Page 36 - magazin-augusztus
P. 36
Több mint háromezer
bála lángolt Röszkén
Július 22-én reggel szalmakazal gyulladt meg
Röszke határában. A szegedi hivatásos tűzol-
tók több egysége vonult a helyszínre, a rajok a
váltást is ott ejtették meg. A bálákat nem lehe-
tett megmenteni, ezért a tűzoltók azok környe-
zetét hűtötték, emellett két erőgép húzta szét a
még égő szalmát, a vízágyú pedig – amelyet a
közeli öntözőcsatornából tápláltak – folyama-
tosan oltotta a lángokat.
A Dunából Villamossal
mentettek ki ütközött
két embert egy autó
A Dunába zuhant egy középkorú nő Baleset történt a Bartók Béla út
Budapesten, a Batthyány térnél júni- Kosztolányi Dezső téri szakaszán
us 30-án késő délután. A nő után július 5-én délután: egy személy-
egy férfi is beugrott a vízbe, hogy autóval ütközött össze egy villa-
segítsen rajta, ám végül mindkette- mos. A karambolhoz a fővárosi
jüket a fővárosi hivatásos tűzoltók hivatásos tűzoltókat riasztották,
mentették ki. Riasztották az esethez akik áramtalanították a gépjármű-
az első kerületi, alpintechnikai men- vet, majd megszüntették a forgal-
tésre kiképzett tűzoltókat is. A férfit mi akadályt. A balesetben két
tűzoltólétra segítségével hozták ki, a ember megsérült, őket a mentő-
nő kimentéséhez azonban komo- szolgálat kórházba szállította.
lyabb segítség kellett. Őt a tűzoltók
még a vízben speciális hordágyra
helyezték, majd alpintechnika segít-
ségével emelték ki. Mindkét embert
átadták a mentőszolgálatnak.
Égett egy családi ház
tetőszerkezete
Villámcsapás miatt kapott lángra egy családi ház tetőszerkeze-
te Budapest huszonkettedik kerületében, az Ady Endre utcában
július 23-án kora délelőtt. A fővárosi hivatásos tűzoltók több
helyen megbontották az épület tetőszerkezetét, hogy hozzáfér-
jenek a tűzfészekhez, majd két vízsugárral megfékezték a lán-
gokat. A tűzeset során senki sem sérült meg.
Fotók: Vaskó László Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI, Winter László FKI, Szabadi Bálint FKI