Page 8 - magazin-március
P. 8

6

            helyzethez vezethet, és szükség lehet komoly
      A POLGÁRI VÉDELEM VILÁGNAPJA
            erők, eszközök  bevetésére. Márpedig akkor   Koszorúzási ünnepség
            komoly összefogásra, a megjelent önkéntes

            katasztrófavédelmi  mentőszervezetek  rész-  A Polgári Védelem Világnapja alkalmából hagyományos koszorúzási ünnepségen emlékeztek a
            vételére,  együttműködésére  lesz  szükség.   légoltalom és a polgári védelem hősi halottaira a BM OKF emlékhelyén.
            Tóth Ferenc úgy fogalmazott, ezen az össze-  Ünnepi  beszédet  Dr.  Mógor  Judit  tű.  alezredes,  a  BM  OKF  Lakosságvédelmi  Főosztá-
            fogáson áll vagy bukik minden, és egyben ez   lyának  vezetője  mondott.  A  főosztályvezető  röviden  szólt  a  hazai  légoltalom,  a  polgári  véde-
            a polgári védelmi nap legfőbb üzenete is.  lem  történetéről,  részletezte  hogyan  alakult,  majd  miként  változott  a  szervezet  rendeltetése.
               Az országos polgári védelmi főfelügyelő   A II. világháború éveiben a légoltalom szervezete és tevékenysége megfelelt az elvárásoknak, lénye-
            beszédét  követően  a  Katasztrófavédelem   gesen hozzájárult a civil áldozatok számának csökkentéséhez. Az 1976. évi honvédelmi törvény már
            Központi  Zenekara  Szent  Flórián  Kamara-  az elemi csapások és más rendkívüli események időszakára is kiterjeszti a polgári védelem feladatait.
            együttesének ünnepi műsorát hallgatták meg   A korszerű katasztrófavédelem polgári védelmi feladatai tehát fokozatosan váltak a természeti vagy
            a jelenlévők.                     civilizációs katasztrófák megelőzését, és az azokkal szembeni védekezést szolgáló szervezeti, fel-
               Az előadás után az önkéntes polgári vé-  adat- és intézkedési rendszerré. „Ma, a Polgári Védelem Nemzetközi Napján az emléktáblák előtt
            delmi mentőcsoportok nevében Mezősi Tamás,   azokra a dicső elődeinkre emlékezünk, akik e hosszú úton tevékenykedtek, akik a legszörnyűbb
            a Neptun Búvárklub elnöke emelkedett szó-  körülmények között is – a humanitárius eszmét szem előtt tartva – dolgoztak és tettek meg mindent
            lásra. Mint mondta, olyan bajtársak között van   a lakosság védelméért, akár saját életük árán is… Mi már szerencsések vagyunk: béke idején
            most, akik már évek óta, szabadidejüket, ere-  tölthetjük be hivatásunkat, amelynek középpontjában továbbra is a lakosság védelme, hazánk
            jüket nem kímélve, kivételes szakértelemmel   szolgálata áll!” – zárta beszédét a szónok.
                                                 Az ünnepi beszédet követően a BM OKF, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség, a Magyar
            dolgoznak másokért. Köszönetet mondott az   Polgári Védelmi Alapítvány valamint az alapítvány képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit a
            országos  polgári  védelmi  főfelügyelőnek  a   polgári védelem hőseinek emléket állító márványtáblánál. (Turányi)
            beszédében  hangoztatott  megbecsülésért,
            ugyanakkor  hozzátette,  ők  nem  szeretik
            hosszan  ünnepeltetni  magukat,  szemlélet-  ág képviselői, a búvárok, akik már 1970-ben    ünnepség résztvevőit. Mint mondta, sokan a
            módjukat legjobban John Fitzgerald Kennedy    22 szervezetet alakítottak, benne 127 önkén-  polgári védelmet nehézkes területnek tartják,
            1961. január 20-i beiktatásakor mondott mon-  tes búvárral, és azóta is minden árvíznél se-  vagy egyáltalán nincsenek is tisztában a léte-
            datával lehet jellemezni: „Ne azt kérdezd, mit   gítenek. Mezősi Tamás a vízi mentőkről úgy   zésével. A tábornok úgy fogalmazott, ő maga
            tehet érted a haza, hanem azt, te mit tehetsz   fogalmazott, az ő árvízi feladataikat nem csu-  a jelenlévők többségével találkozott már ka-
            a hazáért!” Mindezek után Mezősi Tamás át-  pán a kimenekítés jelenti, általuk csökkenthe-  tasztrófa helyszínén, és biztos benne, hogy
            tekintést adott az önkéntes csapatok szakmai   tő az árvízi védekezési munkálatok baleseti   összefogva lehet a baj órájában sokat tenni,
            hátteréről, vagyis arról, amit ők „tudnak tenni   kockázata  is.  Az  orvosok,  egészségügyiek,   és  ráadásul  olyankor  megszűnik  a  szerep-
