Page 11 - katved-marcius
P. 11

9




























                                                                                                     „              KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. március


                        Az egyenruha erôt és tartást ad,

                        az egyenruhát szolgálni mindig


                  „     kiemelkedô felelôsséggel jár





           gy fogalmazott a miniszterelnök február huszonkettedikén azon a bu-  tania a szellemi és fizikai készségeket, el kell sajátítania a szakmai
           dapesti rendezvényen, ahol ezernégyszázan, a rendőrség, a Készen-  ismereteket, meg kell felelni a vizsgákon – mindehhez pedig megfon-
        Í léti  Rendőrség,  illetve  a  katasztrófavédelem  állományának  leendő  tolt, felelős döntések hosszú sora szükséges. Orbán Viktor ehhez a
        tagjai tettek tiszthelyettesi esküt.                 teljesítményhez gratulált nemcsak az előtte felsorakozott tiszthelyet-
           A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ csarnokába először a  teseknek, hanem elöljáróiknak, tanáraiknak is, de elsősorban a csalá-
        Készenléti Rendőrség és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara zenei  doknak, hogy sikeresen támogatták a hallgatókat ezen az úton. Erre
        kíséretével a csapatzászlók és a díszegység vonult be, majd következtek az  pedig mindenki büszke lehet.
        esküt tévő tiszthelyettesek nyolc században, századonként három szakasz-  A  kormányfő  beszélt  a  rend,  a  közbiztonság  fontosságáról,  em-
        ban. A sort a Készenléti Rendőrség százhuszonegy tiszthelyettese nyitotta,  lékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt a magyar gazdaság mellett
        majd a katasztrófavédelem állományába kerülő százhetvenhat tűzoltó kö-  e két területen is volt tennivaló. Orbán Viktor kijelentette, mára már
        vetkezett, utánuk ezeregyszáz rendőr vonult be. Mindezek után az elöljárók,  a gazdaságban, a rend és a közbiztonság dolgában is jobban áll az
        meghívott vendégek foglalták el helyüket a dísztribünön, köztük Pintér Sándor  ország a korábbinál. A miniszterelnök szólt a rendőrség megerősíté-
        belügyminiszter, a tárca államtitkárai, a honvéd vezérkar főnöke, a rendőrség  séről, fejlesztéséről. Hozzátette azonban, hogy a megfelelő törvények,
        országos és területi vezetői, a katasztrófavédelem képviseletében pedig dr.  a korszerűbb eszközök önmagukban nem hozhattak volna javulást, ha
        Bakondi György tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató, két  nem párosul hozzájuk hatékonyan működő, jól képzett rendvédelem.
        helyettese, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos  Ennek a hatékony rendvédelemnek a teljesítőképességét az mutatta
        főfelügyelői, szolgálatvezetői, hivatalvezetője, a megyei katasztrófavédel-  meg igazán, mondta a kormányfő, amikor a rendvédelmi szervek az
        mi igazgatók, illetve a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és az oktatási  ország polgáraival összefogva megmentették Magyarországot az év-
        intézmények vezetői. A miniszterelnököt Farkas Gyula rendőr alezredes, a  század legnagyobb árvízétől. Beszélt arról is, hogy meg kell becsülni a
        díszegység parancsnoka fogadta és adta be neki a jelentést.  rendvédelmet hivatásként választókat, hogy azok, akik ezt a pályát vá-
           A Himnusz elhangzása után a tiszthelyettesek ünnepélyesen esküt  lasztották, biztos jövőt lássanak maguk előtt. A miniszterelnök szerint
        tettek, amelynek szövegét Vörös Roland rendőr őrmester olvasta elő.  ebben a tekintetben van még mit tenni, de folyamatos az előrehaladás.
           A frissen esküt tett állományt Orbán Viktor miniszterelnök köszön-  Végezetül Orbán Viktor kijelentette, a ma esküt tett tiszthelyettesek
        tötte. Ünnepi beszédében a kormányfő úgy fogalmazott, minden ember  méltók lettek egyenruhájuk viselésére és büszkék lehetnek arra, hogy
        életében az egyik legfontosabb nap, amikor végre megkezdheti azt a  ezt a hivatást választották. „Arra kérem önöket, legyenek példamuta-
        szolgálatot, amelynek betöltését célul tűzte maga elé. Mindazok, akik je-  tóak, feddhetetlenek és legyenek hűek az esküjükhöz.” – mondta a
        len vannak, folytatta, a rendet, a biztonságot fogják őrizni. Mint mondta,  miniszterelnök. Hozzátette, a felsorakozott állományon is nagymérték-
        számára mindig felemelő érzés olyan fiatalokat köszönteni, akik az or-  ben múlik, hogy az országban rend és biztonság legyen.
        szág egyenruhás szolgálatát választották hivatásul. „Ne felejtsék el: az   Az ünnepi beszédet és a Szózat hangjait követően a tiszthelyettesek
        egyenruha erőt és tartást ad, az egyenruhát szolgálni mindig kiemelkedő  előbb kivonultak a rendezvény helyszínéről, hogy utána visszatérjenek
        felelősséggel jár. A mundér kötelez. Akárki nem viselhet egyenruhát.” –  és díszmenetben haladjanak el a tribünön helyet foglaló elöljárók előtt.
        fogalmazott a miniszterelnök.
           A kormányfő beszélt arról is, mekkora utat jár be az, aki a hivatásos                     Galántai Judit
        pályát választja, hiszen végig kell csinálnia a kiképzést, ki kell alakí-   Fotó: Novák József tű. ftzls. - BM KOK
   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16