Page 13 - magazin-szeptember
P. 13

11


        zető a katasztrófavédelem átalakítását fordu-  természetes is, hiszen alkalmazkodni kellett a   Az  ünnepség  résztvevői  ezt  követően  az
        lópontnak nevezte. Külön szólt arról, hogy ko-  katasztrófákban bekövetkezett változásokhoz.   Ady  Endre  Gimnázium  egyik  tanulója  tolmá-
        rábban  a  polgármestereknek  jelentős  polgári   A  beszédeket  követően  a  polgári  védelmi   csolásában szavalatot hallgattak meg, majd a
        védelmi feladataik voltak, ám nem mindegyikük   szervezetbe  beosztottak,  valamint  a  Horto-  BM  OKF  főigazgatója  elismeréseket  adott  át
        bizonyult  alkalmasnak  azok  ellátására.  Nem   bágy Mentőcsoport tagjai letették esküjüket.   olyan civileknek, akik kiemelkedő tevékenysé-
        véletlen, hogy az ilyen fajta civil irányítás he-  Ezután a térre a Hajdú-Bihar Megyei Lovas   gükkel szolgálták a katasztrófavédelem ügyét.
        lyett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelem   és  Huszár  Hagyományőrző  Kht.  huszárai   A  rendezvényt  a  Szózat  hangjai  zárták.  Az
        hivatásos tisztjei állnak a dolgok élére. Kósa   meghozták  a  mentőcsoport  csapatzászlaját,   ünnepség résztvevői ezután megtekintették a
        Lajos  példaként  a  2010-es  árvizes,  belvizes   amelyet Bakondi György főigazgató adott át   Kossuth  téren  berendezett  statikus  bemuta-
        időszakot  emelte  ki,  hozzátéve,  hogy  Hajdú-  Szabó Imre tűzoltó őrnagynak, megyei polgári   tókat,  így  a  mentőszolgálat,  a  Vöröskereszt,   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. szeptember
        Bihar  megyében  leginkább  a  belvíz  szokott   védelmi főfelügyelőnek, a Hortobágy Mentő-  a  rendőrség,  a  Nemzeti  Adó-  és  Vámhivatal
        gondot okozni.                     csoport vezetőjének. A zászlóra az országos   standjait,  illetve  a  Hortobágy  Mentőcsoport
          A szónokok sorát Rácz Róbert, Hajdú-Bihar   katasztrófavédelmi  főigazgató,  Debrecen   eszközeit, valamint a megyei katasztrófavédel-
        megyei  kormánymegbízott  zárta.  Mint  fogal-  polgármestere, a megyei kormánymegbízott,   mi mobil labor felszereléseit.
        mazott,  a  katasztrófavédelem  egyfajta  refor-  Dr. Fodor Mária, a Hajdú-Bihar Megyei Kor-  A  nap  további  részében  először  Berettyó-
        mon esett át, amire a mostani megalakulási ün-  mányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatá-  újfalun  és  Hajdúnánáson,  később  Püspök-
        nepség is bizonyíték. Emlékeztetett arra, hogy   si Szervének vezetője, zászlóanya, valamint   ladányban  tartottak  ünnepséget.  Ezeken  a
        idehaza  az  első  polgári  védelmi  szervezet   a  történelmi  egyházak  képviselői  kötöttek   településeken száz-száz, polgári védelmi szer-
        1937-ben  alakult.  Az  akkori  szerveződés  ter-  szalagot.  Az  egyházi  méltóságok  ezen  felül   vezetbe beosztott állampolgár tett esküt.
        mészetesen az elmúlt több mint hetven évben   meg is áldották a csapatzászlót és az esküt
        számtalan átalakuláson ment keresztül, de ez   tett állampolgárokat.                        Dr. Kiss Szilvia



        Tábornoki rendfokozatot kapott a


        Hajdú-Bihar megyei igazgató

        A                                  em  berének. A több mint két évtizedes pályafu-  bővítette,  egyebek  mellett  tűzvédelmimérnök-
            belügyminiszter  előterjesztésére  Ma gyar     -
            ország köztársasági elnöke augusztus hu-
                                           tása alatt beosztottként és vezetőként is széles
                                                                              képzésben vett részt.
            szadiki hatállyal tűzoltó dandártábornokká
        nevezte ki Kovács Ferenc tű. ez-   körű tűzoltói tapasztalatokat szerzett, ismereteit            Galántai
        redest, a Hajdú-Bihar Megyei
        Katasztrófavédelmi  Igazgató-
        ság  vezetőjét.  Az  erről  szóló
        dokumentumot   szeptember
        negyedikén adták át a Sándor-
        palotában.
          Kovács  Ferenc  mellett  Dr.
        Vankó  László  pénzügyőr,  va -
        lamint Dr. Ruzsonyi Péter bün -
        tetés-végrehajtási  ezredes  is
        dandártábornoki kinevezést vett
        át Áder János köztársasági el  -
        nöktől. A ceremóniára mindhá-
        rom tábornok családjával, illetve
        elöljárójával érkezett, az ünnep-
        ségen részt vett Pintér Sándor
        belügyminiszter is.
          Kovács Ferenc tűzoltó dan       -
        dártábornok  pályafutását  be-
        osztott  tűzoltóként  kezdte,
        1987-től  2000-ig  a  debreceni
        hivatásos  tűzoltóságon  töltött
        be  különböző  beosztásokat.
        2000-től  a  parancsnokság   Fotó: Videó Stúdió – Csámpai Attila
        ve    .zetőjeként  dolgozott  tíz
        éven  keresztül,  míg  2010  no -
        vemberében  kinevezték  a
        Hajdú-Bihar  Megyei  Kataszt-
        rófavédelmi  Igazgatóság  el   ső
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18