Page 15 - katved-október
P. 15

13

        alaptérképeket és szoftvereket szereznek be, és   eszközök) pedig adatokat is fel lehet vinni rájuk.   tok együttműködését (összeköttetését) is javítják,
        egyedi alkalmazásfejlesztéseket valósítanak meg.   Bizonyos térinformatikai alkalmazások már most is   hiszen megyei redundáns adatátviteli utakat alakí­
        Utóbbiak valamennyi szakmai terület munkáját se­  hatékonyan segítik a katasztrófavédelem munkáját   tanak ki. Ezen túl mobil vezetési pontokat is létre­
        gítik a jövőben. Ilyen egyedi térinformatikai fejlesz­  – másfél éve éles üzemben így működik a teljes   hoznak – ezt úgy kell elképzelni, hogy a szükséges
        tésekkel  szeretnék  megoldani  a  polgári  védelmi   tűzoltósági riasztórendszer, azaz a tűzoltók teljes   technikai  eszközöket,  számítástechnikát  gépjár­
        erők és eszközök nyilvántartását, a veszélyes áruk   műveletirányítása.  Ennek  köszönhetően  minden   művekre szerelik fel. A fix vezetési pontok eseté­
        szállításának  nyilvántartását,  valamint  a  tűzoltó­  pillanatban  tudni  lehet,  melyik  tűzoltóautó  merre   ben teljesen „szűz” beruházásokról van szó – az
        gépjárművek nyilvántartását és nyomon követését.   jár – érzékeltette az ezredes a rendszerben rejlő   uniós pénzekből alakítják ki a termeket és szerzik
           A térinformatikai fejlesztések szükségességét   lehetőségeket. További példaként említette a ve­  be a szükséges irodabútorokat, természetesen a
        a főigazgatóság informatikai osztályának veze­  szélyesáru-szállítást, amelynek során a rendszer   számítástechnikai eszközöket is. A mobil vezetési   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. október
        tője úgy magyarázta: az adatbázisokban évről   képes megjeleníteni veszélyeztetett területeket és   pontok esetében meglévő gépjárműveken végzik
        évre  összegyűlő  rengeteg  adat  csupán  egy   útvonalakat, ezzel téve biztonságosabbá az ilyen   el a felépítmény cseréjét, a szükséges újításokkal.
        számhalmazt jelent, amit nem könnyű gyorsan   áru szállítását, mivel így könnyen ki lehet választani   Ezen túlmenően két teszt- és oktatókabinet is
        és  hatékonyan  felhasználni  döntés-előkészí­  a lakosság számára legkisebb kockázatot jelentő   felépül  a  projekt  során.  Ezek  részben  a  beveze­
        tésekhez.  Ám  ha  ugyanezeket  az  adatokat   útvonalakat.           tendő  új  rendszerek  biztonságos  tesztelését  és
        térképeken jelenítik meg, áttekinthetővé válnak   Ugyancsak az uniós forrásból terveznek kiala­  beüzemelését  szolgálják  majd,  valamint  az  állo­
        az összefüggések, könnyebben értelmezhetők   kítani fix és mobil vezetési pontokat a katasztrófa­  mány képzését javítják. A projekt nagyságrendjét
        a bennük rejlő információk. Ugyancsak segíti a   védelem  intézményrendszerében.  A  fix  vezetési   érzékeltetendő Tanka László elmondta: a csomag
        térinformatika  a  katasztrófavédelem  tevékeny­  pontot ahhoz az irányítóteremhez hasonlította Tan­  mintegy  húsz  közbeszerzési  eljárásra  tagozódik,
        ségének bemutatását a témában kevésbé jára­  ka László, amely az OKF operatív törzsének ad   ennek fele kisebb közbeszerzéseket jelent, míg a
        tos emberek számára is – mondta Tanka László.   helyet és ahol a sajtótájékoztatót is tartották. Ezek   másik fele nagy nemzetközi vagy nemzeti értékha­
           A  mostani  térinformatikai  fejlesztések  során   a vezetési pontok lehetővé teszik majd, hogy ka­  tárt elérő közbeszerzés. A projekt megvalósítása
        egy digitális alaptérképet rendszeresítenek a ka­  tasztrófavédelmi veszélyhelyzet esetén az opera­  célegyenesbe érkezett, a hardver eszközöket már
        tasztrófavédelemnél, ezekre pedig térképi rétege­  tív munkát végző személyek huszonegyedik szá­  leszállították, a hátralévő feladatokat az elkövetkező
        ket helyeznek el, különféle információkkal. A térké­  zadi  körülmények  között,  megfelelő  informatikai   hónapokban végzik, ahogy az elszámolást és kifi­
        pek az ország bármely pontjáról elérhetővé válnak,   támogatással végezhessék a döntés-előkészítést   zetések ütemezését is.
        a megyéknél lévő eszközökkel (terepi adatgyűjtő   és az irányítást – szögezte le az ezredes. E pon­  (Pintér)

