Page 17 - katved-november
P. 17

15
                                                                                                                  15
        Bûnfelderítés, feddhetetlenség,


        megbízhatóság



        E három szó köré épülô bôvített mondatokkal írható le, mi a feladata a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak. A szervezettel a
        katasztrófavédelemnél mindenki találkozik, jó esetben csak akkor, amikor az állományba kerül, hiszen a kifogástalan élet-
        vitelt ellenôrzô procedúrán mindenki átesik, aki itt akar dolgozni. Az NVSZ említésekor elôször nem feltétlenül a szolgálat
        védelmi funkciója jut az ember eszébe. Pedig ahogy dr. Tomin Szilvia rendôr ezredes, az NVSZ egyik igazgatóságának, a  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. november
        Közigazgatási Szervek Védelmi Szolgálatának vezetôje hangsúlyozta, a „cég” egyik fontos feladata, hogy védelmet nyújtson
        a hozzá tartozó szervezetek állományának arra az esetre, ha bárki a hivatali kötelezettségei miatt kapna fenyegetést.


             mikor  2011  januárjában  megalakult  a
             Nemzeti Védelmi Szolgálat, akkor jelentős
        Aváltozás  ment  végbe  az  államigazgatás-
        ban, megvalósult a belső védelem egységesítése,
        vagyis nem az egyes szervezeteknek van – jobb
        szó híján – belső elhárítása, vagy mondjuk inkább
        úgy, védelmi egysége, hanem egy belső, egysé-
        ges védelmi szervezet alakult. Ez az NVSZ. Ez azt
        jelenti, hogy százhúsz-százharmincezer a szer-
        vezet által védett személyek száma – kezdte a
        szolgálat bemutatását Tomin Szilvia. A Nemzeti
        Védelmi Szolgálat egyebek mellett a rendőrség,
        a büntetés-végrehajtás, a hivatásos katasztró-
        favédelem,  a  Nemzeti  Adó-  és  Vámhivatal,  a
        Bevándorlási  és  Állampolgársági  Hivatal,  va-
        lamint a polgári titkosszolgálatok körében látja
        el tevékenységét. Az országos illetékességgel
        rendelkező szervezet feladata a bűnfelderítés, a
        kifogástalan életvitel ellenőrzése, illetve a meg-
        bízhatósági vizsgálatok lefolytatása.
           Az NVSZ megalakulásakor átalakult a szem-  nyezők is, amelyeket nem írnak le konkrétan, ettől  minc  nappal  hosszabbítani,  azonban  elenyésző
        lélet is – folytatta az igazgató, – a korábbi, belső   függetlenül nem szabad azokat szubjektívnek ne-  számban van erre szükség. A leggyakrabban az
        elhárításra alapuló tevékenységhez képest  ma   vezni, az NVSZ-nél ugyanis óvakodnak még csak  új felvételiseknél az szokott kiderülni, hogy bizony
        már  kívülről  közelítünk,  vagyis  azt  is  vizsgáljuk,   a szubjektív ítélet látszatától is, erre a vezetők és  elhallgatják, hogy voltak büntetve.
        hogy egy-egy bűnszövetkezet milyen rendvédelmi,   a  védelmi  tisztek  egyaránt  kényesen  vigyáznak.   A védett szervezetek között a katasztrófavéde-
        államigazgatási  kapcsolatokat  épített  ki.  Ahhoz,   De például egy bűnözői körökkel meglévő szoros  lemnél  a  legkimagaslóbb  a  kifogástalanéletvitel-
        hogy valaki nálunk dolgozhasson, legalább ötév-  kapcsolat már a kifogásolható kategóriába esik, és  ellenőrzések  száma,  például  az  őrsprogrammal
        nyi, bűnügyi, bűnüldözési operatív területen szer-  nem fér össze az ilyen életvitel a hivatásos szolgá-  is  nőtt  a  tűzoltónak  felszerelők  száma.  Ilyenkor
