Page 30 - katved-november
P. 30

28

      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
                Rendszerbe állító gyakorlat  szerint az ipari telephely területén egy PB gáztar-  gyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  feljelentést
                                             tály töltése közben egy dolgozó fi gyelmetlenség-  tett az ügy miatt, az eljárás során a nő elismerte
          A kapuvári és a csornai járási önkéntes mentőcso-  ből nekiment a töltést végző tartályautónak, és a   a cselekmény, azaz a szándékosan megtévesz-
          portok rendszerbeállító gyakorlatát október 12-én   targonca emelővillája átlyukasztotta a tartály falát,   tő riasztás elkövetését. A Pásztói Járási Bíróság
          tartották Szanyban. Az idén a megyében össze-  a gáz pedig kiömlött a lyukon át. A gáz elárasztot-  a szabálysértési törvény alapján ötvenezer forint
          sen  hét,  területi  polgári  védelmi  szervezetként   ta a közeli pótalkatrész raktárt és az egyik beren-  büntetést szabott ki rá, amelyet nem fi zetés ese-
          működő járási mentőcsoport alakult. Ezeknek a   dezésben üzemszerűen fellépő szikra begyújtotta   tén tíz nap szabálysértési elzárásra vagy hatvan
          csoportoknak  a  lakóhelyük  szerinti  járásban  az   a gázt. A raktárból két ember kivételével mindenki   óra közérdekű munkára kell változtatni. Mindezen
          önkéntes  polgári  védelmi  szolgálatra  jelentke-  kimenekült.  A  raktárban  műanyag  alkatrészeket   túl a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazga-
          zők is tagjai lehetnek. A mentőcsoportok tagjai a   tároltak, ezek égésterméke és a füst a közeli la-  tóság a tűzoltók vonulási költségének  megtéríté-
          képzésüket követően minősítő gyakorlaton adnak   kótelep felé szállt.  sére is fi zetési felszólítást küldött az elkövetőnek.
          számot tudásukról bizonyítva azt, hogy felkészül-  A gyakorlat előtt a csoportok bejárták az üze-  Szabálysértést eddig az követett el, aki a ható-
          tek a veszélyhelyzetek kezelésére.  met, megismerhették a gyár kritikus pontjait, va-  ságnál vagy közfeladatot ellátó szervnél valótlan
            A  szanyi rendszerbeállító gyakorlaton a Csor-  lamint az oltóvíz és a tűzcsapok helyét. Az ekkor   bejelentést  tett  veszélyhelyzetről,  aminek  alap-
          nai  járásban  megalakult  Rábaköz  mentőcsapat,   szerzett információk és a feltételezés alapján kel-  ján a közfeladatot ellátó szerv valós ok nélkül a
          valamint a Kapuvári járásban megalakult Hanság   lett meghatározniuk, hogy hány tűzoltó egységre   bejelentés  helyszínére  vonult.  A  szabálysértési
          mentőcsoport vett részt, húsz-húsz fővel. A men-  lesz szükség, az egységeket hová kell felállítani,   törvény  módosítása  óta,  szeptember  elsejétől
          tőcsoportok  létrehozása  nagymértékben  növeli   szükséges-e a katasztrófavédelmi műveleti szol-  szabálysértésnek minősül az is, ha valaki indo-
          a két járás biztonságát, hiszen katasztrófahelyzet   gálatot és a mobil labort a helyszínre riasztani.   kolatlanul felhívja a segélyhívó számot. Mindkét
          esetén  egy  képzett  állomány  kezdi  meg  a  járás   Meg kellett határozniuk azt is, milyen jellegű la-  szabálysértés  pénzbírsággal  sújtható,  összege
          területén a szükséges beavatkozást. Szany tele-  kosságvédelmi intézkedésre lehet szükség, és a   ötvenezertől akár százötvenezer forintig is terjed-
          pülés  polgári  védelmi  szervezete  október  12-én   további társhatóságok és együttműködő szerve-  het, sőt a valótlan bejelentést a bíróság elzárással
          tartott  gyakorlatot,  ennek  feltételezése  szerint  a   zetek bevonásáról is dönteniük kellett. A gyakor-  is büntetheti.
          heves esőzés miatt a Vásártéri csatorna nem tudta   latot Czomba Péter tű. ezredes, megyei igazgató
          elvezetni a felgyülemlett csapadékot, a felgyülem-  megfeleltre értékelte.  Speciális közösség lakosságfelkészítése
          lett víz ellen védekezni kellett. A települési polgári                Speciális  lakossági  riasztási-tájékoztatási  fel-
          védelmi  szervezet  azonban  egyedül  nem  tudta   Kép és szöveg: Stolczenberger Klára tű. hadnagy  adatokról  tartott  előadást  október  11-én  Juhász
          ellátni ezt a feladatot, ezért riasztották a Rábaköz                  László tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi
          és a Hanság mentőcsapatot is, amelyek bordás                          főfelügyelő a Siketek és Nagyothallók Országos
          megtámasztással,  buzgárelfogással  és  nyúlgát    Nógrád             Szövetsége  Nógrád  Megyei  Szervezeténél.  A
          építésével  segítették  a  település  polgári  védelmi   Megbírságolták a hamisan tüzet jelentô nôt    T.É.M.A. program keretében megtartott előadás
          szervezetének munkáját, együtt megakadályozták,                       fő témái a lakosság, ezen belül a siketek és na-
          hogy Szany egyes részeit elárassza a víz.  Ötvenezer forint pénzbírságot szabott ki a Pásztói   gyothallók riasztásának, tájékoztatásának lehető-
                                             Járási Bíróság arra a nőre, aki augusztus 5-én, az   ségei voltak. A jeltolmács segítségével megtartott
                       Schreindler Ágnes tű. őrnagy      esti órákban tűzesetről tett szándékosan megté-  előadáson többek között a médián keresztüli és az
                                             vesztő bejelentést és ezzel szabálysértést köve-  SMS riasztási lehetőségeket, továbbá a helyi tájé-
                     Komárom-Esztergom       tett el.                           koztatási feladatok területén a katasztrófavédelem
                                               A Nógrád megyei bejelentő azzal hívta fel a
               Lángoló mûanyag raktár oltását   pásztói rendőrkapitányság ügyeletesét a segély-  honlapját mutatta be az alezredes.
                      gyakorolták
                                             hívó számon, hogy lángokban áll a lakókocsija. Az   Angyal Eszter tű. zászlós,
          Elképzelt ipari balesetnél kellett helytállnia a Ko-  esethez a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancs-
          márom-Esztergom  Megyei  Katasztrófavédelmi   nokság tűzoltói és a katasztrófavédelmi műveleti
          Igazgatóság tűzoltóinak október 17-én az eszter-  szolgálat  vonultak,  ám  a  helyszínen  sem  tűzre,                           Pest
          gomi  Magyar  Suzuki  Zrt.  területén.  A  gyakorlat   sem füstre utaló jelet nem találtak. A Nógrád Me-
                                                                                 Nehezített terepen bizonyítottak a járási
                                                                                          mentôcsoportok

