Page 13 - katved-marcius
P. 13

11

        Jövô nyártól gát védi a Komárom-


        Almásfüzitôi árvízvédelmi öblözetet


        A                                  méteren erősítik meg a régi védművet, illetve  állampolgárok továbbra is számíthatnak a ka-
             védmű alapkövét február huszadikán Ko-
                                                                              tasztrófavédelem erejére.
                                           építenek új gátat. Háromszázhatvannégy mé-
             márom polgármestere rakta le a minisz-
                                                                                Czunyiné  dr.  Bertalan  Judit  kormánymeg-
             terelnök, az országos katasztrófavédel-
                                           teren  új,  vasbetonnal  megerősített  védvonal
        mi főigazgató, a Komárom-Esztergom megyei  épül,  háromszázhatvannyolc  méteren  meg-  bízott  szintén  emlékezéssel  kezdte  beszédét,  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. március
        kormánymegbízott,  valamint  a  vízügyi  főigaz-  erősítik  a  parapetfalat,  négyezer-nyolcszáz  mint  fogalmazott,  júniusban,  amikor  hasonló
        gató-helyettes  jelenlétében.  A  beruházás  az  méternyi  teljesen  új  töltés  készül,  négyezer-  körben találkoztak a Duna mellett, más volt az
        Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap  száznegyvenkét  méteren  pedig  a  meglévőt  alkalom, így más volt az öltözet is. De a mosta-
        társfi nanszírozásával,  mintegy  hétmilliárd  fo-  erősítik meg. Emellett több mint négy kilomé-  ni esemény sem kevésbé fontos az akkorinál. A
        rintból valósul meg.               ternyi szivárgóárkot is kialakítanak a víz elve-  kormányhivatal  vezetője  felidézte,  hogy  a  folyó
                                                                              nyolcszáznegyvenhat centiméteren, az évszázad
                                                                              legnagyobb  vízállásával  tetőzött  Komáromnál,
                                                                              ám az áradást sikerült megfogni és biztonságot
                                                                              nyújtani az embereknek. Hosszú idő óta szükség
                                                                              van erre a beruházásra, mondta, mert csaknem
                                                                              harmincezer ember mindennapjait és biztonságát
                                                                              tudja garantálni a gát. Felidézett egy másik tavalyi
                                                                              momentumot is, arról beszélt, hogy az árvízkor
                                                                              Komáromnál védekezők nem mindig tudták biz-
                                                                           Fotó:  Stolczenberger Klára tű. hdgy. - Komárom-Esztergom MKI  másik felelős cselekedetre van szükség, ami ez-
                                                                              tosan, hogy meg tudnak-e küzdeni az áradással,
                                                                              ám végül összefogással sikerült, most pedig egy

