Page 34 - magazin-julius-augusztus
P. 34

32

                                                                                felkészültségét és a feladatok végrehajtását a mű-
      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
                               Fõváros                        Gyôr-Moson-Sopron  veleti szolgálat megfelelőre értékelte.
             Ereklye került a tizenegyedik kerületi   Tûzoltótábor szakmai nappal        Ruskáné Takács Anita tű. hadnagy
                  tûzoltó-parancsnokságra
                                             A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédel-
           Rendhagyó látogató érkezett június 30-án a XI. kerü-  mi Igazgatóság az idén is megrendezte a tűzoltó-  125 éves Hédervár Tûzoltó Egyesülete
           leti hivatásos tűzoltó-parancsnokságra. Az idős férfi ,   tábort Sáráspusztán. A nagy érdeklődés miatt két   Július 5-én ünnepelte fennállásának 125. évfor-
           akit Pócsik Attila tűzoltó alezredes, a Fővárosi Ka-  turnusban, június 23-27. és június 30. és július 4.   dulóját  Hédervár  tűzoltó  egyesülete.  1889-ben
           tasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-budai Katasztró-  között. A tábor célja, hogy szórakozással teli, tar-  az akkori Hédervár községben lelkes emberek a
           favédelmi Kirendeltség vezetője fogadott a laktanya   talmas időtöltést kínáljon az oda érkező diákoknak,   tűz elleni szervezett védekezés céljával alapították
           előterében, egyszerre kért és adott a tűzoltóknak.   és közben valamelyest megismertesse velük a tűz-  meg az önkéntes tűzoltó testületet. Erre emlékez-
             Mint  kiderült,  Imre  László kerületi lakos és   oltói feladatokat is. Az előre tervezett programok,   tek az utódok, a környékbeli tűzoltó egyesületek,
           egykor egy létesítményi tűzoltóság parancsnoka   foglalkozások (uszoda, íjászat, kézműves foglalko-  valamint  a  meghívott  vendégek  a  jubileumi  ün-
           volt. Ma egyedül élő nyugdíjas, aki kérni jött a ki-  zás, vetélkedő stb.) mellett a gyerekek minden nap   nepségen. A rendezvény látványos felvonulással
           rendeltségre. Nem szokványos kérés volt az övé,   részesei  lehettek  a  tábor  kezdetén  meghirdetett   kezdődött,  ahol  a  régi  kocsifecskendő  éppúgy
           hiszen nem vitt, hanem hozott. Még valamikor ré-  sportversenyeknek,  valamint  kismotorfecskendő-  megjelent, mint a jelenlegi Mercedes gépjármű-
           gen vásárolt magának egy Szent Flórián-szobrot,   szerelést, stafétafutást, puttonyfecskendővel való   fecskendő, keresztmetszetét adva az elmúlt több
                                             célba lövést, sugárszerelést gyakorolhattak.   mint száz esztendőnek.
                                                A  korábbi  évek  hagyományainak  megfelelően   A felvonulást az egyesület egykori és jelenlegi
                                             nyílt szakmai nap is volt, amelynek keretében a tá-  tagjainak, az önkéntes tűzoltóknak ajánlott szent-
                                             borlakók csapatversenyeken mutatták be megszer-  mise követte, majd azokat a tagokat köszöntötték,
                                             zett ismereteiket, ezen a délutánon megnyílt a kapu   aki munkájukkal hozzájárultak az egyesület fenn-
                                             a szülők, rokonok, ismerősök és minden érdeklődő   maradásához,  fejlődéséhez.  A  rendezvényen  a
                                             előtt. A gyerekek csapatokban mérkőztek meg egy-  környék tűzoltó egyesületein kívül szlovák és oszt-
                                             mással, akadálypályát kellett leküzdeniük és a tábor   rák testületek is képviseltették magukat.
                                             legfi atalabb tagjai még egy alpintechnikai bemutatót   Az ünnepségen Sallai Péter tűzoltó ezredes,
                                             is tartottak. Erre a napra a tűzoltók is látványos be-  megyei  katasztrófavédelmi  igazgató  saját  élmé-
                                             mutatóval készültek: néhány gyermek vállalta, hogy   nyeit is felelevenítve emlékezett meg az egyesület
                                             egy „kicsit sérült lesz”, ők voltak azok, akiket egy au-  tevékenységéről,  a  további  munkához  pedig  jó
                                             tóból feszítővágó segítségével „szabadítottak ki”. A   erőt és egészséget kívánt az önkénteseknek.
