Page 26 - katved-november
P. 26

24

           azonos súlyú babával helyettesítettek. A gyakor-  A tűzoltók ezt követően átnézték a füsttel   „FutOltók” az Ultramaratonon –
      az IgazgaTóságok éleTéből
           laton a fehérvári tűzoltók vettek részt, a tűzoltás   telített épületet, tantermeket – az első emeleti   Gyõrtõl Budapestig
           vezetője  mentési  csoportot  alakított  az  eltűnt   folyosón egy diákot találtak, akit emelőkosaras
           dolgozó kimentésére, valamint biztonsági tisztet   járművel  mentettek  ki  az  ablakon  keresztül.   Idén Győr és Budapest között zajlott a korábban
           is kijelölt, aki a beavatkozó tűzoltók biztonságá-  Miután  mindenki  „megmenekült”,  az  iskola   Bécs-Pozsony-Budapest útvonalon megrende-
           ra ügyelt. A felszámolás során nagy hangsúlyt   igazgatója és a megyei katasztrófavédelmi   zett ultramaraton futóverseny. A száznegyven-
           kapott az összehangolt munka, hiszen egyszer-  igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője létszám-  két  kilométeresre  „rövidült”  távot  a  résztvevők
           re kellett megszervezni az életmentést, a lángok   ellenőrzést tartott, ezt követően folytatódott a   három szakaszban – Győr-Tata, Tata-Budake-
           továbbterjedésének megakadályozását és ma-  tanítás. A szimulált veszélyhelyzetben a győri   szi és Budakeszi-Budapest – három nap alatt,
           gát  a  tűzoltást.  Összesen  tizenöten  gurították   hivatásos  tűzoltó-parancsnokság  tűzoltói  vet-  október 21-23. között teljesítették.
           a tömlőket, kapcsolták a szerelvényeket annak   tek  részt  egy  gépjárműfecskendővel  és  egy   A  Győr-Moson-Sopron  Megyei  Katasztrófa-
           érdekében,  hogy  felszámolják  a  „káresetet”.   emelőkosaras  gépjárművel.  A  gyakorlatot  a   védelmi  Igazgatóság,  a  győri  katasztrófavé-
           Az esemény végső szakaszában Benke Dávid   helyszínen  felügyelte  Galumba  Lajos  tűzoltó   delmi  kirendeltség  és  a  győri  hivatásos  tűzol-
           Dénes tűzoltó őrnagy, parancsnok értékelte az   százados, a megyei katasztrófavédelmi igaz-  tó-parancsnokság tűzoltói – a „Győri FutOltók”
           elvégzett munkát, és minősítette megfelelőnek   gatóság tűzoltósági főfelügyelője.  – 2004 óta indulnak rendszeresen ezen a ver-
           a gyakorlatot.                                                       senyen.  Idén  Pintér  Ferenc  tűzoltó  alezredes,
                                                  Önkéntes véradás a Természeti   Hatos  Csaba  tűzoltó  főhadnagy,  Bakó  Attila
                 Kép és szöveg: Farkas-Bozsik Gábor  Katasztrófák Csökkentésének   tűzoltó főtörzsőrmester és Reider Imre tűzoltó
                             tű. százados,szóvivő        Világnapján            főtörzsőrmester  alkotta  a  csapatot.  A  futókat
                                             Közös  országos  véradást  szervezett  a  ka-  Attila felesége, Anita kerékpárral kísérte végig a

                           Gyôr-Moson-Sopron  tasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt   távon. A csapat hősiesen küzdött az elemekkel,