                                                                                Eredményesen  ért  véget  a  Pilis  Mentőcsoport
                                                                                éves felkészítése, és az újonnan rendszerbe álló
                                                                                járási mentőcsoportokkal összevontan tartott gya-
                                                                                korlata. Helyszínül Nagykovácsi általános iskolája,
                                                                                továbbá a Nagykovácsi, Pilisszentiván, Piliscsaba,
                                                                                és Solymár által határolt, nagy szintkülönbségek-
                                                                                kel nehezített erdős terület szolgált. A nemzeti mi-
                                                                                nősítési rendszer keretein belül a Gerje (Ceglédi
                                                                                járás), a Tápió (Nagykátai járás), a Kevély (Pilisvö-
                                                                                rösvári járás) és a Vadas (Budakeszi járás) járási
                                                                                mentőcsoport elméleti felkészítése és rendszer-
                                                                                beállító gyakorlata is lezajlott. A mentőcsoportok
                                                                                és alegységeik műszaki-mentési tevékenységet,
                                                                                személykeresést, alpintechnikás mentést hajtottak
                                                                                végre, valamint a Magyar Vöröskereszt imitációs
                                                                                társaságának bevonásával egészségügyi ellátást
                                                                                és személymentést is végeztek. A feladatok között
                                                                                szerepelt  még  a  viharos  időjárás  következmé-
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35