                                             gyerekek a játékos feladatokat jó hangulatban oldot-
                                                                                   Az ünnepség végeztével a Győr-Moson-Sop-
                                            Fotó:  Répássi Zoltán tű. fhdgy. – FKI  jól érzi magát és valamennyien hasznos ismeretek-  deklődő részére biztosította a lehetőséget, hogy
                                             ták meg, a szülők örömmel látták, hogy gyermekük
                                                                                ron Megyei Tűzmegelőzési Bizottság minden ér-
                                             kel gazdagodtak a táborban töltött idő alatt.
                                                                                a füstsátorban megtapasztalhassa, milyen is egy
                                                                                füsttel telített, zárt térben tartózkodni, ott tájékozód-
                                                 Gyakoroltak a csornai õrs tûzoltói
                                                                                ni. Emellett a nagysátorban mindenki felmérhette,
                                             Szituációs begyakorló gyakorlatot tartott a Győr-
                                             Moson-Sopron Megyei katasztrófavédelmi műve-
                                                                                töltött tesztek eredményei alapján ki-ki különböző
                                             leti szolgálat a csornai katasztrófavédelmi őrs szá-  mennyire járatos a tűzvédelem kérdéseiben. A ki-
                                                                                ajándéktárgyat is kapott a bizottság képviselőjétől.
           mint mondta, az vigyázott rá a mindennapokban.   mára az M85-ös, M86-os elkerülő út építésénél.
           Imre László azt is elmesélte, hogy betöltötte a 79.   A gyakorlatot helyismereti foglalkozás előzte meg,   Galumba Lajos tű. százados,
           évét,  egészségi  állapota  megromlott,  szociális   ahol az állomány megismerhette az építkezés fő   megyei tűzoltósági főfelügyelő
           otthonba  készül  költözni.  „Egy  kincsem  van,  a   veszélyforrásait  és  az  azt  elkerülő  útvonalat.  A
           szobor. Nagyon szeretném, ha méltó és biztonsá-  gyakorlat forgatókönyve szerint az építkezésen az
           gos helyre kerülne, ezért jöttem Önökhöz” – foly-  egyik munkagép kerekei alá került egy ott dolgozó                              Hajdú-Bihar
           tatta jövetele céljával a történetét Laci bácsi.  munkás. A beavatkozók pneumatikus emelőpárna   A Gerundium és a Ligetalja is nemzeti
             Kérésének természetesen örömmel tett eleget   segítségével  a  munkagépet  szakszerűen  meg-
           a kirendeltség. Pócsik Attila megígérte, hogy biz-  emelték, a sérültet kiszabadították. Az állomány   minõsítést szerzett
           tonságban megőrzik a rájuk bízott ereklyét, méltó                                     A Debreceni és a Nyír-
           helyet alakítanak ki számára, hogy azt az állomány                                    adonyi járás mentőcso-
           és a laktanyába látogatók is megtekinthessék.                                         portjának  minősítő  és
           Belügyminiszteri elismerés Semmelweis Nap                                             rendszerbeállító  gya-
                                                                                                 korlata július 4-én elmé-
                       alkalmából
                                                                                                 leti  felkészítéssel  vette
           A  Magyar  Köztársaság  belügyminisztere  Sem-                                        kezdetét, ezen mindkét
           melweis  Nap  alkalmából,  kiemelkedő  szakmai                                        csapat teljes állománya
           tevékenysége elismeréséül emléktárgyat adomá-                                         részt  vett.  A  gyakor-
           nyozott Bartha János Gyulánénak, a Fővárosi Ka-                                       latot  dr.  Nagy  Imre  tű.
           tasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársának. Az                                        alezredes,  debreceni
           emléktárgyat Palotai Zsolt Gábor tűzoltó ezredes,                                     kirendeltségvezető  ve-
           igazgatóhelyettes adta át július elsején.                                            Fotó:  GyMS-MKI  zette, a történéseket a
                                                                                                 helyszínen  követte  fi -
                                          Kiss Norbert tű. hadnagy                               gyelemmel Farkas Zol-
   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39