Page 14 - katved-október
P. 14

12     országos  polgári  védelmi  főfelügyelő  adott  tá­  A hatósági és művelet-elemzési feladatokról   zóan, folyik az elektronikus eszközök, az infor­

      KRÓniKA  jékoztatást. A többi között hangsúlyozta, bár a   Dr. Mógor Judit tű. ezredes, a hatósági-koordi­  matikai lehetőségek bővítése és növekedni fog

                                                                                maga az állomány is, hiszen igyekeznek min­
                                             nációs  és  műveletelemzési  főosztály  vezetője
           szervezeti struktúra magasabb szintjein elkülö­
                                                                                denhol feltölteni a hatósági osztályokat.
           nülnek, helyben egy kézben van a tűzoltósági,
                                             tartott rövid előadást. Ebben úgy fogalmazott,
           az iparbiztonsági és a polgári védelmi tevékeny­
                                                                                   A rendezvényt záró országos katasztrófavédel­
                                             végzi el, aki a problémához a legközelebb van,
           ség.  Utóbbi  esetében,  tette  hozzá  a  tábornok,   a leghatékonyabb megoldás, ha a feladatot az   mi főigazgató emlékeztetett arra, hogy a jelenlévők
           a  hatósági  munka  kevésbé  markánsan  jelenik   vagyis éppen az értekezlet résztvevői. Példák­  valamennyien integrált feladatot látnak el, munká­
           meg, mint a másik két szakterületen, viszont a   kal mutatta be, mit kell ezen érteni, vagyis sok   juk  során  nemcsak  a  saját  tevékenységüket  kell
           polgári  védelemnek  a  védelmi  igazgatásban   más  mellett  a  kéményseprő-ipari  szolgáltatók   megszervezniük, hanem fontos dolguk a beosztot­
           van  nagyobb  szerepe.  Tóth  Ferenc  mindezek   ellenőrzésében, a belterületi vízelvezetők álla­  takról való gondoskodás is, emellett a felügyeleti te­
           mellett beszélt arról, hogy a megelőzés szerepe   potának felmérésében, az ár- és belvízvédelmi   vékenységre is ügyelni kell. Dr. Bakondi György úgy
           nagyobb hangsúlyt kapott, illetve részletezte a   létesítmények szemléjében, a fák, fasorok álla­  fogalmazott, a jelenlévők törekedjenek arra, hogy
           tervezési, szervezési, ellenőrzési feladatokat, a   potának felmérésében van dolguk a tűzoltópa­  a saját területük gazdái legyenek, semmi olyan ne
           helyi szintű védelmi igazgatási teendőket.    rancsnokoknak, az őrsparancsnokoknak, illetve   történhessen, amiről nem értesülnek. A tűzoltó- és
             A  humánigazgatási  rendszer  kérdéseit  a   a katasztrófavédelmi megbízottaknak. Szerepü­  őrsparancsnokoktól tudatos vezetői tevékenységet,
           főigazgatóság  humánszolgálatának  vezetője,   ket jócskán lehet növelni, a statisztikák ugyanis   a kollégák védelmét, a mellettük való kiállást kérte.
           Bittmann  Tibor  tű.  ezredes  taglalta.  Egyebek   azt  mutatják,  hogy  eddig  mindössze  tizenkét   A tábornok fontosnak nevezte, hogy a helyi szintű
           mellett  beszélt  a  katasztrófavédelmi  rendszer   százalékban vonták be őket a hatósági eljárá­  vezetők széles körű társadalmi és önkéntes kap­
           átalakításának vezetői, személyügyi vonatkozá­  sokba. A fejlesztési irányokról szólva az ezredes   csolatokat építsenek ki, hiszen e nélkül nem lesz
           sairól, a helyi szintű parancsnokok képessége­  elmondta,  minimum  sztenderdek  kidolgozása   hatékony a működésük.
           iről, a velük szemben támasztott elvárásokról.  zajlik a hatósági területen dolgozókra vonatko­  Galántai Judit

