Page 20 - katved-július-auguszttus
P. 20

18       A  képzésekkel,  az  ott  megszerzett  tu-  rettetés  gyakorlati  és  elméleti  feladatokból  állt,   szükséges  tematikákon  volt  a  hangsúly,  így

      KRÓniKA  dással érhető el az a cél, hogy a hivatásos   előbbi részben például vezetési képességeikről   a közlekedési ismereteken, a közlekedés és

                                                                                oktatás  pszichológiáján,  a  kommunikáción,
                                             adtak számot a vizsgázók. Feladatuk volt az is,
           katasztrófavédelmi  szerveknél  csökkenjen  a
                                                                                illetve az oktatásmódszertanon. A gyakorlati
           balesetek  száma,  a  gépjárműveket  haszná-
                                             hogy egymás számára felépítsék a vizsgapálya
           lók  biztonságosabban,  tudatosabban  vezes-
                                                                                végre  vezetési  gyakorlatokat  tan-  és  ver-
           senek, a sofőrök még jobban megismerjék a   gyakorlati elemeit, de oktatási gyakorlattal is bi-  órákon  különböző  gépjárművekkel  hajtottak
                                             zonyítaniuk kellett felkészültségüket. Az elméleti
           gépjárművek mellett saját korlátaikat is.  vizsga kérdéseire szóban adtak választ a vizsga-  senypályás,  valamint  országúti  körülmények
             Azonban  nemcsak  a  gépjárművezetők,  ha-  bizottság előtt.       között. A most végzettekkel együtt a kataszt-
           nem az oktatók is vizsgáztak: a katasztrófavé-  A  tanfolyam  százhatvan  órányi  képzést   rófavédelem  csaknem  mindegyik  területi
           delem  öt  szakembere  adott  számot  sikeresen   foglal magába, elvégzése pedig feljogosít ve-  szervénél  van  már  vezetéstechnikai  oktató,
           tudásáról  július  26-án  az  ORFK  RSZKK  által   zetéstechnikai oktatói feladatok ellátására. Az   összesen  tizenhárom  vezetőoktató  és  hu-
           szervezett  oktatói  szaktanfolyamon.  A  megmé-  elméleti képzés során az oktatói teendőkhöz   szonhárom oktató dolgozik.
           Egy hétig nem volt szemétszállítás Martfûn



              gy hétig nem szállították el a szemetet   tott elő az a helyzet, hogy a városban meg-  ladékszállítás szabályaira és az ennek során
              július  végén  a  Jász-Nagykun-Szolnok   szűnt  a  szolgáltatás.  A  szemetet  korábban   eljáró  állami  szervek  kijelölésére  vonatkozó
           Emegyei Martfűn. Az addigi szolgáltató   elszállító  cég  fél  évvel  korábban  felmondta   kormányrendelet jogosította fel arra, hogy ki-
           még februárban felmondta a várossal kötött   a szerződést, július végéig pedig nem szü-  jelöljön egy céget a szemétszállításra.
           szerződést, majd július 24-én megszüntette   letett mással megállapodás. Az önkormány-  A megbízást Szolnokon ismertette Varga Béla
           a tevékenységet. A helyzetet a katasztrófa-  zat  ugyan  azonnal  gondoskodott  a  gyűjtők   tűzoltó  alezredes,  a  Jász-Nagykun-Szolnok
           védelem oldotta meg azzal, hogy kijelölte a   pótlásáról, minden háztartást és vállalkozást   megyei  katasztrófavédelmi  igazgató,  valamint
           munkát ideiglenes elvégző céget, amely már   ellátott 1100 literes gyűjtőedénnyel vagy spe-  Papp László és Lits László, a feladattal meg-
           mindjárt  másnap,  vagyis  augusztus  elején   ciális hulladékgyűjtő zsákkal, de a hulladék   bízott cég két ügyvezető igazgatója. Kiderült: a
           nekilátott a településen felgyülemlett szemét   elszállítását már nem volt, aki elvégezze.  részvénytársaság önként jelentkezett a munka
           elszállításához. A kijelölésről szóló határoza-  A  katasztrófavédelem  megyei  szerveze-  elvégzésére, a kijelölés az új közszolgáltatási
           tot a kiválasztott szolgáltató július harminc-  tét az egyes közszolgáltatások ellátásáról és   szerződés  megkötéséig,  de  legfeljebb  kilenc
           egyedikén kapta meg. A katasztrófavédelem   az  ezzel  összefüggő  törvénymódosításokról   hónapra szólhat, amit további három hónappal
           ugyanakkor  vizsgálni  kezdte,  hogyan  állha-  szóló törvény, valamint a nem rendszeres hul-  meg lehet hosszabbítani.

           Gyermekrajzpályázat az árvízrõl


               BM  Országos  Katasztrófavédelmi  Fő-  keresztül megmutathatják, milyennek látták az   a számítógépes grafi kát kivéve bármilyen tech-
               igazgatóság  „A  Duna  MÁSIK  arca”   árvizet,  mit  gondoltak  a  városokon,  falvakon   nikával készülhetnek. A zsűri értékelése alapján
           A címmel  gyermekrajzpályázatot  írt  ki  a   átrohanó,  emberek  biztonságát  veszélyeztető   kategóriánként három-három alkotás kaphat dí-
           dunai  árvízzel  érintett  megyékben  élő  általá-  Dunáról. A pályázat védnöke Jankovics Marcell   jat. A műveket szeptember 16-ig kell beküldeni,
           nos iskolások számára. A gyermekek képeiken   Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész. A rajzok   a főigazgatóság októberben hirdet eredményt.


                 ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FÔFELÜGYELÔSÉG
                          Veszélyes Üzemek Fõosztály                   Háttérsugárzás 2013. június hónapban
                        N
                        Nukleárisbaleset-elhárítási Osztályukleárisbaleset-elhárítási Osztály
                     Napi háttér-  Változás   Napi háttér-  Változás
                     sugárzási
              Dátum  átlag (nSv/  az előző   Dátum  sugárzási   az előző
                                                      naphoz
                             naphoz
                                               átlag
                       óra)  képest (%)       (nSv/óra)  képest (%)
             2013.07.01.  91   0     2013.07.17.  93    1
             2013.07.02.  92   1     2013.07.18.  93    0
             2013.07.03.  92   1     2013.07.19.  94    1
             2013.07.04.  93   1     2013.07.20.  93    -1
             2013.07.05.  93   0     2013.07.21.  93    0
             2013.07.06.  92   -1    2013.07.22.  94    1
             2013.07.07.  90   -2    2013.07.23.  94    0
             2013.07.08.  91   1     2013.07.24.  95    1
             2013.07.09.  92   1     2013.07.25.  95    0
             2013.07.10.  93   1     2013.07.26.  95    0
             2013.07.11.  94   1     2013.07.27.  95    0
             2013.07.12.  92   -2    2013.07.28.  95    0
             2013.07.13.  92   0     2013.07.29.  96    1
                                                                   A sugárzási adatok nSv/óra egységben vannak megadva.ugárzási adatok nSv/óra egységben vannak megadva.
             2013.07.14.  92   0     2013.07.30.  95    -1         A s
             2013.07.15.  93   1     2013.07.31.  94    -1           Normál háttérsugárzási tartomány: 50 - 200 nSv/óra.
             2013.07.16.  92   -1                                             Riasztási szint: 500 nSv/óra.
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25