Page 5 - OKF Online Magazin
P. 5

3

együttműködési feladatokat, ezáltal azok tudatos,       tatót 2014 első és második félévében két-két megyé-     KATASZTRÓFAVÉDELEM 2015. április
integrált és összehangolt tervezése és végrehajtása     ben, összesen 95 településen kellett kijelölni.
valósulhat meg.
                                                             A katasztrófavédelem az előző esztendőben 460
     2014-ben a hivatásos katasztrófavédelmi szer-      küszöbérték alatti, 131 alsó és 106 felső küszöbérté-
veknél több mint 70 ezer hatósági és szakhatósági       kű, a súlyos balesetek elleni védekezéssel és a ve-
ügy indult. Az előző év adataihoz viszonyítva a ki-     szélyes üzemek hatósági felügyeletével kapcsolatos
rendeltségek ügyszáma 13 százalékkal nőtt. Csök-        hazai jogi szabályozás hatálya alá tartozó, veszélyes
kent viszont 35 százalékkal a másodfokú eljárások       anyagokkal foglalkozó üzem tevékenységének fel-
száma, ami azt jelzi, hogy egyre inkább elfogadják      ügyeletét látta el, emellett majdnem 2 ezer, veszélyes
                                                        anyagot gyártó, tároló, vagy feldolgozó üzemet azo-
az elsőfokú döntéseket, illetve javul az ügyfelek jog-  nosított.
követő magatartása is.
                                                             A közúton, vasúton és a Dunán végzett több
     Tavaly országosan mintegy 80 ezer hatósági         mint 5 ezer veszélyesáru-szállítási ellenőrzés al-
ellenőrzést, valamint 10 ezer hatósági szemlét és       kalmával a hivatásos katasztrófavédelmi szervek
1200 káreseti helyszíni szemlét hajtottak végre. A      mintegy 56 ezer járművet vizsgáltak meg. 2014-ben
vízügyi és vízvédelmi feladatok szeptember 10-i át-     folytatódott a „DISASTER” ellenőrzéssorozat, ezek
vétele óta a hivatásos katasztrófavédelmi szervek-      során mindhárom szállítási alágazatban többnapos
nél országosan, havonta átlagosan mintegy 10 ezer       akciók zajlottak.
vízügyi és vízvédelmi hatósági és szakhatósági ügy
van folyamatban. Országosan 469 kiemelt vízügyi              A létfontosságú rendszerek és létesítmények
és vízvédelmi eljárás volt, eb-                         azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló
ből 183 ivóvízminőség-javító                            törvény, valamint a hozzá kapcsolódó végrehajtási
program, 94 szennyvíz-beru-                             kormányrendelet, illetve ágazati kormányrendelet
házással kapcsolatos, valamint                          (agrárgazdaság, energia, víz, közbiztonság-véde-
192 további beruházás hatósági                          lem) alapján megkezdődött a létfontosságú léte-
eljárása.                                               sítmények és rendszerek azonosítása és kijelölése,
                                                        egyúttal a szakterület megkezdte a jogszabályban
     A jogszabályváltozások-                            foglalt kijelölő hatósági, szakhatósági és nyilvántar-
ból eredő közszolgáltatási                              tási feladatait is, továbbá megszervezte a biztonsági
szerződések megszűnése és                               összekötők szakképzését.
felmondása miatt az igazga-
tóságok országszerte 140 eljá-                               A katasztrófavédelem integrált szervezetében
rás keretében 132 településen                           megszilárdult egységes iparbiztonsági hatóság im-
jelöltek ki ideiglenes ellátásra                        máron teljes körűen biztosítja a veszélyes anyagok-
közérdekű szolgáltatót, így                             kal foglalkozó gazdálkodó szervezetek és a kritikus
biztosítva a lakosság részére                           infrastruktúrák következetes hatósági felügyeletét,
történő hulladékszállítási köz-                         a vízügyi és vízvédelmi hatósági, szakhatósági fel-
szolgáltatás folyamatosságát.                           adatok és hatáskörök átvétele a jogszabályoknak
Kéményseprőipari közszolgál-
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10