Page 17 - katved-október
P. 17

15

        zetközi szervezet százharmincnyolc szakértője   Humanitárius  Ügyek  Koordinációs  Hivatalá­  célirányos felderítést követően haladéktalanul
        vett  részt,  a  találkozót  a  Holland  Királyság   nak  (OCHA)  Tábori  Koordinációs  Támogató   fel kellett kutatni a gyorsan menthető embe­
        nemzeti USAR-csapata szervezte. A résztve­  Osztály (FCSS) vezetője, Terje Skavdal felhív­  reket, meghatározó volt a nehéz és közepes
        vők zöme a küldő ország nemzeti mentőcsa­  ta a résztvevők figyelmét, hogy Magyarország   felszereltségű USAR-csapatok képesség sze­
        patának a vezetője volt. Az ülésen az Európai   úttörő szerepet vállalt az ENSZ INSARAG új­  rinti hatékony elosztása a kárterületen.
        Unió Polgári Védelmi és Humanitárius Ügyek   raminősítés terén is, hiszen elsőként ismételte   A haiti földrengés következményeinek kezelé­
        Főigazgatósága is képviseltette magát.  meg a nemzetközi minősítést.  se kapcsán készült el a szektorális szintű kárhelyi
           A  találkozó  kiemelt  témája  az  ENSZ   A háromnapos csapatvezetői megbeszélé­  irányítás  módszere,  vagyis  annak  a  helyzetnek
        INSARAG  külső  minősítés  és  újraminősítés   sen több, az USAR-csapatok kárterületi tevé­  a kezelésére kerestek jó megoldást, amikor több
        terén szerzett tapasztalatainak megvitatása,   kenységét és az ENSZ INSARAG Irányelvet   tucat  nemzetközi  mentőcsapat  tevékenységét   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. október
        valamint  a  mentőcsapatok  nemzetközi  szin­  és  Módszertant  érintő  kérdés  megvitatására   kárhelyparancsnokságok fogják össze.
        tű  tevékenységét  szabályozó  ENSZ
        INSARAG  Irányelv  és  Módszertan
        megújítása és a kárterületi koordiná­
        ciójának az újragondolása volt.
           Magyarország  számára  lehető­
        ség  nyílt  arra,  hogy  a  rendezvény
        vitaindító  előadásában  ismertesse
        és  megossza  a  HUNOR  és  a  HU­
        SZÁR  mentőszervezetek  sikeres
        INSARAG-minősítésének  tapaszta­
        latait  és  az  önkéntes  mentőszerve­
        zetek  számára  bevezetett  nemzeti
        minősítés  tanulságait.  Jackovics
        Péter  részletesen  kitért  a  magyar
        INSARAG külső minősítés és újrami­
        nősítés tizenhat hónapos szervezése
        során összegyűjtött tapasztalatokra,
        valamint a 2012 októberében tartott
        ötnapos minősítési eljárás és a hajdú­
        szoboszlói terepgyakorlat tanulsága­
        ira. Javasolta, hogy az ENSZ OCHA
        dolgozzon  ki  az  USAR-csapatokra
        vonatkozóan  egy  listát  azon  felszerelésekről   került  sor.  Az  ENSZ  INSARAG  Irányelvének   Jelenleg a világon harmincöt, az INSARAG
        és eszközökről, amelyeket a sikeres minősítés   átdolgozását  támogató  nemzetközi  műveleti   Irányelv alapján minősített USAR-csapat áll
        érdekében  a  mentőcsapatoknak  mindenkép­  munkacsoport  a  hágai  megbeszélésen  mu­  készen,  hogy  nemzetközi  segítségkérés
        pen be kell szerezniük.            tatta be a kárterületi felderítés új módszerét.   esetén rövid időn belül a földrengés sújtotta
           A  magyar  előadás  végén  Per  Anders-  Az ilyen típusú felderítés alapját az határozta   térségbe utazzon és részt vegyen a nemzet­
        Berthlin, a magyar mentőcsapat svéd mentora   meg, hogy a kárterületen vagy a szektorban   közi katasztrófa-segítségnyújtásban. A nem­
        és Dewey Perks, a magyar mentőcsapatot mi­  hány  épület  található,  azok  mennyire  váltak   zetközi  érdeklődést  mutatja,  hogy  további
        nősítő bizottság amerikai vezetője is szólásra   romossá,  hányan  sérültek  meg,  illetve  hogy   tizenhat mentőcsapat vár – a több évre előre
        emelkedett.  Mindketten  kiemelték,  hogy  Ma­  milyenek a romok alatt rekedtek túlélési esé­  beütemezetten – az INSARAG külső minősí­
        gyarország a két mentőcsapat sikeres minő­  lyei.  Az  elgondolás  a  2010-es  haiti  földren­  tés megszerzésére.
        síttetésével jelentős lépést tett az INSARAG-  gés  tapasztalatain  alapul,  ott  ugyanis  teljes
        rendszer erősítésében. A zárszóban az ENSZ   városrészek  váltak  a  földdel  egyenlővé.  A   Jackovics Péter tű. alezredes


           Roma fiatalok támogatása

           a katasztrófa védelmi felsôoktatásban



               Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stra­  ra szolgáló ösztöndíjrendszer egyik eleme a   A  felsőfokú  tanulmányokat  folytatóknak  a
               tégiában  megfogalmazottak  szerint   felsőoktatásban tanulmányokat folytató roma   korábbiakhoz képest hosszabb idő, hatvan nap
           Afolytatódik  a  katasztrófavédelemnél  a   fiatalok segítése, valamint annak ösztönzése,   áll a rendelkezésére a pályázat benyújtásához.
           roma fiatalok felzárkóztatása. A BM Országos   hogy az érintettek a katasztrófavédelmi pályát   A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazga­
           Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság  Humán   válasszák. A támogatás részeként a pályázók   tóság az esélyegyenlőség biztosítása érdeké­
           Szolgálata pályázatot készített elő a Nemzeti   a  képzés  végéig  kiegészítő  ösztöndíjat  kap­  ben a tervek szerint öt, a pályázati kritériumnak
           Közszolgálati  Egyetem  Katasztrófavédelmi   nak, majd tanulmányaik eredményes befeje­  megfelelő,  hátrányos  helyzetű  hallgatónak  a
           Intézetében már tanulmányokat folytató roma   zése után lehetőséget biztosítanak számukra,   tanulmányok befejezéséig havonta ötezer forin­
           származású fiatalok részére. A főigazgatóság   hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szervek   tos támogatást ad.
           által kidolgozott, a roma fiatalok támogatásá­  állományában helyezkedjenek el.            (BM OKF)
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22