                                             október  8-án,  a  Természeti  Katasztrófák
                                                                                hiszen zivatar és viharos, hideg szél is nehezí-
                                             Csökkentésének Világnapján. Ezen a napon   tette útjukat a három nap alatt. Ennek ellenére is
             A szervezett menekülést gyakorolták   világszerte megemlékeznek azokról az em-  jó eredménnyel értek célba, hiszen a negyven-
               a szakközépiskolások Gyõrött  berekről,  akik  természeti  katasztrófák  során   hét csapatból a huszonharmadikak lettek.
           A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavé-  vesztették  életüket.  Az  országos  rendez-
           delmi Igazgatóság fontosnak tartja, hogy a fia-  vényhez csatlakozva szervezte meg a Győr-  Kép és szöveg: Ruskáné Takács Anita
           talok, sőt a gyermekek is koruknak megfelelő   Moson-Sopron  Megyei  Katasztrófavédelmi   tű. hadnagy, megyei szóvivő
           tájékoztatást és felkészítést kapjanak a tüzek   Igazgatóság is az önkéntes véradást, amelyet
           megelőzésével, a tűz elleni védekezéssel kap-  a  korábbi  évek  hagyományait  követve  sa-
           csolatban. Ebben a szellemben tartott tűzria-  ját szervezetén túl a társ- és együttműködő                    Hajdú-Bihar
           dó gyakorlatot a tanév elején (október 1-jén) a   szervek körében is meghirdetett. A felhívás-
                                                                                  A Herpály és Sárrét is csatlakozott –
                                                                                          teljes a létszám

                                                                                Sikeres  rendszerbeállító  gyakorlaton  vettek
                                                                                részt idén tavasszal a tavaly megalakult be-
                                                                                rettyóújfalui  és  püspökladányi  járási  mentő-
                                                                                csoportok.  A  nehezebb  feladat,  a  nemzeti
                                                                                minősítés  megszerzése  azonban  október
                                                                                végén várt az összesen ötven önkéntesre. A
                                                                                megmérettetés október 22-én vette kezdetét,
                                                                                majd a készenlét és az eskütételt után másnap
                                                                                kora reggel fogtak a feladatok megoldásához.
                                                                                A  gyakorlat  feltételezése  szerint  a  Berettyó
                                                                                folyó romániai vízgyűjtő területén a felhalmo-
                                                                                zódott hóban tárolt vízkészlet a sokéves átlag
                                                                                ötszörösére emelkedett. A hirtelen beköszön-
                                                                                tött csapadékos tavaszi időjárás miatt területi
                                                                                átlagban  hatvan  milliméternyi  eső  esett.  A
                                                                                csapadék és a meleg hatására intenzív hóol-
                                                                                vadás  kezdődött,  ezért  a  folyón  jelentős  ár-
           Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai   ra  sokan  jelentkeztek,  előzetesen  csaknem   hullám vonult le. Ezt már a berettyószéplaki
           Szakközépiskola és Szakiskola is. A tűzoltók   háromszázan  jelezték  szándékukat,  közülük   víztározó sem tudta megfelelően mérsékelni,
           az  egyik  tanítási  óra  alatt  a  földszinten  és   összesen  kétszázhuszonhatan  adhattak  va-  emiatt a mentőcsoportok felkészültek a hosz-
           az épület első emeletén füstgéppel füstöt ál-  lóban vért. Többek között a városi és megyei   szan tartó védekezési munkálatokra. Az árví-
           lítottak elő, majd felhangzott a veszélyt jelző   rendőrségtől,  a  mentőktől,  a  büntetés-vég-  zi védekezés közben egy lakossági bejelentés
           szaggatott csengőszó az épületben. A diákok   rehajtástól,  a  főügyészségekről,  a  törvény-  is érkezett egy eltűnt kisgyermekről, akit ép-
           a riadótervben meghatározott útvonalakon, a   székről,  a  járásbíróságról,  a  polgármesteri   pen a folyónál, a kárhelyszín közelében láttak
           tanárok irányításával, szervezetten és fegyel-  hivataltól,  a  vízügyi  igazgatóságról  érkezett   utoljára.
           mezetten hagyták el a tantermeket, három   munkatársak tettek eleget a közérdeket szol-  A nap végére az előírt feladatokat mindkét
           perc  alatt  kivonulva  az  épület  előtti  kijelölt   gáló felhívásnak. Emlékül a véradók egy put-  csapat teljesítette, megfelelve az elvárásoknak.
           gyülekezőhelyre.                  tonyfecskendőn hagyták aláírásukat.  Ennek eredményeképpen tehát teljes a létszám,
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31