Page 5 - magazin-március
P. 5

3

          Zenekarának  műsora  csábította  az  érdeklő-  polgári  védelmi  kötelezettség  alá  esik.    tette  az  új  katasztrófavédelmi  törvényben
          dő nyíregyháziakat. A téren felsorakoztak az   Az  esküre  készülőkhöz  szólva  azt  mondta,   szereplő  polgári  védelmi  esküt.  Ezután
          esküt  tevők,  majd  megérkeztek  a  megye,  a   Szabolcs-Szatmár-Bereg  számít  a  munká-  Dr.  Bakondi  György  tű.  altábornagy  Magyar-
          katasztrófavédelem, a társszervek vezetői. A   jukra.              ország  címerével  és  a  katasztrófavédelem   2012. március
          térre érkező országos katasztrófavédelmi fő-  Nyíregyháza  polgármestere,  Kovács  Fe-  emblémájával díszített csapatzászlót adomá-
          igazgatónak  Csepely  Zsigmond  tű.  ezredes,   renc  a  helyi  védelmi  bizottságok  feladatairól   nyozott  a  Nyír  Mentőcsapatnak.  A  zászlóra
          megyei  katasztrófavédelmi  igazgató  adta  be   beszélt,  hozzátéve,  hogy  a  feladatok  össze-  szalagot kötött az országos katasztrófavédel-
          a jelentést. A Himnuszt köve-                                                   mi  főigazgató,  a  megyei
          tően Bakondi György mondott                                                     kormánymegbízott,  a  me-
          ünnepi  beszédet,  amelyben                                                     gyeszékhely  polgármeste-
          kijelentette, a most megalaku-                                                  re,  illetve  Kovács  Ágnes,
          ló  polgári  védelmi  szervezet                                                 a  nyíregyházi  Vasvári  Pál
          rendeltetése,  hogy  a  me-                                                     Gimnázium  igazgatónője,   KATASZTRÓFAVÉDELEM
          gyét  érő  katasztrófák  idején                                                 zászlóanya.  Hozzá  a  gim-
          szervezetten,   szaktudással,                                                   názium két öregdiákja csat-
          elkötelezettséggel,   csapat-                                                   lakozott,  Dr.  Tóth  Ferenc
          szellemmel  siessen  a  bajba                                                   tű. dandártábornok, orszá-
          jutott  lakosság  segítségére.                                                  gos  polgári  védelmi  főfel-
          Ez azért is fontos, mert nem-                                                   ügyelő,  és  Korom  Ferenc
          igen  van  olyan  veszélyhely-                                                  honvéd  dandártábornok.
          zet,  ami  Szabolcs-Szatmár-                                                    A  csapatzászlókat  meg-
          Bereget  elkerülte  volna,  és                                                  áldották  a  történelmi  egy-
          elemi csapásokból is jól kiju-                                                  házak  képviselői,  majd  az
          tott a megyének. A főigazgató                                                   ünnepség  elismerések  át-
          külön kiemelte a 2001-es tarpai                                                 adásával és a Szózat hang-
          gátszakadást,  amikor  a  Tisza                                                 jaival ért véget.
          45 települést öntött el, valamint                                                  A  rendezvény  teljes
          emlékeztetett a 2011-es belvízi                                                 ideje  alatt  a  főtér  környé-
          helyzetre is. A természet mel-                                                  kén a speciális mentők, a
          lett,  mondta  Bakondi  György,                                                 rendőrség,  a  mentőszol-
          a veszélyes üzemek és a ve-                                                     gálat,  a  Vöröskereszt  és  a
          szélyes áruk szállítása is reális                                               vízügy  bemutatói  szóra-
          kockázatot  jelent.  A  tábornok                                                koztatták  a  helybélieket.