                                                                              zel az alapkőletétellel mutatkozik meg.
                                                                                Orbán  Viktor  miniszterelnök  köszöntőjében
                                                                              kiemelte,  Magyarország  megújul,  ennek  egyik
                                                                              példája az a védmű is, amelynek az alapkövét
                                                                              most teszik le. A kormányfő kijelentette, ha baj
                                                                              van, a mindenkori állami szervezeteknek jól kell
                                                                              végezniük  munkájukat,  ahogy  azt  tették  2013
                                                                              júniusában is. Hozzátette azonban, hogy hiába
                                                                              az állam jó munkája, ha nagyon nagy a baj, ak-
                                                                              kor önkéntesek nélkül nincs siker, utalva ezzel
                                                                              is a dunai árvízkor tapasztalt társadalmi össze-
                                                                              fogásra. Orbán Viktor szót ejtett a katasztrófák
           A  Komáromban,  a  Rákóczi  parton  zajló  zetésére, ezen két átemelőszivattyú is dolgo-  utáni újjáépítésről is, felidézte a 2001-es beregi
        eseményen a meghívott vendégek, érdeklődők  zik majd. Nem feledkeznek meg az élőhelyek  árvizet, ahol negyvennyolc települést kellett új-
        és a média jelenlétében először Láng István,  rehabilitációjáról  sem,  felújítják  a  gátőrházat,  jáépíteni, valamint a 2010-es borsodi árvíz és
        az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki  gondoskodnak  a  Concó-patak  torkolatának,  a  vörösiszap-katasztrófa  utáni  rekonstrukciót.
        főigazgató-helyettese,  az  Országos  Műsza-  valamint az ácsi mellék Duna-ág élővilágának  A miniszterelnök a szóban forgó beruházással
        ki  Irányító  Törzs  vezetője  mondott  beszédet.  megőrzéséről.      kapcsolatosan  biztosított  mindenkit,  hogy  a
        Felidézte, hogy először tizenöt éve vizsgálták   Ezután dr. Bakondi György tű. altábornagy,  megszabott határidőre az árvízvédelmi töltés el-
        meg, mi történne, ha Komáromnál átszakadna  országos  katasztrófavédelmi  főigazgató  ka-  készül. Végezetül úgy fogalmazott: a tavalyi du-
        a Duna gátja. Mint mondta, ilyen esetben a Ko-  pott  szót,  szimbolikusnak  nevezve  a  helyet  nai árvízből mindenki más-más konzekvenciát
        máromban és az Almásfüzitőn élők kerülnének  és az alkalmat is. Emlékeztetett arra, hogy a  vont le, az ő személyes tanulsága az, hogy ahol
        veszélybe, de gondok támadnának a MOL bá-  mostani tájékoztató helyszíne a tavaly nyári  az emberek összefognak, ott nincs lehetetlen.
        zistelepén  és  a  Budapest-Bécs  vasútvonalon  árvíz  egyik  kritikus  pontja  volt.  Személyes   A köszöntők után a jelenlévők egy időkap-
        is. Az előzményeket taglalva a szakember hoz-  emlékként  felidézte,  milyen  elszántságot  szulát állítottak össze, amelybe egyebek mellett
        zátette,  már  2002-ben  megállapították,  hogy  tapasztalt,  amikor  Komáromban  járt,  az  itt  a Magyar Nemzet és a 24 óra 2014. február 20-i
        korszerűsíteni kell a védvonalakat, azóta a szó  védekezők  eltökélték,  hogy  mindenképpen  száma, a tavalyi árvízről készített összefoglaló vi-
        eredeti  és  átvitt  értelmében  is  magasra  tette  megvédik  a  várost  az  árvíztől.  A  komáromi  deó, valamint az árvízvédelmi szakasz fejlesztési
        a  mércét  az  azóta  bekövetkezett  négy  árvíz.  part kockázati helyszín volt, amit mi sem bi-  terve került. A kapszulát a miniszterelnök helyez-
        Láng István úgy fogalmazott, a 2013-as árvízi  zonyít jobban, minthogy a kormányfő kétszer  te el az erre kijelölt pontra, majd a polgármester
        védekezés során a komáromi egy különleges  is szemlét tartott ott. A főigazgató emlékez-  ráfektette az alapkövet a kapszulára. Végezetül
        védvonal volt rendkívüli emberekkel, ott többek  tetett arra, hogy a nagy katasztrófák után a  a megjelent vezetők néhány vendéggel közösen
        között katonák, civilek, tűzoltók fogtak össze,  kormány  újjáépít,  megerősíti  a  védműveket.  habarccsal rögzítették az egészet.
        hogy megfogják a Dunát. A főigazgató-helyet-  Most ugyanezt kell megtenni azért, hogy ne
        tes elmondta azt is, hogy a 2015 augusztusig  kelljen a tavalyihoz hasonló „makacs konok-  Stolczenberger Klára tű. hadnagy
        tartó  beruházás  során  összesen  tizenöt  kilo-  sággal” védekezni. Végezetül kijelentette, az   megyei katasztrófavédelmi szóvivő
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18