           Hatósági továbbképzés a katasztrófavédelemnél


               yakorlati  képzéssel  egybekötött  hatósági   gyedévvel kapcsolatos tudnivalókat és feladatokat.   tűzvédelmi főosztály vezetője osztotta meg a tűz­
               szakmai napot tartott a BM OKF hatósági-  Harmati István, a tervezési és védelmi igazgatási   védelmi, a piacfelügyeleti, valamint a szolgáltatás-
           Gkoordinációs és műveletelemzési főosztálya   főosztály vezetője az eddigi supervisori ellenőrzé­  felügyeleti témakörök aktuális kérdéseit, kiemelve
           szeptember 24-én, amelyen a területi szervek ható­  sek tapasztalatairól beszélt, majd kitért a csúszás­  a piacfelügyeleti hatósági tevékenység jelentősé­
           sági osztályának vezetői, valamint a Katasztrófavé­  veszélyes löszfal és partfal területek supervisori   gét. A szakmai nap első felét záró előadásában
           delmi Oktatási Központ és a Nemzeti Közszolgálati   ellenőrzésével kapcsolatos szabályokra, gyakorlati   Barta-Vámos László tűzoltó százados, a tűzvé­
           Egyetem munkatársai vettek részt. A továbbkép­  módszerekre. Ezt követően Jackovics Péter tűzol­  delmi főosztály kiemelt főelőadója tartott bemu­
           zésen a résztvevők áttekintették a hatósági tevé­  tó alezredes, a műveletirányítási főosztály veze­  tatót a piacfelügyeleti hatósági tevékenység során
           kenységek  aktualitásait,  illetve  napirendre  került   tője a hulladékszállítással összefüggő szükség­  szerzett eddigi tapasztalatairól, majd ismertette a
           azok oktatási rendszerben történő alkalmazása is.  ellátás szabályozását, illetve a polgári védelmi   piacfelügyeleti ellenőrzések gyakorlati tudnivalóit.
             A szakmai napon elsőként a hatósági-koor­  kötelezettség és szolgálat témakörét ismertette.  A szakmai nap második felében a résztvevők
           dinációs  és  műveletelemzési  főosztály  helyettes   Kozma Sándor tűzoltó alezredes, a veszélyes   oktatáson  vettek  részt  egy  tűzoltókészülék-kar­
           vezetője beszélt. Angyal István tűzoltó alezredes a   szállítmányok  főosztályának  vezetője  a  veszé­  bantartó műhelyben, ahol elsajátíthatták az egyes
           hatósági szakterület aktualitásaival és az azt támo­  lyesáru-szállítás másodfokú eljárásai során szer­  tűzoltókészülékek alap-, közép-, illetve teljes körű
           gató informatikai háttér lehetséges fejlesztési lehe­  zett tapasztalatokról beszélt, majd bemutatta az   karbantartásának és nyomáspróbájának részletes
           tőségeivel kapcsolatos észrevételeit osztotta meg   abból származó gyakorlati módszereket. A követ­  munkafolyamatait,  megismerve  a  karbantartási
           hallgatóságával, majd ismertette a negyedik ne­  kező előadásban Érces Ferenc tűzoltó ezredes, a   folyamatok során felmerülő lehetséges hibákat is.


           Uniós pénzbõl újul meg a katasztrófavédelem

           informatikai rendszere



               élegyenesbe  ért  a  katasztrófavédelem   kű projektet ez év végéig kell lezárni, a meg­  mennyi megyei és fővárosi telephelyét, közte
               informatikai  és  térinformatikai  rend­  valósítás időarányosan a tervek szerint halad.   az országos főigazgatóság objektumait is.
           C szerét  fejleszteni  és  egységesíteni   Az  Elektronikus  Közigazgatási  Operatív   A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy számítógé­
           hivatott,  száz  százalékban  uniós  forrásból   Program  keretében  valósul  meg  a  másfél   pes munkaállomásokat és szervereket cserélnek
           finanszírozott  projekt  –  derült  ki  a  BM  Or­  milliárd  forint  összértékű  fejlesztési  projekt,   újakra, a szerverekkel együtt azok szünetmene­
           szágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon   amelynek során elsősorban a megyei kataszt­  tes áramellátását és a klimatizálását is megold­
           szeptember huszon harmadikánán tartott saj­  rófavédelmi  informatikai  struktúrákat  fejlesz­  ják. Kialakítanak továbbá egy biztonsági háttér­
           tótájékoztatón.  A  főigazgatóság  informatikai   tik  majd.  A  fejlesztésre  azért  van  szükség,   objektumot  is,  a  katasztrófavédelem  központi
           osztályának vezetője elmondta: a katasztró­  hogy  a  katasztrófavédelem  döntéstámogató   szervertermének  „tükörképét”  hozva  létre,  így
           favédelem informatikai eszközeinek csaknem   feladatait  megfelelő  környezetben  végez­  növelve az adattárolás biztonságát.
           egynegyedét  cserélik  le  az  év  végéig,  ami   hesse,  és  egyéb  alkalmazási  rendszereit  is   A technikai  fejlesztések  után  következik  a
           1072 új eszköz beszerzését jelenti. Ezen túl   modern  technikai  környezetben  futtathassa   komplex  térinformatikai  rendszerek  kialakítása,
           térinformatikai fejlesztéseket valósítanak meg   – szögezte le Tanka László tűzoltó ezredes.   amelyek a döntés-előkészítést hivatottak támogat­
           az uniós pénzből. A másfél milliárd forint érté­  A fejlesztés érinti a katasztrófavédelem vala­  ni a katasztrófavédelemnél. Ennek során digitális
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19