        zett tapasztalattal kell rendelkezni, de a gyakorlat   lattal. Az ellenőrzés végén kiadott határozat – az  mindenkinél kötelező a kifogástalan életvitel ellen-
        azt mutatja, hogy ennél jóval több, tíz-húsz éves   állományban  lévők  esetében  –  azonban  csak  a  őrzése. Vannak aztán azok az esetek, amikor már
        felderítő területen szerzett gyakorlattal bírnak az   Nemzeti Védelmi Szolgálat megállapítása, a végső  állományban lévő kollégánál kéri a vezető a vizsgá-
        itt dolgozó kollégák. Mi nem feltétlenül úgy dolgo-  döntés a munkáltató kezében van, és ez a döntés  lat lefolytatását. Nincs meghatározva, hogy milyen
        zunk, hogy a védett szerveken belüli, egymásra   lehet ellentétes a szolgálat által adott véleménnyel.   szintű vezető kérheti ezt a fajta vizsgálatot, a ka-
        terhelő bejelentéseket bogozgatjuk, hanem meg-   Egy ilyen vizsgálat első lépése, hogy vala-  tasztrófavédelemnél általában a megyei igazgatók
        célzunk komoly, vagy komolyabbnak tűnő bűnö-  mennyi  nyilvántartásban  ellenőrizzük  az  illetőt,  a kezdeményezők. Indokolni nem kell a kérést, ha
        zői  szervezeteket,  és  azt  vizsgáljuk,  hogy  nekik   ha ebben a fázisban olyan momentum merül fel,  szerepel benne, hogy mit tapasztalt a parancsnok,
        van-e befolyásuk a védett szerveink valamelyikére   amely a törvény alapján kizáró ok, akkor a folyamat  vagy milyen gyanú merült fel, az persze segíti a
        a  rendvédelemben  vagy  a  közigazgatásban.  Ez   nem is halad tovább – avatott be a részletekbe az  szolgálat munkatársainak munkáját. 2011-ben 637
        egyúttal megelőzésnek is nagyon jó, mert ha ezek   igazgató. – Emellett adatgyűjtést folytatunk a lakó-  kolléga bizonyult kifogástalannak, 2 állományban
        a bűnözői csoportok arra törekednek, hogy befo-  környezetben,  több  emberrel  beszélünk,  megke-  lévő és 15 leendő kolléga múltja nem volt maku-
        lyást, teret szerezzenek maguknak ezen a terüle-  ressük az érintettet is. Megkérdezzük a családot,  látlan, 25 jelentkező pedig elállt attól a szándékától,
        ten, akkor annak elébe tudunk menni.   a lakókörnyezetet, vagyis ez nem egy titkos dolog.  hogy  a  katasztrófavédelemnél  dolgozzon.  2012-
           Tomin ezredes elmondta, a kifogástalan élet-  Minden eszköz esetében, amit az NVSZ használ,  ben 31 embernél találtak kifogásolható tényezőt,
        vitel  ellenőrzésnél  vannak  objektív  körülmények,   az  átláthatóságra  törekszünk,  arról  az  érintettek  közülük 3 hivatásos állományú volt, 28-an pedig
        szempontok, hiszen a törvény pontosan kimondja,   szoktak tudni, ha a környezetükben egy bővebb  a  felvételtől  elálltak.  Tavalyelőtt  ugyanakkor  868
        hogy melyek a hivatásos szolgálatba lépés felté-  adatgyűjtés folyik. Ha bármilyen adat felmerül az  ellenőrzés zárult úgy, hogy a vizsgált személy élet-
        telei. Az is egyértelmű, hogy amennyiben bűncse-  eljárás során, megkeressük a társszerveket, vagy-  vitelét kifogástalannak találták. 61 ember döntött
        lekmény miatt valaki ellen jogerős ítélet születik,   is  mindent  pontosítunk,  mindennek  utánajárunk.  abban  az  évben  úgy,  hogy  eláll  a  szervezethez
        hány évnek kell eltelnie, hogy az érintett egyáltalán   Minderre  a  szolgálatnak  harminc  napja  van,  ez  való felvételtől. 2013-ban 629 kolléga életvitelében
        egyenruhát ölthessen. Vannak ezen kívül olyan té-  általában  elegendő.  Lehetőség  van  további  har-  nem találtak kifogásolni valót a védelmi tisztek, 29
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22