Page 19 - katved-november
P. 19

17
                                                                                                                  17
        készít  fel  a  későbbi  éles  bevetésekre  –  össze-  be, olyan tapasztalatokra téve szert, amelyeket   tette a gyakorlat magyar és svéd felügyelője. A
        gezte a fontosabb mozzanatokat Jackovics Péter   máshol nem tudtak volna megszerezni – szö-  svéd mentor ugyanakkor néhány speciális te-
        tűzoltó  alezredes,  a  BM  Országos  Katasztrófa-  gezte le dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábor-  rületen még gyakorlást javasol a magyaroknak,
        védelmi  Főigazgatóság  főosztályvezetője,  aki  a   nok,  országos  polgári  védelmi  főfelügyelő,  a   noha összességében úgy látta: a két magyar
        HUNOR vezetője és a mostani gyakorlat ellenőre   nemzeti gyakorlat vezetője. A fi atalok tapasz-  mentőszervezet  bármikor  megállná  a  helyét
        is volt egyben.                    talatszerzése nagyon fontos, mivel ennek bir-  éles bevetésen, itthon és külföldön egyaránt.
           A riasztás és az előkészülés, majd a Budapest-  tokában  kerülnek  majd  a  katasztrófavédelem   A  nemzeti  gyakorlat  zárónapján  dr.  Góra
        ről  Hajdúszoboszlóra  vonulás  oszlopmenetben,   szervezeteihez  tanulmányaik  végeztével  –   Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos
        a táborépítés és maga a mentési munka is pró-  tette hozzá. A gyakorlás harmadik szegmen-  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság  helyettes
        bára tette nemcsak a csapatokat, hanem a nekik   seként  –  tekintettel  arra,  hogy  a  katasztrófa   vezetője mondott ünnepi beszédet és adott át   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. november KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. november
        hátteret biztosító logisztikát is. Százötven ember   sújtotta  országot  a  helyi  hatóságok  irányítják   okleveleket  és  emléklapokat  Hajdúszobosz-
        számára kellett pár óra leforgása alatt tábort épí-  – berendeztek a helyszínen egy műveletirányí-  lón. A negyvenöt új HUNOR-tag ugyancsak itt
        teni: beüzemelni a sátrakat fűtő készülékeket, az   tó törzset, amelybe bevonták a megyei polgári   megtett eskütételével a hivatásos mentőszer-
        áramot adó generátorokat, összeállítani az irányítói   védelmi főfelügyelőket is. Ők az operatív irá-  vezet létszáma száznegyvenhétre emelkedett,
        munkát lehetővé tevő informatikai rendszereket. A   nyítás részeként azt is megtervezték, hogy a   ám  a  jövő  évben  el  kell  érniük  az  ENSZ-mi-
        gyakorlat ideje alatt végig a logisztika feladata volt   helyi hatóságok milyen döntéseket hozzanak.   nősítés  megszerzésekor  vállalt  kétszáztízes
        a tábor működtetése, az élelmiszerellátás, az alkat-  A döntések kialakításába a közszolgálati egye-  tagszámot.  A  soron  következő  feladat  a  to-
        részek és a különféle szakfelszerelések kiadása.  tem  hallgatóit  is  bevonták,  ők  gyakorolták  a   vábbi létszámbővítés, a jelentkezők harmadik
           A  két  városi  kutató-mentő  csoport  éves   lakosságtájékoztató anyagok írását.  körének kiválogatása és kiképzése, majd egy,
        gyakorlata kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy   A romok között huszonnégy órán át folya-  a mostanihoz hasonló gyakorlaton való felava-
        a gyakorlaton cselekvően jelen volt a Nemzeti   matosan  végzett  kutatás-mentést,  amely  vál-  tásuk jövő tavasszal.
        Közszolgálati  Egyetem  negyvenkét  hallgatója   tozatos helyszíneken változatos feladatok elé
        is. Ők segítőként, támogatóként kapcsolódtak   állította a mentőket, végül megfeleltre minősí-  Pintér Attila

        Nehéz terepen bizonyított az új központi


        polgári védelmi szervezet



             Logisztikai Ellátó-szállító Központi Polgári
             Védelmi  Szervezet  tartotta  rendszerbe-
             állít
        A ó  gyakorlatát  október  11-12.  között
        Bélapátfalván.  A  speciális  felszereltséggel  és
        felkészültséggel  rendelkező  könnyű  szállító
        egységet tizenhat megye hatvanhárom szakem-
        bere, huszonnyolc quad, tizenhat különleges fel-
        építményű, terepjáró képességű nagyterepjáró,
        két kétéltű jármű, egy lánctalpas felderítő és egy
        helikopter alkotja.
           A bekövetkezett természeti vagy civilizációs
        katasztrófák  elhárításához  indokolt  létrehozni
        egy  különleges  szakképzettséggel  rendelkező
        logisztikai-szállító egységet, amely alkalmas a
        beavatkozó  erők  és  eszközök  szállítására  és
        egyéb  feladatok  végrehajtására:  emberek,  ál-
        latok,  vagyontárgyak  kimenekítésére,  sérültek  Fotó:  Antal Erika tű. fhdgy. - Heves MKI
        mentésére, élelmiszer, védőital és speciális fel-
        szerelések szállítására, felderítésre, eltűntek fel-
        kutatására. A logisztikai-szállító központi szer-
        vezet nehéz terepviszonyok között, mocsaras,
        havas területeken, szűk erdei vagy hegyi utakon
        is  alkalmazható.  A  szervezet  a  rendelkezésre   rendezték meg, az arra kidolgozott feladatokat   A gyakorlatot Csontos Ambrus tű. mk. dan-
        álló technikai eszközök (keskeny tengelytáv, két-  345  méteres  szintkülönbségű  terepen  kellett   dártábornok,  a  Heves  Megyei  Katasztrófavé-
        éltű) alkalmazásával olyan körülmények között   végrehajtani.         delmi Igazgatóság vezetője nyitotta meg, mint
        is el tudja látni szállítási-ellátási feladatait, ame-  A  kétnapos  gyakorlat  csütörtökön  este  tíz   mondta,  örül  annak,  hogy  ilyen  sok  önkéntes
        lyek közt a közúti forgalomra tervezett járművek   órakor kezdődött a résztvevő állomány értesí-  megjelent. A gyakorlat résztvevőit Tamasi Deli
        nem használhatóak. A könnyű szállító egység   tésével, a csapatoknak péntek reggel fél hétre   Liliána, a bélapátfalvai járási hivatal vezetője is
        különlegessége abban rejlik, hogy rendelkezik   kellett Egerbe érkezni, ahol regisztrálták ma-  köszöntötte. Jackovics Péter tű. alezredes, a BM
        önálló  vezetési  ponttal  és  saját  kommunikáci-  gukat,  majd  munkavédelmi  oktatáson  vettek   Országos  Katasztrófavédelmi  Főigaztatóság
        ós hálózattal. A technikai eszközök összértéke   részt. Ezt követően indultak a gyakorlat hely-  Műveletirányítási  Főosztályának  vezetője  ki-
        megközelíti a 225 millió forintot, ezek az önkén-  színére, a bélapátfalvai térségbe. A Lakvölgyi-  emelte,  hogy  az  országban  egyedülállóként
        tesek tulajdonát képezik. A rendszerbe állító gya-  tó  mellett  megalakult  a  vezetési  pont,  innen   alakult meg az önkéntesekből álló központi pol-
        korlatot  harminc  négyzetkilométeres  területen   irányították a gyakorlatot annak vezetői.  gári védelmi szervezet. A rendelkezésükre álló
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24