        Tanfolyamon a mobil sugárfelderítõ egységek
        A                                  képzésen  a  BM  Országos  Katasztrófavédelmi   kintést kaptak a mobil sugárfelderítő egység gép­
             mobil sugárfelderítő egységek sugárzás­
                                           Főigazgatóság,  a  Győr-Moson-Sopron,  Békés,
                                                                              járműveinek, az azokba épített és a másodlagos
             mérő  gépjárműveinek  és  eszközeinek
             használatát  gyakorolták  a  BM  Orszá­
                                           Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  és  a
        gos  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság  és  a   Csongrád,   illetve   Szabolcs-Szatmár-Bereg   ellenőrzést,  illetve  felderítést  biztosító  korszerű
                                                                              kézi sugárzásmérő eszközök jellemzőiről, kezelé­
        Győr-Moson-Sopron,  Békés,  Csongrád,  illetve                        séről és hatékony rendszerszintű alkalmazásáról.
        Szabolcs-Szatmár-Bereg  Megyei  Katasztró­                                A  gyakorlati  képzés  megerősítette  és
        favédelmi  Igazgatóság  szakemberei                                         kézzel foghatóvá tette az elméleti ok­
        szeptember  harmadik  hetében.  A                                              tatáson  elhangzottakat.    Ennek
        sugárzó  anyagokkal  kapcso­                                                      során  gyakorolták  a  mobil
        latos  tevékenységek  fel­                                                          sugárfelderítő egység gép­
        derítésének  támogatása                                                              járműveinek   stratégiai
        céljából  augusztusban                                                                elhelyezését, a gamma-
        az  Amerikai  Egyesült                                                                 és   neutronsugárzó
        Államok  a  főigazgató­                                                                anyagok keresését és
        ság  számára  négy,  a                                                                 felderítését,  a  gyanús
        Terrorelhárítási  Köz-                                                                 járművek  forgalomból
        pont részére pedig egy                                                                 való  félreállítását,  a
        mobil   sugárfelderítő                                                                gépkocsiban  tartózko­
        egységet  adományozott.                                                              dók és az autók vizsgála­
        A TEK bázisán szeptember                                                           tát,  a  sugárzó  anyagok  be­
        17-19.  között  megrendezett,                                                    azonosítását,  dokumentálását,
        a  mobil  sugárfelderítő  egységek                                            illetve  az  eredmények  értékelését
        kezelését bemutató speciális képzésen                                      és továbbítását az illetékesek számára.
        a részvevők megismerhették a járműveket és                              Az elméleti és gyakorlati képzés nagy segít­
        azok szakfelszereléseit, illetve a gyakorlatok so­                    séget jelentett abban, hogy a tanfolyamon részt
        rán  kiképzést  kaptak  a  műszerek  használatára   Terrorelhárítási  Központ  állományának  kijelölt   vevő szervek érintett állománya minél hatéko­
        is. Az oktatókat az Egyesült Államok Energiaügyi   szakemberei közösen vettek részt. A szükséges   nyabban tudja alkalmazni a mobil sugárfelderítő
        Minisztériuma adta, valamennyien kiváló, a radio­  sugárforrásokat  a  Magyar  Honvédség  biztosí­  egységet a radioaktív anyagok felderítésében.
        aktív anyagok felderítésében nagy tapasztalattal   totta,  szakemberei  nemcsak  a  sugárforrásokat   A  tanfolyamon  résztvevő  szakemberek  kiváló
        rendelkező szakemberek. A háromnapos, elmé­  felügyelték, hanem részt is vettek a képzésben.   értékelést kaptak az amerikai oktatóktól.
        leti  oktatással  egybekötött,  valós  sugárforrások   Az  elméleti  oktatás  során  a  hallgatók  egy
        alkalmazásával  végrehajtott,  gyakorlatorientált   alapszintű sugárvédelmi kiképzést követően átte­  Vass Gyula tű. ezredes
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20