            a  hazáért”.  A  barlangi  mentőkről  szólva  el-  mondta a Neptun Búvárklub elnöke, minden   játszás, mindenki önmagát adja. A teremben
            mondta, már a harmincas évektől dolgoznak   mentési  területen  jelen  vannak,  a  kataszt-  képviseltetett  szervezetek,  illetve  konkrétan
            Magyarországon,  1961-től  szervezett  for-  rófaorvoslás  pedig  önálló  mentési  ágat  is   a  megjelentek,  tette  hozzá  a  főigazgató,
            mában. Manapság már nemcsak a barlangi   jelent.  A  mentőcsoportok  soraiban  szolgál   sokszor  bizonyítottak  idehaza  és  külföldön.
            mentésekben, hanem a kötéltechnikát igény-  helikopterpilóta,  szerepe  a  légi  tűzoltásban   „Fontos, hogy a polgári védelmi napon ne ön-
            lő  mentéseknél  is  kamatoztatják  tudásukat.    nélkülözhetetlen,  de  a  sárkányrepülők  és   magunkat ünnepeljük, hanem azt a 100-120 ezer
            Az  ilyen  mentések  szakemberei  a  hegymá-  siklóernyősök légi felderítési tevékenysége is   embert,  aki  köteles  vagy  önkéntes  alapon
            szók és az ipari alpinisták is, akik a biztonsá-  nagy segítség. A szónok természetesen nem   vesz részt a munkában, hiszen megérdem-
            gos, ipari szabványokon alapuló technikáikkal   feledkezett meg a mentőkutyás csapattagok-  lik, hogy egy évben legalább ezen a napon
            gazdagították a speciális mentőszervezeteket.    ról  sem,  akik  rendre  kiválóan  teljesítenek  a   rájuk irányuljon a figyelem.” Bakondi György
            A Neptun elnöke elismeréssel szólt a bánya-  nemzetközi  megmérettetéseken,  és  sok  si-  hangsúlyozta,   felkészüléssel,   tudással,
            mentőkről,  akik  amellett,  hogy  hozzáértőek,   keres  bevetést  tudhatnak  maguk  mögött.    szervezettséggel,  megfelelő  eszközökkel,  a
            bátrak,  kemény  tartásúak,  fegyelmezettek.   Mezősi Tamás beszédét azzal zárta: „Men-  megelőzésre  helyezett  hangsúllyal  el  lehet
            Mezősi Tamás emlékeztetett arra, hogy soraik-  tésben nem ismerünk tréfát. Sem torzsalko-  érni, hogy kevesebb éles helyzetben kelljen
            ban sok aktív, nyugalmazott, illetve önkéntes   dást, sem széthúzást. Egy célért, együtt dol-  helytállni, és ritkán forduljon elő, hogy a sze-
            tűzoltó van, akik nemcsak a különféle műsza-  gozunk.”              rencsére kell hagyatkozni. A tábornok hozzá-
            ki mentőeszközökhöz értenek magas szinten,   A beszédet követően Dr. Bakondi György   tette, a katasztrófák elleni védekezés bizonyí-
            hanem  hasznos  kapcsolatot  is  jelentenek  a   tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi   tottan  nemzeti  ügy,  amelyben  mindenkinek
            hivatásos katasztrófavédelemhez. A műszaki   főigazgató  a  hivatásos  szervezet  munkáját   dolga van. Végezetül a főigazgató valameny-
            mentőkről a szónok úgy fogalmazott, ők ösz-  nagyban segítő civil mentőszervezetek, illet-  nyi megjelentnek gratulált, az általuk képviselt
            szetett, nagy felkészültséget igénylő, bonyo-  ve  polgári  védelmi  szervezetek  vezetőinek   szervezeteknek  megköszönte  a  munkát,  azt,
            lult mentéseket is végre tudnak hajtani, velük   adott át elismeréseket, majd köszöntötte az   hogy idejüket, erejüket, eszközeiket felhasználva
            kapcsolatban azokról a szervezeti vezetőkről                        munkálkodnak, nyújtanak segítséget.
            is elismeréssel emlékezett meg, akik az igen                           A  Szózattal  véget  érő  ünnepség  után
            nagy értékű eszközök rendelkezésre állását                          Dr. Endrődi István ny. pv. ezredes, a Magyar
            is  meg  tudják  szervezni.  Rokon  területként                     Polgári  Védelmi  Szövetség  országos  elnö-
            említette a mobil víztisztítást, és ő is kegyelet-                  ke  mondott  pohárköszöntőt,  mondandóját  a
            tel emlékezett meg annak legendás vezető-                           nosztalgia,  a  szakmaiság  és  az  emlékezés
            jéről, Taraszovics Andrásról. A felsorolásban                       hármasa köré építette.
            következtek  a  nagy  hagyományú  mentési
                                                                                                                                Galántai Judit
   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13