Page 22 - katved-november

20

poRTRÉ három-négy év, mire kiképzünk egy keresőkutyát,
és az egyesület menedzselése is embert próbá-
ló... Nehéz volt elfogadtatni magunkat a kezdetek-
ben. Sok helyen eleinte nem örültek nekünk, azt
hitték, vetélkedünk a hivatásosokkal. Most már
más a helyzet, együtt dolgozunk, önkéntesként is
ott vagyunk velük, kölcsönös a bizalom.
Leggyakoribb ok a riasztásra?
Valakit mindig keresnek. Időseket, gyerekeket
a legtöbbször. Szerencsére a leggyakrabban
Fotók: S. Tóth Anikó tű. hdgy. és Életjel Mentőcsoport Túl vagyunk a hatszázadik bevetésen, riasztá-
épségben kerülnek elő.
Legfontosabb mérföldkövek?

son is. 2003-ban Algériában, a földrengés után
eltűnteket kerestünk. Részt vettünk 2004-ben

sában. Többször jártunk Erdélyben hóvihar,
Amper az indonéziai szökőár áldozatainak felkutatá-
erdőtűz, árvíz után. A Tisza Mentőcsoport a
tagjai közé fogadott, 2013-ban „árvizeztünk”,
hú...nem is sorolom tovább.
Legnagyobb öröm?
Aktuálisan most éppen a húszéves jubileumi
gyakorlat, ami nagyon jól sikerült. Egy hatalmas
szabadtéri rendezvényt szerveztünk Szolnokra,
egy nagyáruház elé. „Összeomlott” épületből
mentettünk sérültet, betonfalat, födémet vágtunk,
bontottunk. Alpintechnikával mentettünk, kutyák-
kal kerestünk eltűnteket. Ott volt a katasztrófavé-
delem, a rendőrség, a katonaság, a mentők, ott
voltak az önkéntes baráti szervezeteink, erdélyiek
is. A polgármester megköszönte a munkánkat, mi
pedig igazi dzsemborival ünnepeltünk.
Smile Valóban így volt. Az egyik sérültet alakító,
fél óráig a „romok” alatt fekvő, végül kimen-

folyik. Nemrég csatlakozott hozzájuk dr. Tóth Judit
doktornő, aki a nem túl közeli Jósvafőről egészíti ki
az állományt, ha szükséges. A kutatóegység hu-
szonnégy órás készenlétben áll. Az Életjel, mások
mellett, tagja a megyei rendeltetésű önkéntesekből
álló Tisza Mentőcsoportnak is, így részt vettek a
2013-as dunai árvíz elleni védekezésben, Pilisma-
rótnál. Laci volt az a búvár, aki több mint tizenkét
órát töltött a vízben, zsákokat pakolva a vízben
ázó töltés lábához. „Nem fértem el máshol, hisz a
gáton olyan sokan voltak...” – jegyezte meg akkor
tréfásan. A megyei Tisza Mentőcsoport tagjaként
delegálták őket a Duna mellé, természetes volt,
hogy ott voltak és segítettek. Lacit, a vezetőt most
is valahol menet közben értem utol, telefonon, úgy-
hogy a továbbiakban a villámkérdésekre adott vá-
laszaiból derül ki, mire is olyan büszke, vagy éppen
mi is fáj az elmúlt húsz évből… Colt
Legmegrázóbb élmény?
Algériában történt. Összeomlott épület előtt
jelzett a kutyánk, azt jelezte, élők és holtak is Legnagyobb veszteség? tett kislány a gyakorlat után ennyit mondott
vannak bent. Nehéz volt a mentés, mire oda- Az egyesületünk egyik tagja már nem él. És aggódó anyukájának: „anya, most, hogy
jutottunk, sem az anya, sem a gyerekei nem egy másik fontos tagját, Brandont, a kutyánkat tudom, hogy ilyen kedvesek ezek az em-
éltek már, elkéstünk... is elvesztettük. Őt társa, Amper gyászolta meg berek, már nem fogok félni, hogyha bajba
Legnagyobb siker? a legjobban. Két napig őrizte a kennelt, enni jutok. Tudom, hogy mi fog történni, és, hogy
Ugyanitt: kilenc embert találtunk meg. Siker sem akart. kik jönnek segíteni”!
még, hogy megmaradtunk egyesületnek és Legnehezebb feladat?
embernek is! Több is volt. De ezen a ponton hadd mondjam el: S. Tóth Anikó tű. hadnagy