Page 16 - magazin-január
P. 16

Portré







           Kósi Zsolt tűzoltó hadnagy
           EGY TŰZOLTÓ


           A SZABADNAPJÁN IS TŰZOLTÓ





                  2020. november hatodikán, nem sokkal délután fél öt előtt érkezett
                  riasztás a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányí-
                  tó ügyeletére, hogy Sárhidán, a Béke utcában kigyulladt egy családi

                  házzal egybeépített fatároló. Az elektromos hálózat túlterhelése miatt
                  felcsapó lángok időközben átterjedtek a melléképület bitumenzsinde-
                  lyes tetőszerkezetére.



           A településen élő, éppen szabadnapját töltő          tűzoltóegységeket.  Azzal, hogy szolgálaton
           Kóbor József tűzoltó főtörzsőrmestert a tűz          kívül is – a hivatásos kollégák kiérkezéséig –
           keletkezésekor telefo-                                                       oltotta, védte a mellék-
           non hívták, közeli ottho-                                                    épületet, és ezzel meg-
           nából azonnal a hely-                                                        akadályozta, hogy a csa-
           színre sietett. Nagy                                                         ládi ház lángba borul-
           bátorságról tett tanúbi-                                                     jon, sikerült az anyagi
           zonyságot, hiszen a                                                          kárt a lehetőségekhez
           magával vitt, saját por-                                                     képest a minimálisra
           ral oltó készülékével                                                        csökkentenie.
           sikeresen megfékezte a                                                          Hősies    helytállása
           lángokat, és intézkedett                                                     elismeréseként dr. Góra
           a feszültségmentesítés-                                                      Zoltán tűzoltó vezérőr-
           ről, a tulajdonossal a                                                       nagy, országos kataszt-
           kerti csapra szereltette a                                                   rófavédelmi főigazgató
           slagot,   és    azonnal                                                      elismerésben részesítet-
           elkezdte oltani az izzó                                                      te Kóbor József tűzoltó
           részeket.                                                                    főtörzsőrmestert,    aki
              Mindeközben telefo-                                                       gépjárművezetőként a
           non folyamatosan infor-                                                      zalaegerszegi hivatásos
           málta a műveletirányí-                                                       tűzoltó-parancsnokság
           tást és a már vonuló                                                         állományának tagja.
           zalaegerszegi hivatásos
                                                                        Fotó: Kocsis Kornél


             Kóbor József 2007. július elsején szerelt fel az akkori Zalaegerszegi Hivatásos Önkormányzati
            Tűzoltóság állományába beosztott tűzoltónak, ahol azóta is kitartóan védi az emberi életeket és
            anyagi javakat. Tapasztalt, társaival szemben segítőkész, feletteseivel tisztelettudó, mindemellett jó
            kedélyű, vidám kolléga. Szolgálatban és azon kívül is megbízhatóan végzi feladatait, kivívva ezzel
            társai és elöljárói megbecsülését.



     14                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21