatják”   férfi lélekbe  is.  Borsodban  élt,  amikor  2007-  Maczek  Szilárd  megvallja,  szereti  a  mun-
        át a dalokat. Régi rockslágereket dolgoznak fel,   ben  Bodrogkeresztúron  kigyulladt  a  faluház.   káját, és a legfontosabb, hogy kezdettől fogva
        hangszerelnek át, a szövegeket tűzoltó nyelvre   A  legmagasabb  riasztási  fokozat  mellett  öt-  megtalálja a hangot a tűzoltókkal. Hobbijában
        „fordítják le.” AC/DC, Metallica, de még Neoton   ven  tűzoltó  dolgozott  a  helyszínen.  Beavat-  is fontosnak tartja, hogy az együttes hét tagját a
        Família és Máté Péter dalok is vannak a reper-  kozóként  ott  volt  2006  januárjában  a  hejcei   zenén kívül a manapság oly ritka, rendíthetetlen
        toárban.  Leginkább  a  beavatkozók  életéből,   légikatasztrófánál.  A  Borsó-hegyre  zuhant   barátság is összefűzi.
        életük pillanataiból merítenek ihletet. Az őrnagy   repülőgép  fedélzetén  negyvenhárom  szlo-
        egyik kedvence egy Bryan Adams-átdolgozás,   vák katona utazott, a tragédiának mindössze   Dr. Nagy Szilvia tű. hadnagy

































                                                                              A zenekarban mindannyian
                                                                              hivatásos tűzoltók.
                                                                              Az együttes tagjait tűz mozgatja,
                                                                              a színpadon ezzel                   Fotó: Várai Mihály
                                                                              „itatják” át a dalokat.
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30