          úgy fogalmazott, az állampol-                                                   Az  érdeklődők  megte-
          gárok,  a  jelenlévő  vezetők                                                   kinthették  a  Nyírtéti  Őrült
          tisztában  vannak  a  védekezés                                                 Motorbarátok  Körének  veterán
          fontosságával,  amelyhez  ren-                                                  motorjait,  például  Pannit,  a
          delkezésre  állnak  a  szükséges                                                robogót,  és  a  maga  ide-
          erők,  eszközök.  Végezetül  a                                                  jében  státuszszimbólumnak
          főigazgató  kijelentette,  a  hiva-                                             számító Pannóniából többet is.
          tásos  katasztrófavédelmi  szervezet  partnerként   hangolásában, a felkészítésnél, a végrehajtás   Természetesen  a  veszélyhelyzeti  felderítők
          tekint az önkéntes és köteles polgári védelmi    során az önkormányzati ve-zetők már nincse-  sem  hiányozhattak,  telepítették  a  meteoroló-
          szervezetekre.                   nek magukra hagyva, hanem egy erős állam-  giai állomást, amelynek adatai szerint márci-
            Ezt  követően  Vinnai  Győző  megyei  kor-  ra,  az  önkéntes  és  köteles  polgári  védelmi    us  3-án,  szombaton,  délután  háromnegyed
          mánymegbízott  szólt  az  ünnepség  résztve-  szervezetekre, illetve a hivatásos katasztró-  háromkor a levegő hőmérséklete 9,1 Celsius
          vőihez.  Felidézte  az  elmúlt  másfél  évtized   favédelem  szakmai  tudására  támaszkod-  fok volt, és 2,6 m/s-os nyugati, északnyugati
          jelentősebb katasztrófáit, a nagy havazásokat,   hatnak.  A  felsorakozott  háromszáz  emberre   szél fújt. A levegő nem tartalmazott semmilyen
          a komoly károkat okozó szélviharokat, a cia-  tekintve kijelentette, ők jelentik a végrehajtás   szennyezőanyagot.  A  főtéren  valódi  tűzeset
          nid- és nehézfém-szennyezéseket, az árvize-  erejét,  ők  adják  az  alapot,  az  ő  személyes   is  történt:  a  bejelentés  szerint  kigyulladt  egy
          ket – és mint mondta, ebből is látszik, hogy    bátorságukon,  kitartásukon  múlik,  veszély-  babaház, az esethez a Nyírbátori Tűzmanók
          a  többszörösen  veszélyeztetett  megyében   helyzetben  hány  ember  életét  és  mekkora   vonultak. Az egység tagjai jóval a katasztró-
          fontos  szerepe  van  a  felkészítésnek.  A  me-  vagyont  sikerül  megmenteni.  Kovács  Fe-  favédelmi  átlag  alatti  életkort  képviseltek,  az
          gyei  védelmi  bizottság  elnöke  üdvözölte,   renc  emlékeztetett  arra,  hogy  a  környező    5-6 éves apróságok ennek ellenére felnőtthöz
          hogy  az  új  katasztrófavédelmi  törvény  olyan   országokban  megerősítették  a  védműveket,   illő komolysággal szerelték az alapvezetéket,
          változásokat hozott a védelem-igazgatásban,   így a jövőbeni árvizeknél arra kell számítani,   pumpálták a vizet, sőt, a sikeres oltást köve-
          amelynek eredményeként az önkormányzatok   hogy a teljes vízmennyiség megjelenik Magyar-  tően szakszerűen vissza is szereltek. Számos
          nem maradnak magukra, hanem erős, egysé-  országon, ebben az esetben pedig számítanak   érdeklődőt  vonzott  a  Kelet-Magyarországi
          ges,  centralizált  katasztrófavédelmi  irányítás    a megjelent polgári védelmi szervezetekre, és   Speciális Mentő Egyesület kutyás bemutatója,
          mellett  látják  el  védekezési  feladataikat.   az emberek segítségére.   amelyen fegyelmező és keresési gyakorlatokat
          Vinnai  Győző  hozzátette,  a  törvény  alap-  A  beszédeket  követően  a  Nyíregyháza   hajtottak végre.
          ján  körülbelül  a  megye  lakosainak  fele   főterén  felsorakozott  háromszáz  ember  le-
                                                                                                 Újhegyi-Galántai
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10